A kormány irreálisan sok kínai vakcinát vett, ebből elajándékoztunk már 4,5 milliárd forintért, 30 milliárdnyi pedig a raktárakban áll.

30 millárd forintnyi kínai vakcina áll a magyar raktárakban

Fotó: Roslan Rahman / AFP

Még augusztusban kezdett a kormány ajándékozni a kínai vakcinából olyan országoknak, ahol szintén használják, 200-200 ezer adagot kapott Bosznia-Hercegovina és Montenegró, de azóta nincs hír arról, hogy másnak is adtunk volna.

A 400 ezer adagos balkáni ajándék egy 4,5 milliárd forintos gesztus volt. Ettől függetlenül még így is van 30 milliárd forintnyi kínai vakcina a magyar raktárakban. 

Tehát az eddig beérkezett oltóanyagoknak csak a felét használtuk fel, és a mostani oltási tempóban a raktárkészletek csak nőni fognak, egy idő után egyszerűen lejár a szavatosságuk. 

Forrás: 444.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
@CsipkeRózsa: 14:37 Az államnak?De hiszen orbán maga az állam..Ő Magyarország.Legalábbis ezt képzeli magáról,azért nyilatkozik folyton a magyarok nevében, és úgy kezeli a közpénzt,mintha a sajátja lenne. Ezesetben elsz@rt néhánymilliárdot haszontalan kínai izéére. Nagyon remélem,hogy ezekért a genyó dolgokért felelni fog.,és még ott a lélegeztetőgép biznisz is.Bezzeg Ivány Gáborra meg küldi a NAV-ot,fegyveresekkel.Mert senkinek ne legyenek illúziói,hogy emögött nem orbán áll
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Amikor egy munkás, vagy más beosztott dolgozó kárt okoz vállalatának, megfizettetik vele azt. Ezt a nagy összeget ki fogja visszafizetni az államnak?
Rockxy
na, az má kitart a következő jégkorszakig.
csipetke
@CsipkeRózsa: 14:37 Az államnak?De hiszen orbán maga az állam..Ő Magyarország.Legalábbis ezt képzeli magáról,azért nyilatkozik folyton a magyarok nevében, és úgy kezeli a közpénzt,mintha a sajátja lenne. Ezesetben elsz@rt néhánymilliárdot haszontalan kínai izéére. Nagyon remélem,hogy ezekért a genyó dolgokért felelni fog.,és még ott a lélegeztetőgép biznisz is.Bezzeg Ivány Gáborra meg küldi a NAV-ot,fegyveresekkel.Mert senkinek ne legyenek illúziói,hogy emögött nem orbán áll
emerencia
Majd belénk nyomják hatvanon felüliekbe harmadiknak. Sem az orvosokat, sem a politikusokat nem érdekli majd, hogy egy kínai nem tenne ilyet a honfitársával.
Yoda69
"mostani oltási tempóban a raktárkészletek csak nőni fognak, egy idő után egyszerűen lejár a szavatosságuk. "

Magyarul kivagtunk a kukaba 30 milliardot, ugy hogy orban es a slepp meg ellopott melle 55 milliardot.
Es ezek a tetves gecik meg nem lognak a lampavason, hanem kozpenzbol szallodat ujjitanak fel Spanyolorszagban, orban vejenek.
Toller Béla
Tessék nevesítve beleírni a külügy veszteségébe !
TASzSz
Tessék menni oltakozni, aki még nem volt!
Málna
@CsipkeRózsa: De nagy a szátok. Amikor meg nem volt elég vakcina, akkor az volt a bajotok. Ezt a kárt azok okozták, akik nem oltatták be magukat.
CsipkeRózsa
@Málna: Nem nagy a szám, a tied sokkal nagyobb, ez a hozzászólásod, ráadásul nem is igaz.
Nem az oltást nem kérők tehetnek erről, hiszen tudott dolog, hogy a kínait vette Szíjjártó ész nélkül, nem csak az elején, hanem már itt volt a többi gyártmányú vakcina, és még mindig a kínaival büszkélkedtek. Persze, a jobb vakcina féleséget nem igazán akarták beszerezni sem.
Málna
@CsipkeRózsa: Az elején vettek egy nagyobb adagot, az jött meg szakaszosan. Az utolsó adag májusban. El is fogyhatott volna, ha nincs az oltásellenesség és a válogatás a vakcinák között.
A "jobb vakcinaféleség" beszerzése pedig nem rajtuk múlt, mivel közös EU-s rendelés volt.
Néro
Majd kidobják nem számít futja a közpénzből. Egy ilyen aljas moslék utolsó rabló kormánya sosem volt még ennek az Országnak. Meg ennyi vak hülye idióta lakója se aki még éljenzi is , hogy minden nap kirabolják.
ómió
Szóval, nem a kormányon múlik, hogy még mindig milliószámra van oltatlan!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.