A főorvos elárulta, hogy egyre többen kerülnek kórházba koronavírus-fertőzés miatt, akiknek nagy százaléka idős, oltatlan beteg.

Dr. Szlávik János infektológus főorvos volt a vendég a Mokkában, ahol elmondta, hogy a legnagyobb védelmet a koronavírussal szemben a fertőzésen átesett és oltott jelenti.

"Aki átesett és oltott, az akár hosszú ideig tartó védettséget is élvezhet, akár több évig tartó védettséget.Ugye tudjuk, hogy ezt a betegséget meg lehet akár kétszer, háromszor is kapni, nem ritka, hogy valaki többször átfertőzödik, hiszen az antitestek nem nyújtanak védelmet a megbetegedés ellen, csak a súlyos megbetegedés ellen"

- magyarázta a főorvos a műsorban. 

Forrás: Life.hu

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@Pálinkás Pál: Most sincs bajom a Sinó - val, csak éppen eleve az szerepelt a hivatalos ajánlásban a gyártótól, hogy ne a 60 év felettiek és a krónikus betegek kapják. Jól tudjuk, világszerte hányan azt kapták mégis, idehaza is, így nem csoda, hogy az a nagyon sok beteg vagy idős ember miért került kórházba. Az adatok nem hamisak, ahogy az oltatlanban létrejövő intenzívebb mutálódás sem, persze a tanulatlan konteós agyad ezt nem fogja úgysem elfogadni. Gazella névvel meg ne írj már nekem légyszi, mert nagyon megmosolyogtató még úgy is, hogy most "elfelejtettél" benne személyeskedni alpári stílusban:-)
Pálinkás Pál
@division: te nagyon beteg vagy...gondolod értek ti nekem annyit hogy csináljak másik nicket...?..rokonaid szóba állnak veled vagy végképp feladták?...kérdezd meg tőlük, miért mutálódik egy vírus...aztán ha majd napok múlva esetleg megérted, folytatjuk..
Pálinkás Pál
@division: ja..lemaradt...a delta mutáció főleg az átoltott országokban terjed, szerinted miért?...
division
@Pálinkás Pál: Majd amikor te megérted akkor folytatjuk. Amúgy meg felőlem ezer névvel is szórhatod itt a mantráidat az oltások ellen, lényegében nincs jelentősége.
division
@Pálinkás Pál: 3 perc és jött is a válasz:-))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.