Az államnak fel kell ismernie és el kell ismernie az egyház társadalomnak nyújtott szolgálatát – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a kormányzati támogatással megújított Stella Egyházi Üdülő hétfői átadásán, Mátraszentimre-Bagolyirtáson.

Semjén: az egyháznak járnak az állami pénzek
Fotó: MTI/Komka Péter

Semjén Zsolt rámutatott:

az Orbán-kormány soha nem volt az egyház és az állam szembeállítása mellett, mert az egyháznak társadalmi küldetése van.

E szolgálat támogatása ölt testet abban a segítségben, mely lehetővé teszi az egyház által átvállalt intézmények finanszírozását, valamint azt, hogy megújuljanak az egyházi épületek és műemlékek – tette hozzá.

A kormány elkötelezett az egyházi épületek megújítása mellett, hiszen Szent István óta a magyar történelem egyik fontos tanulsága: ami jó az egyháznak, az jó az országnak és ami jó az országnak, az jó az egyháznak

- mondta a miniszterelnök-helyettes.

A KDNP elnöke hangsúlyozta: mindez a szó szoros értelmében nem támogatás, vagy kegy az állam részéről, hanem jár az intézményeknek, mivel ezekben az iskolákban és szociális otthonokban is magyar állampolgárokat tanítanak, illetve gondoznak. Ezzel pedig az egyház múlhatatlan értékű szolgálatot tesz az egész magyar társadalomnak

- fogalmazott.

Közölte: büszke arra, hogy az elmúlt 10 év alatt Kárpát-medence szerte több mint 3000 templomlom újult meg és mintegy 150 új templom épült kormányzati támogatással. Ez lelkileg és szellemileg olyan erőt ad a nemzet egészének, amely a megmaradás és az előrelépés reményét nyújtja – fogalmazott.

Ezzel szemben tanúi lehetünk Európában, hogy ha a keresztény gyökerek meglazulnak, azokat relativizálják és a keresztény civilizáció megkérdőjeleződik, annak súlyos következményei vannak a társadalom egészére, azaz hívőre és nem hívőre egyaránt

- jegyezte meg.

Semjén Zsolt felidézte: a megújult egyházi üdülő már a kommunista üldöztetés idején is egyfajta "lelkierőműként" működött, ma pedig lelkiségi központ, mely a pihenést és a rekreációt szolgálja.

Forrás: MTI

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Az hogy az egyházak cinkosok a korrupciókban nehezen gyógyuló sebet fog ejteni rajtuk. Attól még, hogy szemet hunynak a felett, hogy a templomot 50%-al túlárazva újítják fel Mészárosék vagy Garancsiék attól még bűnösök lesznek ők maguk is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@Sámannus: Orbán most udvarolja körül a kínai vezetést. Azt a lihegő bizonygatását a nagyrabecsülésének ember nem tudja végig olvasni anélkül, hogy ne gondolna a melegebb éghajlatra.
Nyírfa
@fűre lépni szabad: 18.22

Érdekel az asztrológia, volt idő, amikor behatóbban tanulmányoztam, így bátran kijelenthetem, hogy minden jegy nagyon érdekes! :)
Nekem a 2. aszcendensem vízöntő, így egy pici közelebbi ismeretségem van vele. :)
fűre lépni szabad
@Nyírfa: Én ismerem a mennyet, ismerem a poklot - ismerem a halált és halál utáni életet.

Az asztrológia a jelenlegi életről szól - kit, mikor, miért, hányszor, mennyire - ez csak bulvár.
A komoly cucc a halál után - a halál utáni ismeretnél - kezdődik.
Ez nem asztrológia.
De nem is boszorkányság :)
fűre lépni szabad
Ami nektek "AZ" élet, az nekem csak időtöltés.
Hazudhatnék is, hogy milyen jó nekem itt, de az van, hogy dög unalmas és hiábavaló, amit ez a világ felkínál lehetőségként - elérhetném ezt, elérhetném azt, de nem akarok elérni semmit itt, mert defektes, béna, értelmetlen [email protected] minden.
Minden a kapcsolatokról szól, de az van, hogy a kapcsolatok szintjén tök gáz az emberiség.

Libidó - geci!
Primitív vagy, nem az eszed, hanem a tested motivál!
Azért teszel meg dolgokat, hogy kielégítsd a testi vágyaidat.
Az állatok is ezt teszik.
Miben is különbözől az állatoktól, te Platónt idéző véglény?
RonaGyuri
persze, és nektek is az amit elloptok! =))
Nyírfa
@fűre lépni szabad: Az asztrológia nagyon sok mindenre ad választ, ha értőn állsz hozzá. Sajnos, képesített, gyakorló asztrológusok is tudnak úgy mellé nyúlni, hogy azzal bajt okoznak.
De, aki jóban van a világegyetemmel, és kellő alázattal figyeli, kérdezi, az megkapja a válaszokat. Az igazat, nemcsak a valódit. :)

Egyszer, még fiatal koromban megálmodtam a halál szagát. Édeskésen kesernyés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.