Tizenhat év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Nyíregyházi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt azt a férfit, aki tavaly nyáron agyonverte a várandós élettársát Dombrádon. A bíróság elrendelte a férfi korábbi elítéléséből származó 1 év 7 hónap börtönbüntetés végrehajtását is.

Rátérdelt, majd rugdosni kezdte földön fekvő várandós élettársát, aki belehalt a sérüléseibe

Fotó: pixabay.com

L. Csaba az esti órákban veszekedni kezdett élettársával dombrádi lakóházukban. Ennek során többször is arcon ütötte, s megragadta a nyakát. Az ütésektől földre zuhant nőre rátérdelt, rátaposott és többször is megrúgta őt – írja a 24.hu.

A sérülések miatt az asszony már nem tudott beszélni, és a férfi által okozott 40-50 ütéstől életveszélyes állapotba került.

A férfi másnap délután látta, hogy élettársa még mindig eszméletlen, ezért segítséget kért egyik ismerősétől, odaadta neki a lakáskulcsát, ő pedig elmenekült.

A helyszínre érkező ismerős azonnal megkezdte az ágyon talált asszony újraélesztését. Ezt követően értesítette a mentőket, azonban ők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A férfit a rendőrség június 7-én egy dombrádi ingatlanban fogta el és vette őrizetbe. A férfi már az elfogása után beismerte a bűncselekményt, a megölt kismama testvére ezt úgy kommentálta, hogy

sokkal jobb, hogy nem ők kapták el L. Csabát.

A férfi korábban 1 év 7 hónap börtön kapott lopásét, melynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Tekintettel arra, hogy L. Csaba a próbaidő alatt újabb bűncselekményt követett el, a bíróság elrendelte a korábbi büntetése végrehajtását is.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosabb büntetésért, a vádlott és védője pedig eltérő minősítés megállapítása, és enyhítés miatt jelentetek be fellebbezést.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: pixabay.com

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Jobb lett volna,ha a testvérek kapják el. Megèrdemelte volna
ila51
@134.bátor: sok cécónak elejét vették volna , az anyagi előnyökről nem is szólva
bence
Hogy lehetett egy ilyen embert próbaidőre ítélni ?! Ki sem szabadott volna engedni a börtönből élve !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.