Viszont a koronavírus-járvány negyedik hulláma itthon minden bizonnyal kevésbé terheli majd meg az egészségügyi ellátórendszert, mint az előző kettő. 

"Nem egy második-harmadik hullám típusú görbét fogunk látni, hanem egy elnyújtott, laposan emelkedő görbét. A delta vírusvariáns rendkívüli fertőzőképes, és meg fogja találni azokat a személyeket, akik nincsenek beoltva"

- fogalmazott az Inforádónak a szakember, aki szerint az átoltottság és átfertőzöttség mértéke relatíve magas, de nyájimmunitás nem érhető el, vagyis "gyakorlatilag minden oltatlan el fogja kapni ezt a betegséget".

Merkely szerint az oltatlanok mind koronavírusosak lesznek

Fotó: MTI/Kovács Attila

Hogy a harmadik oltást hogyan érdemes időzíteni, arról azt mondta, a második oltástól számított hat hónap múlva érdemes azt beadni az időseknek és krónikus betegségben szenvedőknek.

"Természetesen a vírus változhat, ezért ezek a szabályok is módosulhatnak"

– figyelmeztetett Merkely Béla. 

Forrás: Infostart.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
kormány kitüntetett pandémia jósának tevékenysége,
miközben a napokban megjelent óriás plakát reklámon: MO működik, a vakcina múködik.

Lássuk :

Merkelyiádák 1,5 év alatt ami a HVG-n megjelent a szívsebésztől a pandémiáról.
A Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla szerint a 65 éven felülieknek kifejezetten javasolt maszkot viselnük, amikor elhagyják otthonaikat. (2020 április)
A járvány gyakorlatilag megszűnt a Semmelweis Egyetem rektora szerint, de a járványveszély nem múlt el.(2020. május)
Merkely: Ősszel újabb kihívással kell szembenézni (szintén május)
Merkely: A járvány második hulláma kisebb lesz, mint az első (2020. június)
Merkely: Az influenzával szemben a Covid-19 el fog tűnni (2020 június)
Merkely szerint zárt térben újra maszkot kellene hordani (ez már július)
Merkely: Az országot nem lehet még egyszer úgy lezárni, mint tavasszal (még mindig)
Merkely: A második hullám küszöbén vagyunk (augusztus)
Merkely Béla: Százezer fertőzött lehet Magyarországon (szeptember)
Merkely Béla: A járvány platón van (december)
Merkely Béla: A második hullámban a lakosság 20 százaléka is megfertőződhetett (december)
Merkely: Biztos vagyok abban, hogy a koronavírus kiszorul a hétköznapokból (december)
Merkely: Egyre többen vannak lélegeztetőgépen, szomorú, hogy sokan nem mennek el az oltásra (2021 március)
Merkely: Másfél hónap van még a járványból, utána jelentősen csökkenni fognak a számok (március)
Merkely: 5 millió embert kell beoltani, hogy a járvány ne térjen vissza szeptemberben (április)
Merkely: Eddig minden vizsgált Sinopharmmal oltottnál találtak antitestet (május)
Merkely Béla szerint megúsztuk a negyedik hullámot (június)
Merkely Béla szerint a negyedik hullám az oltatlanok hulláma lesz (és ez a cikk)
Merkely: hosszú lesz a negyedik hullám (21.09.07)
- indokolt volt a tizensokezer lélegeztetõgép beszerzése.. ..300 mrd pocsékba ment.
- az a baj, hogy az emberek késõn mennek be a kórházba! "

...Ha nem viszik betegen már nehezen mennek...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Néro
Merkely szerint az oltatlanok mind koronavírusosak lesznek.
IS.
Nagy eséllyel Őket szeretettel várja a temetkezési vállalkozó.
De van egy jó hírem lehet megint VILÁGELSŐK leszünk.
Emmersson71
"Kelemen Csaba tavaly októberben hunyt el koronavírus-fertőzés következtében, alig több mint két héttel azután, hogy utoljára színpadra állt a Gárdonyi Géza Színház egyik előadásában.

Bár a kollégái látták rajta, hogy nincs jól, azzal senki nem volt tisztában, hogy a színész covid-fertőzött, így senki nem került karanténba a színház alkalmazottai közül.

A művészt a halála után sem felejtették el Eger polgárai. Kelement a város posztumusz díszpolgárává választották, illetve a színház stúdiószínpadát is róla akarták elnevezni, ám az erről szóló hétfői bizottsági ülésen nem mindenki fogadta örömmel az ötletet.

Mirkóczki Ádám polgármester szerdán kiadott közleményében ugyanis elárulta, hogy az egri színház igazgatója, Blaskó Balázs „minősíthetetlen, gyalázatos és aljas” kijelentéseket tett Kelemen Csabára.

A beszámoló szerint az igazgató azt mondta, ha Kelemen életben maradt volna, azonnal fegyelmi eljárást és bűnvádi eljárást kellett volna kezdeményeznie ellene a rendőrségen, amiért eltitkolta betegségét, ezzel veszélybe sodorta a társulat tagjainak életét, illetve hangsúlyozta, szerinte Fekete Péter államtitkárt is ő fertőzte meg.

A polgármester a bizottsági ülésen elhangzottak miatt Blaskó Balázs Gárdonyi Géza Színházból való távozását és nyilvános bocsánatkérését követeli."

Innen: www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/blasko-balazs-koronavirus-polgarmester-koronavirus/g1g2228

Vajon mi hogyan gondolkodnánk egy kollégáról, ha így viselkedik?!
Blaskó Balázs azon kevés jobbos nézetű színészek köréhez tartozik, akiket elismerek és nagyra tartok! Most is egyetértek vele!
Gazella
Igen ostoba vagy. No covid. Influenza van. Meg megfázás.
Gazella
@Emmersson71: Vádaskodni felesleges bárkinek. A boncolás mást mond mint amit pofáznak.
Emmersson71
@Gazella: Mert nem Covidban halt meg a színész?!
És ez nem vádaskodás. Ha koronavírusos volt, akkor megáll Blaskó minden mondata TÉNYként!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.