Rövid az idő, nagy a kapkodás.

A hétvégén indul az ellenzéki előválasztás második fordulója, ahol eldől, hogy ki lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a 2022-es választáson, vagyis Orbán Viktor kihívója. Ebbe a körbe hárman jutottak be a múlt héten lezajlott első forduló eredménye alapján:

Dobrev Klára: 34,76 százalékkal,

Karácsony Gergely: 27,31 százalékkal, és

Márki-Zay Péter: 20,02 százalékkal.

Ciki! Filctollal kell lehúzni a szavazólapról azt, aki visszalép az előválasztás második fordulójában

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

A pártok képviselői szerint az előválasztás előkészítésekor mindenki az első forduló sikeres lebonyolítására koncentrált, ezért igen sok részletkérdést most, az utolsó pillanatban kell tisztázni, miután kiderült, hogy egyik jelölt sem szerzett abszolút többséget az első fordulóban. Az újabb forduló időpontról az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) múlt pénteki ülésén nem is sikerült megállapodni. A dátumról csak a hétvégén mondták ki a végső szót az érintett pártok elnökei.

Eszerint október 10-én, vasárnap reggel kezdődik a voksolás, és október 16-án, szombaton este ér majd véget.

Az október 17-i vasárnapi napot azért csípték le a voksolási időszakról, hogy megkönnyítsék a szavazatszámlálás lebonyolítását. Ezt a Számoljuk Együtt Mozgalom javasolta, mert tapasztalataik szerint hétvégére jóval könnyebb önkénteseket toborozni, mint munkanapokra.

Hajdú Gergő, az előválasztás technikai lebonyolítását végző civil szervezet, az aHang kampányigazgatója a 24.hu-nak azt mondta, hogy a korábbi részvételi számok alapján 700 ezer szavazólapot készítenek. A szavazólapokat az idő rövidsége és a magas technikai követelmények miatt hétfőn már nyomdába is vitték. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy a kinyomtatott szavazólapokon rajta lesz mind a három jelölt neve.

Amennyiben a következő napokban döntés születik, hogy Karácsony Gergely vagy Márki-Zay Péter visszalép a másik javára, akkor a visszalépő nevét filctollal kell majd lehúzni az összes szavazólapról.

A második forduló annyiban lényegesen különbözni fog az elsőtől, hogy itt már nem kell dönteni az egyes országgyűlési képviselői helyekért induló jelöltek személyéről. Ezért a második fordulóban az ország egész területe egy választókörzetnek minősül majd.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy a jövő heti szavazáson megszűnik az a kötöttség, hogy mindenki csak a saját választókörzetében adhatja le a szavazatát.

Dobrev Klára kedden megkezdi a második fordulós kampányát, és ismét országjárásba kezd. A pártigazgató szerint a napi 2-3 állomás közé folyamatosan beiktatnak olyan településeket is, amelyek eddig nem voltak hagyományos DK-helyszínek, de az első forduló eredménye azt mutatta, hogy vannak a pártnak vagy magának a miniszterelnök-jelöltnek szavazói.

Hétfőn keresték Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter stábját is, hogy megtudjuk, hogyan tervezik a kampányidőszakot. De a folyamatban lévő együttműködési és visszaléptetési tárgyalások miatt tőlük nem kaptunk információkat. Ugyanakkor a két polgármester hétfő délután hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján bejelentette: együtt indulnának el a második fordulóban, de egyelőre nem döntötték el, hogy ki lép vissza a másik javára. A helyzetre való tekintettel ugyanakkor azt szeretnék, hogy a második körös szavazólapon egymás mellett szerepeljen a nevük.

Forrás: 24.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Filctollal kell lehúzni. És? Akkor le lesz húzva.
CsipkeRózsa
Miért volna ciki, hiszen az országos választások alkalmával is ez az eljárás.
RonaGyuri
@human: a választásoknál is bevett - a vonatkozó törvényekkel konform - szokás!! =))
Al X
Akkor most jósolok: a két úr úgy felmutatta az egóját, hogy aki visszalép közülük, arra az előválasztó polgár szívesen szavazna. Aki nem lép vissza arról azt gondolja, hogy nem lesz jobb Orbánnál, akkor minek szavazzon rá. Ilyen egocentrikus és küldetéstudatos pasasra én sem szavazok, mert az rám fogja erőltetni a saját igazát. Dobrev Klárára szavazok majd, ahogy az elő körben is tettem.
csak úgy....
@Shikari: állítólag az orbán utáni kormány ,neked kínában egy ujgur átnevelö táborban keres bentlakásost ! :) tibim,vénségedre (ha már nem jön meg soha az eszed) cserediák leszel!
namihami
Vajon miért lenne ez ciki? Még mindig logikusabb lépés, mint gőzerővel és extraköltséggel újra nyomtatni. Az ilyen pocsékolás fideszspecialitás, persze közpénzen, mert azt nem a Füstös fizeti. A mi adónk nekik nem szempont. És akkor legalább a nyomdász testvérnek is adnak munkát.
Persze, ezt egy fideszszavazónak fölösleges magyarázni...
Emmersson71
Sajna, nincsen kormányközeli NER-haver, akinek nyomdája van és gyorsan besegítene :P
Ha pedig ciki, az annak lesz az, aki visszalép :P
grincss
@human
ma, 16:13: Szerintem a W.C.-n kéne!
Emmersson71
@KisTehen: Hm..nincs neki, ez a lényeg :P

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.