A kutyás életforma sok embert vonz, ezt mutatja a világkiállítás és a kísérő rendezvények látogatottsága egyaránt – hangsúlyozta az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosa a Fejér megyei Soponyán, a rendezvényhez kapcsolódó szombati főtenyészvizsgán, amely a Magyar Vizslák Világszövetségének első hivatalos rendezvénye volt.

Kovács Zoltán: meg kell mutatni az embereknek, mit jelent kutyát tartani
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kovács Zoltán kiemelte, hogy a világkiállítás megszervezésével nem fejeződött be a munka, sokkal inkább elkezdődött, mivel a rendezvényt övező érdeklődés arról tanúskodik: sokat kell beszélni a jövőben a kutyás életformáról, és meg kell mutatni az embereknek, mit jelent kutyát tartani.

Kérdésre elmondta: kutyával élni más életminőség, egyben felelősség is. A velük való együttélést szeretnék bemutatni, minél inkább meg kívánják mutatni, hogyan tudnak a kutyák a család részévé válni, és miként tudnak hasznára lenni a vadászoknak. Kovács Zoltán, aki egyben a világszövetség elnöke, arról is beszélt, hogy szeretné elérni, ha Soponya állandó otthona lenne a magyar vizslás versenyeknek.

A szervezetről elmondta: 2020-ban hozták létre, szerinte az utolsó pillanatban, mielőtt valamely nagy számban, kiváló minőségben kutyát nevelő és tenyésztő ország, mint Németország, az Egyesült Államok vagy Oroszország elvette volna hazánktól ezt a lehetőséget, hiszen a magyar vizslák világszerte rendkívül népszerűek. Rámutatott, hogy a két magyar kutyafajtának, a rövid- és a drótszőrű vizslának "itthon van a helye".

A kormánybiztos büszkeségének adott hangot amiatt, hogy sikerült összefogásra bírniuk a fajtagondozó szervezeteket, és velük együttműködve elkezdték kidolgozni a küllem- és munkastandardokat, ami azt jelenti, hogy ezeket a magyarok fogják meghatározni a világnak, nem pedig fordítva. A világszövetség küldetése még, hogy a magyar vizsláknak olyan keretet teremtsenek, amely hosszú időre megfelelő tenyésztési, ápolási körülményeket teremt e fajtának – tette hozzá.

L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy a világkiállítás különösen nagy hangsúlyt helyezett a kutya és a vadász kapcsolatára, például szinte valamennyi pavilon kutyabarát.

Úgy vélte, a magyarságnak mindig is fontos volt a kutya, nem véletlen, hogy hazánk a terelő- és pásztorkutyák mellett többféle vadászkutyafajtával rendelkezik, mint a magyar agár, az erdélyi kopó, vagy a magyar vizsla. Mint mondta, pontosan nem tudni, mióta önálló fajta a vizsla, de a 18. században már jelentős segítője volt a magyar vadászoknak, sikerét pedig annak is köszönheti, hogy kiválóan teljesít az elejtett vad begyűjtésében.

Majoros Gábor, a házigazda VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy hat országból összesen 45 nevezés érkezett a versenyre. A rövid- és drótszőrű vizslák küllemét, valamint mezei és vízi teljesítményét is értékelik a két nap során.

Péter Attila főbíró elmondta, hogy a versenyen háromfős bírói csoportok lesznek, a hozzájuk beosztott kutyákat az adott csoport viszi végig minden feladaton. Szombaton küllembírálattal kezdtek, vasárnap mezőn és vízen mutathatják meg tudásukat a benevezett magyar vizslák. 

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Te faszikám a bűzös borz világszövetség elnöke is lehetnél, olyan alkalmas vagy ilyesmire. Lyukat beszélsz az emberek fejébe. Mehetsz a tudásoddal kecskepásztornak is vagy kondásnak a főnököd kondájához.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Lássuk be mégis nagy szerencséje van a magyar és import polgárainknak! Ezer év elteltével amióta a Kárpátok bércein átkeltünk a Soros papa a kopasz Kovács tolmácsolásával megtanít bennünket, miként tartsunk kutyát, és hogy bánjunk velük! Csak ők ne viselkednének úgy velünk, mint némelyik háborodott ember a kutyájával!
csak úgy....
azt már ismerik töletek,hogy lábhoz kutya magyar nyugdijas 80 ezer forintér,a sok süldö shikari már pitizni is tud...
csak úgy....
@KisTehen: te boci,te kovács lábhoz kutyája? :) nem veszed észre a megalázó bohóc szereped? mit fizetnek neked havonta,hogy naponta hülyeségeket beszélj az ö céljuk érdekében? :)
csak úgy....
@KisTehen: a fidesz óta a parizer és a pikk sem a régi,nem beszélve a csabairól -gyulairól ! pirosaranyon kívül, már semmi magyar terméket nem veszek! na nem haragból,-egyszerüen nem a régi megszokott ízek,valakik abba is beleokoskodhattak ukrajnából vagy erdélyböl...,hogy leplezze le öket orbán mindíg mással elfoglalt teke! :)
Sámannus
Te faszikám a bűzös borz világszövetség elnöke is lehetnél, olyan alkalmas vagy ilyesmire. Lyukat beszélsz az emberek fejébe. Mehetsz a tudásoddal kecskepásztornak is vagy kondásnak a főnököd kondájához.
csak úgy....
@KisTehen: miattad nyugodt is vagyok,hisz pitizés a mesterséged és arra a fidesz különösen jól fizet! :)
csak úgy....
@KisTehen:ha te a buta krumpli fejedre gondoltál,akkor sajnos napok óta csak az..
Eladott Ország
"Az embereknek annyira kell a vadászati világkiállítás, mint görénynek a Biblia. Pontosan annyira. De lesz, hiába minden orrhúzás, lesz. Mert mi vadász nemzet is vagyunk. Minimum 50 milliárd forintért. (Megjegyzem, ennyi hitelt írt alá Varga Mihály pénzügyminiszter iskolák, tornacsarnok építésére). Az urak szórakoztatására ez igazán nem sok, ugye?!Ne csak a mikrofon előtt lássák Kovácsot eltorzult arccal, amikor a gyűlölettől, leginkább a Sorostól meg a migránsoktól hörög. Lássák gyönyörű harci díszben is! Kisimult arcát. Mégis csak élvezhetőbb – van mellette két kutya. Olyan gyönyörű ez a kép, mintha a legamatőrebb giccsfestő varázsolta volna elő a festéktartójából. Nem nevet! Nagyon komoly dolog ez. A drága Kovács úr szerkója biztosan kóstál több százezer forintot, azért olyan elegáns benne."
sp-ao.shortpixel.ai/client/to_auto,q_lossy,ret_img,w_752,h_493/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2020/01/vad%C3%A1sz.jpg
Ez elment vadászni, ez hazavitte , ez mind megette, ez megmagyarázta, ennek meg icike picikét kezd tele lenni a töke azzal, hogy nemcsak lopnak tőle, de hülyének is nézik.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/49899926_332389180944110_4839278165098496000_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=TH0YfshAz3YAX-e64bQ&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=9ab01a8eac5ded3ef386480fc810b07e&oe=617EB8ED
De hisz a negyediknek nincs is sütnivalója!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/185538259_4168236643240264_5499942045156595027_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=825194&_nc_ohc=1lu-pT9ktXkAX9I9FwQ&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=70524870c268db1654048669024d771d&oe=617FFFBE
Sámannus
@sgl: Az a jószág jobban él mint tíz roma család együtt, akik többet adóznak mint lőrinc barát, aki kupinak használja az országot.
fűre lépni szabad
Itt a kép a „bűnös” vak komondorról

hvg.hu/itthon/20130430_kep_vak_komondor_Balogh_Jozsef

Kövér "kőbunkó" László (akinek egy vak komondor van az orra alatt) pedig majd jól megmutatja az embereknek (mert meg kell nekik mutatni), mit jelent nőt - akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik - tartani.

Az a sok fideszes szagértő...
Néro
Már megmutattátok minden rátok szavazónak. Ők hálásak is érte. Lihegnek egy darab lerágott csirkecombért amit az asztal alá löktök nekik. De. Faszfej ha nem tudnád ebben a országban emberek is laknak nem csak a kutyáitok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.