A Publicus Intézetnek a Népszava megbízásából készített országos reprezentatív közvélemény-kutatásának eredményéből derül ki, hogy egy most tartandó választáson Márki-Zay Péter fémjelezte Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) – amennyiben párt lenne – négy százalékot szerezne – írja az Index.hu.

Kiderült hány százalékot szerezne Márki-Zay Péter mozgalma, ha párt lenne – mutatjuk
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az összes megkérdezett körében a Fidesz támogatottsága egy százalékpontot csökkent, így most 29 százalékon állnak.

Második helyen a Demokratikus Koalíció áll, amely egy százalékot erősödött, így most 11 százalékra taksálták.

A harmadik helyen az MSZP-PM áll 7 százalékkal, az ő támogatottságuk nem változott.

A Jobbik a negyedik helyre visszaszorulva 5 százalékon áll, ez egy százalékpontos csökkenést jelent.

A Momentum pedig ugyanilyen mértékű csökkenés mellett 4 százalékot kapott. Az LMP, az MKKP, és a Mi Hazánk támogatottsága 1-1-1 százalék.

Az „összefogás szavazók” aránya, – azoké, akik azt válaszolták, hogy csak egy összefogott ellenzékre szavaznak, külön-külön egyik pártra sem – az összes megkérdezett körében

6 százalékot tesz ki,

a biztos pártválasztók körében pedig 9 százalékot.

A bizonytalanok aránya továbbra is igen nagy, változatlanul 31 százalékot tesz ki.

A kérdőíves vizsgálatot 2021. október 2-a és 4-e között készítette a Publicus Intézet 1004 fő telefonos megkérdezésével, a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak.

Forrás: Index.hu
Címlapkép: MTI/Mohai Balázs

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
HANGOSAN KÉRDEZEM: KI ÉS MILYEN ALAPON JELENTETTE KI HOGY CSAK MZP EHET MINISZTER ELNÖK???milyen alapon formál jogot erre a tisztségre??? nem kellene egy kicsi sszerényebbnek lenni???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Tárgyilagosan!
.
Korrektebb lenne mindenféle a klf. megbízottaknak, ha méltatnák az egész ország lakosságának élhetetlen országot fabrikáló egyre gyatrább un. pártok vezetőinek -- élet, halál uraként -- való bársonyfotel foglalóként, a 24. órában a pártvezetők félretéve egymástól eltérő elveiket, képesek leküzdeni egójukkal az egyeduralkodó által elmenve a falig, SS módon összefabrizálhatta a XXI. században már nevetség tárgyát a semmihez nem hasonlítható diktatűrájét, az alapizéjéel ELTEMETVE a demokráciát
.
---- Eltemetett demokrácia – Vörös Imre volt alkotmánybíró szerint államcsíny történt
www.vasarnapihirek.hu/fokusz/eltemetett_demokracia_voros_imre_volt_alkotmanybiro_szerint_allamcsiny_tortent
----------------------------
.
Lefejezve az ellenzéki pártokat, az alárendeltségébe tartozókat pedig a KISZ-esek között legokosabat, Soros Györgyot, aki nem öntötte ki a bilijét annak, aki befejezhette a litye diktaTŰRÁJÁT
.
--- Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=370s
------------------------------
.
Kizárva a társadalmat, jó okkal egy ideig a Parlamenti Tv-n megtekinthető plenáris ülések adásából
.
---- Parlamenti közvetítés 2021.10.04
www.youtube.com/watch?v=n2WRFHYgTQg&t=1550s
--------------------------------.
.

.
Az Ország Házát biódiszletnek használva, annak érdekében, hogy MŰKÖDIK a PALAMENT, egy viceházmesternek is morcosabb , a sajtót kitoltó 1-es számu fideSS tagkönyv tulajdonosával!
.
Miközben gazdátlan az ország -- szinte minden szinten -- járvány idején a 250 éves éves, független ÁNTSZ-ből tintanyalókat fabrikálva, az újság szerint::
.
---- WHO: Egyre súlyosabb a járvány a világon! Közzétéve 2021 okt 9.
olkt.net/who-egyre-sulyosabb-a-jarvany-a-vilagon/
---------------------------
.
Az oltatlanokat kárhoztatva az ismét életrekelt Covidért!
fergeteg
Azt az embert ismeri a rokonom Vásárhelyen. Olyan mint ha MORMON egyházban élne papként.
Lökött idióta. A családját is hülyéknek neveli.
Gazella
Takony mozgalomra nem adok szavazatot..
Aki okádja magából a hányadék másra mutogatás beszédét. És nem arról beszél, hogy milyen programja lenne a kormányzásea.
kereső
@Béla333: Milyen szivesen hivatkoztatok rá, amikor a medián, meg a többi MZP-t hozta ki "győztesnek" KG -vel szemben. Most meg hazugok mind? Ejnye, legalább egy kis következetesség legyen már!
Béla333
@kereső: 11.13
Ha elolvasnád és emlékeznél is a hozzászólásaimra, akkor következetesen hazug, manipulatív szervezeteknek tartom a magyar közvéleménykutatókat. Akiknek a vizsgálódásait soha senki nem tudja leellenőrizni, akik büntetlenül hazudnak, akik olyan eredményt hoznak ki, ami a megrendelőnek kell.
Nemhiába csak Magyarországon "kutat" mindegyik, külföldön éhen halnának.
Az egyszem Gallup intézetet meg kiebrudálták az országból, biztos nem tetszett, hogy ők hitelesen akartak dolgozni!
istván irén
@Béla333: az osztrák fasz kalap most bukott meg a meg rendelt közvélemény kutatás miatt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.