Bagi Iván a Darázsfészek című humorosnak szánt műsorában az egykori miniszterelnök potenciális alkoholizmusával poénkodik. 

A kormány kedvenc humoristája ízléstelenül alázza Gyurcsányt – Bagi Iván alkoholizmussal viccelődikFotó: Gyurcsány Ferenc/Facebook

A Darázsfészek kétségtelenül a kormánypárt egyik kedvenc viccforrása lehet: a részekben Bagi Iván időről időre közéleti és politikai eseményeket vesz elő, hogy azokat humorosan, Fidesz-kompatibilisen tálalja a nagyérdeműnek. A humor persze szubjektív dolog, de a legutóbbi adás gagjeivel Bagi még talán az eddigieket is alulmúlta. Ezúttal talán még a gyenge operatőri, szerkesztői és grafikusi munka is kevésbé zavaró az erőltetett, izzadtságszagú poénok mellett. 

Olyan témákat vesz elő, mint Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolata vagy éppen Lékai-Kiss Ramóna ruhája – mindezt persze Origo-cikkekre alapozva.

A nagy katarzist viszont egy Gyurcsány-téma hozza el az adásnak: 

azt az esetet vették elő, amikor az egykori miniszterelnök a napokban egy ellentüntetővel került szóváltásba Debrecenben. Ezzel kapcsolatban „megszólaltatták az érintettet”, aki azt mondja:

Azt hittem, meg is fog ütni, olyan ideges volt. Mondjuk, lehet, hogy borral kellett volna megkínálnom, akkor biztos kedvesebb lett volna.

Az adást egy „kapatós dallal” zárják, amit Gyurcsánynak címeztek, és a kannásborról szól. Az adás ide kattintva érhető el.

Fotó: Gyurcsány Ferenc/Facebook

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szevasztok
A parlamentben (is) mindig részeg a Ferink, érthető, nagy a nyomás.
szaboria1
Orbán már az egyetem óta alkoholista, ha a kolesz szobák beszélni tudnának lenne itt meglepetés. A pálinka főzést is saját maga miatt találta ki.
karma1
@Szevasztok: te aztan tudod, mi? Mellette ulsz? Nema!
Toller Béla
Mit hittél, amikor odamentél átkozódni a képébe bele ? Bíztál a legendás önmérsékletében ? Bagi meg ...szerencsétlen flótás ...
karma1
Na, a bagi-nacsa duo,... Ahol a nacsa oliver a nacsa lorinc tesoja - tehat kap musoridot, feluletet, hogy a rendkivul olcso kis szarait hintse a ra kivancsi (?) kozonsegnek...:)
Azt mar elfelejti a kis szazadrangu ripacs, hogy a gazdaallata erte el, hogy a palesz alapveto elelmiszer lett a magyar arucikkek kozott!
ómió
Pedig Böszmefi maga az "efftársi abszcinencia"! Fél rummal "kísérve"!
Gyurka80
@karma1: Libbantak nem értik a viccet, (alapvető élelmiszer) csak ha ők csinálják!
Németh István
JaJJJJJ! Elolvastam > véletlenül azt olvastam >> elásta! Talán ez is volna szerencsésebb! Legalább csend lenne >> egy gonddal kevesebb, a tintorettó - eltűnt a borfogyasztó - nem fenyegetőzne, piásan; mert ugyi, borban az igazság, BIZTOS MEG IS TENNÉ, merő hálából, hogy a nagy lenyúlásokkal nem számoltatták el! (ez egy szuper megjegyzés > .."Böszmefi maga az "efftársi abszcinencia" ...) Így is van, talán sajnos lesz is néhány aljas féreg még ott a sorok között > szabó t., arató, vadai, bangó, zay, hadházi, mesterházi-szarházi, stb.
karma1
@Horizont: Jaha... es persze meg is kapja a kello mennyisegu szereplesi idot, kitomve penzzel a legszarabb fercmu is...:(
Németh István
Azért írom így, hogy lehetőleg mindenki olvassa, ha akarja > a "horizont" névre hallgató senkiházinak > mindenkinek lehet véleménye, de annak seggét nyalni aki az országot csaknem csődbe juttatta > annak aki a polgárokat - valutahitelekkel - lefosztatta, aki lenyúlta az amf hitelt ezzel adósságot varrt a nyilván tutira vett új kormány nyakába, aki az ország vagyonát eladta, aki az apró villát az állampénzén felújította aki voltaképpen az apró villát tolvaj mód lakja és még elszámoltatva se lett a dolgaiért, a terror cselekménynek minősülő véres 2006-ért, stb. TEHÁT ennek, az ilyennek a seggét nyalni, BŰN! Ezért lehet és kelllllllll kipróbálni, és lemérni - olyan kb. félórára - azt, átérzed-e, a nyakadon, hogy segged valójában milyen nehéz!
Macskaszem
@Németh István: Mesélj inkább Kövér elvtárs villájáról, ami szintén zsidóké volt, és állampénzen lett felújítva. Vagy mesélj a 2010-est jóval meghaladó mai államadósságról, és még erre is nyakló nélkül veszi fel a hiteleket a röfi. Éppen 64 milliárd ázsiai hitelt vesz fel a maffiózó, és ott van a paks2, a kínai vasút hitele, meg a nemrég felvett horror devizahitel, stb. Az ükunokád is orbán gazemberségéért fog fizetni te kretén. Annyi eszed sincs mint egy marék molylepkének.
Németh István
Megint csak mindenkinek+!!! A"Macskaszem" rendkívül feledékeny > azt, hogy mit és miket vett fel a gyurcsány és kifosztotta a népet az nem érdekes! Az sem, hogy közben véresre veretett embereket, mi több megölt és tönkre tett családokat! Abból vigéckedett, hogy amit eladott és hiteleket felvett, vidáman lenyúlta, míg mi éhkoppon lettünk! stb. Ez a múlt,visszahozni nem lehet, de folytatni, ismételni sem ! Az Orbán kormány mit hova, hogyan tett azt ha nem érzitek a saját zsebeteken és az élet-minőségetekkel, a kiszámítható jövőn, az ország sokféle sikerein - bár merre nézel - ezen csak csodálkozni lehet! Az, hogy hogyan csinálja?? ez az! Mindenki másként csinálja van aki ellopja, van aki a népre fordítja!! Hogy nem száraz kenyeret rágnak, azt azért ne vessük a szemükre amikor a gyurcsány-féregnek aranybányái, gyárai, 59 db. vállalkozása működik, de valamiféle érdekeltségei vannak vannak ezekben, stb. miről beszélsz te gerinc nélküli giliszta, A Kövér Lacit, ha már említetted > nem ma született, hanem abban a világban amelyben te is éltél földi giliszta, ahhoz, hogy e nemzet ellehetetlenülésén segítsen ismerte fel a kommunizmus aljas vonalait, a sokakkal együtt !!. Te ezt sem ismerted fel ma is olyan balfasz vagy mint régen! Miként ma a gyurcsány és a moslék, mocskos bandája pofátlanul továbbra is művel! AZTÁN TE BAROM SEGGFEJ miért kellene a kocsmában a pénzt elinni miért nem lehetett volna az antal időben kiárusított állami ingatlanokat megvenni > megvették! Nem mentek át mély-szegénybe ahol nincs adó visszatérítés sem, a részeges munkakerülő aljadékoknak és most meg vernyákolnak! A MI, mert a tied is te ganaj, a Kövér Lacink nem itta el az eszét és tisztességes maradt! A jövedelme, hát valószínű, hogy több mint a kocsma-töltelékeknek! A te végbélgiliszta agyad ezt nem tudja felfogni, nagyon sajnálom, örök hülye maradsz!
Németh István
Az ország, de akárki humoristája, hogy a volt szemétláda a felelősségtől totálisan beszart moslék, aljas gyurcsányt gúnyolja hát ennek örüljön, nem a lábánál fogva szellőztetik és rázzák ki belőle az ellopott javakat! > azért akarna hatalomra kerülni, hogy a külföldre vitt milliárdjait mentse! Ez nem jutott eszetekbe! csőcselékek!
evacica
@Németh István: A stílus maga az ember! Te egy senki vagy a gyűlölet és a hazugság és a trágya csak úgy folyik belőled!
Németh István
"evica" Aki a nép közé lövetett , akinek a gyára miatt lett iszap-kataszrófa, akinek aranybányái vannak >> pl. a libások, a valutahitelek, az adóztatások növelése, a bérek, nyugdíjak elvétele, a nemzeti javak és vagyonok eladása, az egészségügy leépítése, a munkahelyek felszámolása, az állami vagyon semmibe vétele, a hazudozás, a semmi csinálás - így a hatalmas juttatások felvétele, stb. terén >>> az nem érdemel mást!
Emmersson71
@Németh István: Félinformációkból gyártasz féligazságokat, te félhülye!
Németh István
"Emmersson71"! Sajnos te egy égész hülye vagy, de az nem baj nem sokára lesz a hülyék világnapja, meghívót kapsz rá az tuti! Az igazság pedig tudom, hogy fáj, az információ szegénység talán még jobban, ajánlok egy kis rúdon cseppet, hátha megjön az eszed, már-mint úgy felvillan mint a villanykörte!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.