A koronavírus-járvány miatt nemzetközi segítséget kérő Románia arról tárgyalna, hogy a súlyos betegeit Magyarországon ápolják.

Magyarország az egyedüli, amellyel a románok hasonló tárgyalásokat folytatnak.

Romániából hozzák mentővel Magyarországra a legsúlyosabb koronavírusos betegeket

Fotó: Costin Dinca / AFP

Egyelőre arról van szó, hogy a határ menti megyékből hozzanak súlyos betegeket Magyarországra, és csak mentőautóval, a repülőgéppel történő szállítás ugyanis egyszerűen veszélyes a betegek számára létfontosságú oxigénpalackok miatt.

Román betegek magyarországi ápolására a magyar felajánlás alapján nyílna lehetőség, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tett két héttel ezelőtt. A Maszol szerint úgy tudni, hogy szerdán az Arad Megyei Sürgősségi Kórház már élt is az ajánlattal.

Romániában tombol a koronavírus-járvány, tegnapi bejelentés szerint 24 óra alatt 331-en haltak meg a kór miatt, ami új csúcsot jelent a pandémia másfél éve alatt.

Forrás: Index.hu

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Ez már túlzás! Itt is rohad az egészségügy, még nagyobb lesz a kórházak hiánya, a műtétek elmaradása, a betegek rendelőbe jutása is nehezebbé válik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
remek..a honi magyar meg várjon hónapokat az ellátásra..
Pálinkás Pál
@KisTehen: nekem így sem kell, mert hál istennek egészséges vagyok,..már tavaly mondtam...Isten óvja a valóban betegeket, mert nem jutnak ellátáshoz a covid hazugság hiszti miatt..
simmering73
Ez nagy hiba, mert itt is szépen fut fel az új fertőzöttek száma.
simmering73
@KisTehen: "ja, de még mindig mi vagyunk a fekete bárányok, ugye libsik?"
Te agyhúgyköves illiburnyák nímand. Románia 2006 halott/1millió fő, Magyarország 3142 halott/1 millió fő. És még a vadászati dzsembori miatt takarékon küldi a számokat az igazmondó kormányod.
CsipkeRózsa
Ez már túlzás! Itt is rohad az egészségügy, még nagyobb lesz a kórházak hiánya, a műtétek elmaradása, a betegek rendelőbe jutása is nehezebbé válik.
cirip
Itt meg nem adnak időpontot laborra sem.Hallottam.
RonaGyuri
nincs ebben semmi különös az un. határon-túliak eddig is idejártak!! =))
egyébként az index még pikánsabban fogalmazott:
Ó
JÖNNEK A ROMÁNIAI BETEGEK ÉS KIDERÜL AZ ELTITKOLT HITELSZERZŐDÉS

Az ócska elmebeteg kiskirályok (Vidnyánszky, Demeter, etc.) után a többi is???
telegdilaci
@CsipkeRózsa: A Magyarországon élő Magyar állampolgárok,nem számítanak ennek a Maffiózó kormánynak,mindenki fontosabb nekik mint akik itt élnek! és kinek a pénzéből tervezik ezt a nagylelkű segítséget?
division
@Pálinkás Pál: Még mindig ott tartasz, hogy covid hiszti? Beteg vagy te covid nélkül is. A másik meg, hogy nem tudhatod átment e már rajtad, nincs mindenkinél tünet, közben viszont szépen fertőzhettél másokat a maszkod nélkül. Mikor ismered be hogy tévedtél? Amikor majd hullanak egymás után az emberek? Nehogy te is köztük legyél, superman.
Pálinkás Pál
@division: kussolj...majd akkor ugass nekem ha nem az aggastyán, amúgy is a végét járó emberek hullanak, akikre ráfogjátok a covidot..és előbb fordulsz te fel a rettegés okozta stressztől, mintsem én elköhinteném magam---lejárt az időtök...a világ forrongani kezd...persze 70 IQ pontos átlagot produkáló zsákfaludban ezt nem veszitek észre...
Havanagi
Ez egészen felháboritó.Milyen alapon ajánlotta ezt Szijártó?Talán "KONZULTÁLNI" kellett volna a magyar emberekkel.Meghalt 33000 magyar áldozat,Kásler korházakat üritett ki ,súlyos betegeket tett ki,ezt már elfelejtettük?Az itthoni betegeket terelik a magánpraxisok felé ,mert az állami képtelen ellátni,annyira tönkretették.A mi pénzünkön meg idegeneket kezelnek?Veszélyeztetik a magyar lakosságot a behozott román vírusos betegekkel?!Elképesztő!
division
@Pálinkás Pál: Több gyerek tesztje lett pozitív a két iskolában nálunk, ill. a szomszéd városban, sokaknak úgy fáj a fejük hogy majd megőrülnek. Tényleg egy nagyon nagy barom vagy, de nem tehetsz róla, így születtél valószínűleg. Orbánnak zárni kell ha nem akar katasztrófát.
Nessy
@Pálinkás Pál: Na, eredj a pokolba a gerontofób szemléleteddel együtt! Nem mindenki boldog, ha életéveket vesznek el a szüleitől! Ezt add elő a saját családodnak!
division
@Nessy: Szerinted van neki olyan? Egy magányos senki a négy fal között.
Nessy
@division: Nem tudom, de engem mára már kihozott a sodromból. Pedig egy elég türelmes lélek vagyok, úgy érzem.
Pálinkás Pál
@Nessy: ne csúsztass...ugyan olyan korú,állapotú emberek halnak mint egyébként...reklamálj a Jóistennél vagy a természetnél...és nekik sírdogálj hogy meghalnak az öregek...a " covid halottak " átlag életkora a világon 76 év...a magyar várható életkor ennél kevesebb...akkor mi a tökömről hadováltok itt?...évtizedek óta kb 360 ember hal meg naponta Magyarországon...ez nem változott a félelmetes " járvány " alatt sem..úgyhogy lehet dugót nyelni...
division
@Nessy: Tudom, nem könnyű eset, még így virtuálisan is képes felkúrni az embert, de lehet nincs is más célja.
Nessy
@Pálinkás Pál: Ha esetleg nem vetted volna észre, csökkent az elhunytak életkora. Sőt, a gyerekek azok, akik ugyan kevesebb tünettel, de életre szóló szövődményt szereztek. Nem a sors ellen lázadok, hanem a felelőtlen, vírus tagadó szöveged ellen. Szerinted az, hogy elsősorban az idősek halnak meg, az nem probléma! Hadd hulljanak, lehet spórolni a nyugdíj és tb kasszán. Erre még a jelenlegi egészségügyi rendszerrel rá is segit a kormány!
Pálinkás Pál
@Nessy: hogy őszinte legyek,okosabbnak gondoltalak!!! hol vannak azok a gyerekek akik a "covidtól" kerülnek kórházba??? mert a legtöbbjük észre sem veszi,úgy fut át rajta!! tudod, mint a nátha!!! megvezetnek titeket másfél éve... ez engem qrvára nem érdekel, ha békén hagyjátok a többi embert... mutass már nekem akár egy fiatalkorú áldozatot a 30 ezerből...!!! ja ...hogy nem tudsz??? akkor tényleg a fiatalokra veszélyes ,ha 30 ezerből egy sincs...olyan ostobák vagytok hogy egyáltalán kár veletek szóba állni!!! sorba derülnek ki a sötét dolgok a vakcinákról, meg a gyógyszercégekről..., de ti tovább tapsikoltok...tudod miért van a világon 4 millió covid áldozat??? mert annak könyvelték el...semmi másért,,...mondtam neked, addig dugó van, amíg 50 embert nem mutatsz a magyar áldozatok között ,aki aktív korú,és semmi baja nem volt!!!
division
@Nessy: Mondom, hagyd, sötétebb mint az éjszaka. Mutatnunk kellene neki bizonyítottan covid áldozatokat, amikor meg mutatsz, akkor arra azt mondja kamu, meg nem attól haltak meg. Reménytelen.
gina
@KisTehen: Te elmebeteg bunkó remélem te is meg fogod ismerni a magyar igazságot és ha beteg leszel elküldenek a büdös fenébe hogy nincs hely sem sürgösségi, de másnak joga van ehhez, ez nem más mint megint a kormány raffinált húzása hogy szavazatokat gyüjtsenek majd a választásra, ennyire elmebeteg vagy??? itt nem az empátiával a baj hanem egy mocskos kormány számitó szemétségére, a saját népét lesz@rja miközbe másoknak segit
Málna
Bajban vannak, még szép, hogy segítünk. Szégyellje magát mindenki, akinek ez nem természetes.
Nessy
@Pálinkás Pál: Szövegértés??? Azt írtam, hogy enyhe tünetekkel reagál a fertőzésre, de a szövődmények ettől függetlenül kialakulnak. Egy szív, vese, tüdő károsodás bizony egy életen át elkíséri a pacienst.
Pálinkás Pál
@Nessy: erre jelenleg semmi bizonyíték, már csak az idő hiánya miatt...hogy ilyet tudományosan alátámassz ,ahhoz évek klinikai vizsgálata kell, nem pedig az hogy azt mondják most, mert ez kell a hülyítéshez!! komolyan ...azon szoktam gondolkodni, hogy tényleg ennyire buták vagytok,vagy csak hülyének tettetitek magatokat...a vakcina engedélyezés is évekig tart...nem pár hétig...a flu ellen évtizedek óta képtelenek valami elfogadható védőoltást csinálni...és akkor a covidra hónapok alatt sikerül ,mi??? na ne röhögtess...mondjuk nem is hatásos ,hullanak az oltottak világszerte...,fertőződnek világszerte, és bizony a kórházat sem ússzák meg...bátran elfelejtheted azt az 1 % -ék oltott dumát...ha csak az oltottak egy százaléka kerülne kórházba, másról sem cikkeznének...így meg ha az ember rákérdez ,csak makogni tudnak...emlékezz tavaly tavasszal megmondtam ,nem fogják a politikusok könnyen elengedni ezt a pórázt, amit önként ,dalolva magatokra vettetek..akkor megmondtam,amíg nem lesznek miatta lázadások ,addig a politikusok,meg a gyógyszergyárak " hullámozni" fognak!!!
Nessy
@Horizont:Köszönöm az általam leírtak igazolását számokkal! :-)))
division
@Pálinkás Pál: Elég egyértelmű, miért nem azt a pályát választottad amiben most nagyon okosnak gondolod magad...
Arról írj inkább hogyan kell a CPU - ra a pasztát kenni szakszerűen, van aki nem tudja, és elvileg ahhoz értesz is:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.