Ma újabb heti ülésszak kezdődött a Parlamentben, ahol az előválasztástól kezdve Orbán Ráhelékig sok kérdés felmerült.

Miért költözött el Orbán Ráhel? Itt a válasz a Fidesz részérőlFotó: MTI/Balogh Zoltán

Ahogyan már írtunk róla, lezárultak a napirend előtti felszólalások. Ezt a kérdések órája követte, amelyről a telex.hu közvetítése alapján készítettünk összefoglalást.

Bősz Anett a DK képviselőjeként ügyesen beleszőtte pártja előválasztási kampányát a kérdésébe, ami az érdi úthálózatról szólt.

A Dobrev-kormányra vár az utak rendbetétele?

– kérdezte, amire válaszul Schanda Tamástól megkapta, hogy az előző kormány miatt 1400 milliárd forinti önkormányzati adósságot vállalt át a kormány. 

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd képviselője a választási csalás elleni felkészülésről kérdezte a kormányt. Elsősorban a fiktív címre bejelentett határon túli szavazókról tett említést, akik így nem határon túliként szavaznak, és akikkel nő a Fideszre leadott szavazatok száma.  Völner Pál erre válaszul nekiment az ellenzéki előválasztásnak.

Farkas Gergely arról érdeklődött hogy mi lett azzal a 2019-es programmal, amelyre a kormány 90 miliárd forintot különített el a diákok külföldi nyelvtanulási útjaira. Rétvári Bence szerint:

ez az összeg a járvány elleni védekezésre ment el.

Ezután a DK-s Varga Zoltán hozta kellemetlen helyzetbe a kormánypártot azzal, hogy felemlegette Orbán Ráhel és Tiborcz István külföldre költözését.

A kedves vezető kedves lánya nem Azerbajdzsán felé vette az irányt, hanem Spanyolországba.

Vajon mi lehet a távozás oka?

Szerepel a Gyere haza fiatal programban Tiborcz István és Orbán Ráhel, hogy meggyőzzék?

– tette fel a kérdéseket. Erre megérkezett a hárító, kommunistázó válasz Schanda Tamás államtitkár, aki szerint már a kérdés is komolytalan:

A kommunisták tiltották meg, hogy az emberek külföldre menjenek

– érvelt az KDNP alelnöke. Szerinte a fiatalok munkanélkülisége csökkent, sőt, 2019-ben a magyar állampolgárok nemzetközi egyenlege pozitív volt.

Keresztes László Lóránt kérdésként is visszatért Paks bővítésére:

veszélyes helyen épülne az erőmű?

Kovács Pál államtitkár szerint az Országos Atomenergia Hivatal is rendkívül részletesnek nevezte a 300 ezer oldalas, már benyújtott dokumentációt, amely a passzív védelmi rendszerek beépítésével számol. Ennélfogva a törésvonal nem jelent kockázatot.

Forrás: telex.hu
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Űzte el őket fene! Mentek ők maguktól, mentették a még menthetőt! A lopott közpénzmilliárdokat tisztára kellett mosni.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/243161833_1195264880953417_2876561097561421852_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=4Z9ouvzZ66oAX9NxPYF&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b41559dccded1f7f8bc8a25e7d0bf04f&oe=6182247A
Marbellán kitört a pánik. A parkokban leragasztják a padokat, és “ Ne lopj Récsöl” feliratot kapnak. Csak azt nem értem hogy miért nem KELETRE Kinába Üzbegisztánba vagy Putyinhoz mentek! Miért a rothadó nyugatot választották RÜHELKÉÉK?!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/243167825_1194557414357497_5987466851700122492_n.png?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=PwRGlcsv6CsAX-m00Td&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=8176469975d6544487618ded42a042f1&oe=618137E1
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
NKF
Én még emlékszem,az MSZP elnöke a Kanári szigetekről járt a magyar parlamentbe!
Érdekes akkor nem volt baj?
Sámannus
A tyerek tele foschták az összes pelenkát és má nem volt hová eldobálni no.
Amúgy meg kijja faxom az a pkas II ? Hát véd, vagy középcsatár.? Mé köll azt nekem duddni
biokatus
Menekülés még a választás előtt, lehet a család is követi majd, van repcsi, alagút, tank...
biokatus
@NKF: Igen mindig voltak ingyenélők, akiket a mindenkori politika támogatott...
Yoda69
sanda mi volt a komcsi eraban? KISZ-titkar vagy besugo? Vagy mindketto.
Eladott Ország
Űzte el őket fene! Mentek ők maguktól, mentették a még menthetőt! A lopott közpénzmilliárdokat tisztára kellett mosni.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/243161833_1195264880953417_2876561097561421852_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=4Z9ouvzZ66oAX9NxPYF&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b41559dccded1f7f8bc8a25e7d0bf04f&oe=6182247A
Marbellán kitört a pánik. A parkokban leragasztják a padokat, és “ Ne lopj Récsöl” feliratot kapnak. Csak azt nem értem hogy miért nem KELETRE Kinába Üzbegisztánba vagy Putyinhoz mentek! Miért a rothadó nyugatot választották RÜHELKÉÉK?!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/243167825_1194557414357497_5987466851700122492_n.png?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=PwRGlcsv6CsAX-m00Td&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=8176469975d6544487618ded42a042f1&oe=618137E1
gina
Mocskos fidesz és trotykos muzsikus most kussol , aljas banda ...hazug OV nem mondja ki hogy a legutolsó balkánon nem élhetnek meg a fiatalok,,,,
telegdilaci
Nem hiszem el hogy a Fideszben mindenki hülye,hiszen 12-éve ők vannak kormányon,lopják a közvagyont nehogy már a 12-évvel előttük lévő kormány legyen mindenért a hibás még azért amit ők elbaltáztak! ha annyira jó itt élni miért mentek el az Országból Saját lábon állóék? és ha már elmentek,egy diktatórikus Országban,lenne a helyük!
Lepényleső
...esetleg a talaj melegedett fel túlzón a talpuk alatt, léphettek le emiatt, vagy a többieknek nyitnak így menekülő utat?
( "45-ben nem de sokan használták már eme utat a számonkérés megelőzése érdekében, volt hogy állomásként?)
Aki Én
@telegdilaci: Ezt ők hiszik a legkevésbé.
Viszont a buta szektának ez kell.
Nézd meg egyik kiemelkedő példányukat, a bolsi csicska @ómió: -t.
Emmersson71
@NKF: Csúsztatsz!
2014-2016-ig volt Tóbiás az MSZP elnöke, tehát nem elnökként ment külföldre!
Azt előre jelezte, majd gyermeke egészségét szemelőtt tartva lemondott a mandátumáról!

"Tóth Bertalan azt írta közösségi oldalán, hogy Tóbiás József korábban jelezte neki, hogy átmenetileg több időt lesz külföldön, mert kisfia légúti betegsége miatt családja külföldre költözött. Ő akkor azt kérte Tóbiástól, hogy a parlament őszi ülésszakáig tegye egyértelművé, kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt. Tóbiás most arról tájékoztatta, gyereke teljes gyógyulásának érdekében további időt kell külföldön tölteniük, és mivel számára kisfia egészsége mindennél fontosabb, így november elsejével lemond a képviselői mandátumáról."
solidedge
Önromboló céllal a rothadó nyugatra költöztek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.