Az intézmény következetesen törli a kommenteket, de az nlc.hu elkapott néhányat.

Mészárosék lagzija után egy héttel sem nyit ki az Alcsúti Arborétum, a kommentelők bedühödtek: „Ennyire vad volt a lagzi?”Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mint ismert, Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea az Alcsúti Arborétumban tartották a lagzijukat a lehető legnagyobb fényűzésben. A beszámolók luxusfogásokról és A-listás előadókról szólnak, de nagy feltűnést keltett Andi több százezres cipője és a kézzel készített ruhája is. Mindezek mellett arról is szóltak a pletykák, hogy hogyan alakították át a helyszínt, hogy igazi álomesküvőt kapjanak: egyes források szerint még a betont is felszedték, hogy egyenletes lehessen a műfű. 

Most pedig az látható a helyszín Facebook-oldalán, hogy az esküvő utáni tervezett nyitást még tovább eltolták. A kezdeti tervek szerint október 2-án már nyitottak volna, de egy poszttal bejelentették: 2-án és 3-án még zarva tartanak „karbantartás miatt”. Ez pedig elképesztő kommentáradatot indított el, amit azonban rendszeresen szűrnek. 

Bármi, ami az esküvővel kapcsolatos, azt azonnal törlik. Az nlc.hu viszont kiszúrt néhány dühös kommentet, például ezt:

Ennyire vad volt a lagzi? Vagy nem Lölőék miatt kell a karbantartás? Hová lettek a kommentek?

Forrás: nlc.hu
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Előfordulhat az is, hogy Lázár János által pátyolgatott Mezőhegyesi Ménesbirtok lovai is a meghivottak között voltak
.
----- Lázár János sportcsarnokot építtet a Mezőhegyesi Ménesbirtokon
hvg.hu/gazdasag/20210826_lazar_janos_mezohegyes_menesbirtok_sportcsarnok
---------------------------------
.
Ebben a poccentett országban minden előfordulhat, és annak az ellenkezője is!
lampa laz
Vagy 1 elveszett telefont keresnek itt is vagy andi bugyogóját...
telegdilaci
Lehet Andreának nagyon sok italt kellett innia a nászéjszaka előtt hogy ezt a pökhendi vágásra érett,disznót el tudja viselni,meg kellett várni hogy kijózanodjon!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.