A kabinet 2022. június 30-ig meghosszabbítja a rászorulók segítésére bevezetett hitelmoratóriumot – jelentette be a kormány Facebook-oldalán közzétett pénteki videóüzenetében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Kormány:  jövő év közepéig meghosszabbítjuk a hitelmoratóriumot
Kép: Facebook/Szentkirályi Alexandra 

Jelezte, hogy ezt a lépést a nemzeti konzultációban a résztvevők 91 százaléka is támogatta.

A kormányszóvivő utalt arra, hogy a gyermeket nevelők, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak mellett azok élhetnek e lehetőséggel, akiknek a járvány alatt csökkent a jövedelme. Hozzátette: azok a vállalkozások is kérhetik a hosszabbítást, amelyeknek árbevétele legalább negyedével alul múlta az előző évit.

Szentkirályi Alexandra arra emlékeztetett:

a moratórium fenntartása nem automatikus, ezért az érintetteknek nyilatkozniuk kell bankjuk felé. Akik képesek erre, mindenképpen érdemes folytatniuk a részletek fizetését – hangsúlyozta.

Biztatónak nevezte, hogy a gazdaság sikeres újraindításának eredményeként többen dolgoznak, mint a járvány kezdetén, folytatódik a bérek emelkedése, a gyermekes családok pedig több százezer forintot kapnak vissza jövő év elején.

Mindezek segítik, hogy a magyar lakosság megerősödjön, és a hiteleket is rendezni tudja

- értékelt Szentkirályi Alexandra.

Emlékeztetett arra, a 2008-as válság idején több százezer család nem tudta fizetni hitelét. Az akkori kormány azonban mindennemű támogatás nélkül hagyta ezeket az embereket, míg a jelenlegi kormány hiteltörlesztési segíti a koronavírus-járvány miatt bajba kerülteket.

2010 óta lezártuk a devizahitel-korszakot, és jóval nagyobb biztonságban vannak a hitelesek

- idézte fel a kormányszóvivő a videóüzenetben.

Forrás: MTI
Címlapkép: Szentkirályi Alexandra

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
No csak!
.
Azt írja az újság, hogy
.
------ A magyar kormányszóvő férjéé lett a legnagyobb cseh repülőgépgyártó
hvg.hu/kkv/20210930_cseh_repulo_aerovodochody_vasarlas
.
Azaz, nem semmi
.
(...) """ Szalay-Bobrovniczky Kristóf – aki legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy a kaszinós cég, amelyben kisebbségi tulajdonos, 35 évre szóló koncessziós jogot kapott – Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje. A HSC Aerojet a nyáron kapott 150 millió euró, akkori árfolyamon 53 milliárd forint hitelt az MFB Magyar Fejlesztési Banktól, ehhez a kormány állami készfizető kezességet vállalt. Már ekkor sejteni lehetett, hogy a hitelre a cseh repülőgépgyár megvásárlásához lehet szükség."""" (...
------------------------------
.
Van miből, konzultáció nélkül,azaz
.
------ Kína bevásárolta magát Magyarországba
index.hu/belfold/2011/06/25/kina_bevasarolta_magat_magyarorszagba/

„”””Történelmi segítségnek nevezte Orbán Viktor a kínai kormány Magyarországot segítő lépéseit. Egymilliárd eurós hitelkeret megnyitásában, gazdasági, katonai és kulturális együttműködésben, magyar állampapírok megvásárlásában, egy regionális logisztikai központ kialakításában és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében állapodott meg egymással Orbán Viktor magyar és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök délelőtt a Parlamentben. A kínai kormányfő a bizalomról és a két országot összekötő barátságról, illetve az európai adósságválságról beszélt. Orbán ennyire még sosem magasztalt idegen országot, azt mondta, hogy büszkék vagyunk, hogy Kína szövetségesei lehetünk.””””
----------------------------
.
Szinte minden Szabadok az új ószeres gazdagok!
human
Olyan ez mint mikor a szülő ajándékokkal és édességekkel akarja megvenni gyermeke bizalmát a helyett, hogy úgy viselkedett volna szülőként, hogy elnyerje a bizalmát.
csapnivalo
@human: ráadásul ez az ajándék a végén nagy pofont tartogat

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.