Márki-Zay interjújáról, amelyben azt mondta, hogy a fél kormány meleg mi is beszámoltunk tegnap, melyet itt olvashat el.

Ki lehet a meleg kereszténydemokrata politikus? – Elindult a találgatás Márki-Zay kijelentése után
Kép: Pixabay

A témára annak kapcsán került sor, hogy Márki-Zay kifejtette, milyen folyamatokat indított el Orbán Viktor azzal, hogy a homoszexualitást közbeszéd tárgyává tette és ezzel alávágott a Fidesz-KDNP-nek. 

A miniszter nem írt melegházasságból szakdolgozatot, és nem tett közzé hirdetést, hogy izmos fiatal fiúkat keresünk Jézus Krisztus menyasszonyának.

- mondta Orbán Viktor fiáról.

A beszélgetés során egy ismert KDNP-s politikust is melegnek nevezett:

Éppen ezért, bár tudom, kik a melegek, tudom, ki a fiúbarátja az egyiknek, például, a kormányban, az egyik legfontosabb miniszternek a fiúbarátjának a nevét is ismerem, én nem fogom ezt nyilvánosságra hozni. Anonim módon elmondhatom, hogy az egyik legfontosabb és leghomofóbabb kereszténydemokrata politikus meleg. Anonim módon elmondhatom. Ha majd ő kiáll vele és elmondja, vagy ha majd lebukik, mint Szájer József, akkor mindenki más is tudni fogja. Addig csak én mondom neked, anomim módon.

– mondta el a riportban.

A negyedik Orbán-kormányban egyébként két KDNP-s miniszter van. 

Süli János és Semjén Zsolt. 

Ugyan nem nevezte nevén, hogy ki lehet az egyik legfontosabb és leghomofóbabb kereszténydemokrata politikus, de fontos politikusok között olyan KDNP-s neveket találhatunk még mint:

Simicskó István

Harrach Péter

Földi László

Hollik István

Nacsa Lőrinc

Rétvári Bence

Seszták Miklós

Soltész Miklós

Hölvényi György

A videó itt nézhető meg:

Címlapkép: Pixabay

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@Horizont: Azért a Rénszarvasvadász,,,,ahogy tud nézni a Főnökére... Szerintem még " nedvesedik " is közben...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
gina
@Shikari: Te idióta kis "fark nélküli" még melegnek sem vagy jó ,csak eunuknak
gina
@Pegero: Te meg egy mocskos akja arab szemét,, tünj már a el mohamedán hazádba
Clavigo
@Horizont: Azért a Rénszarvasvadász,,,,ahogy tud nézni a Főnökére... Szerintem még " nedvesedik " is közben...
jesz
mondhatnám MZP benyögésére, hogy ügyes...de nem, mert ezzel saját magát buktatta le...egyszerűen szarkeverő...ami nem növeli az iránta táplált kicsinyke szimpátiát.

A talányos buzizást a kormánypárt hatalmi embereinek a gyerekei(unokái) sínylik meg, ami igencsak aljas húzás. MZP ne csodálkozzon, ha róla is elterjesztenek olyant, amit még a piacon is elhisz mindenki...na akkor annyi neki is, meg a családjának.

Kell ez? Ugye nem...naugye.

Kedves MZP...illő tisztelettel jelezném, hogy a polgármesteri széke is veszélyben lesz az alkalmatlansága miatt, nemhogy az ország vezetésének vágya...a vékony jég már recseg...farpofákat összeszorítani.
terlasz
Buzizással szeretne előválasztást nyerni?
Dr. Proktor
@terlasz: Ne feledd, hogy a buzizást a Fidesz kormány hozta előtérbe, az óriásplakátok meg a meleg közösségek létét hirdetik. Szájer leereszkedése az ő mennyeiből csak a hab volt a tortán...
Peller Anikó
@Dr. Proktor: A torkán. Egyébként mindegyik, a társadalom szemetjét sikerült összegereblyézni.
justhpeter
Nem érdekel ki meleg a kormányban. Csak tűnjenek el... amíg lehet. Ha sokáig maradnak számukra csak egy ajtó marad nyitva, a fegyházi "öröklakásuk" ajtaja. Mert már régen megszolgálták és a nép nem felejt. Lám mennyire emlékeznek 2006-ra. Nos, a nyomorba döntésére isemlékezni fog.
csipetke
@Horizont: 22:06 Gulyást kihagytad...:) az se semmi
csipetke
@Clavigo: 22:20 De lehet,hogy csak buzulmán vallású...
kereső
Be csináljátok már! Az, hogy egy homofób gusztustalan kormány megbélyegez embereket- mikortól kell majd a megkülönböztető jelzést felvarrni a ruhára?- nem lehet indok arra, amit MZP tesz. Hiszen ugyanazt teszi, mint a kormány. És, Ti meg ugrotok. Engem nem érdekel, hogy ki/kik azok. Az érdekel, hogy ez gusztustalan, aljas manőver bárki ellen is irányul. Mert, ha azt mondja MZP, hogy a kormány "pedofil" Tv - e aljas, mert összemossa a pedofiliát a másféle szexuális irányultsággal, holott köreikben is van ilyen- talán még el is tudom fogadni. De az, hogy erről- magáról a kormány ez irányú kommunikációjáról , LMBTQ mozgalom elleni rágalomhadjáratáról- amit összeköt "Brüsszel" ellenességgel - semmit sem mond ez a "keresztény , jóemeber"- mindent elmond az értékrendjéről. MZP "buzizik"! Pont. És ezzel megbélyegez, kirekeszt és megoszt.Pont!
RonaGyuri
talán a pedofilokat egyszerűbb lenne összegyűjteni? Nem, ja azt nem szabad, mert őket védi (a homokról csak kussol, de őket védi) Orbán! =))
lampa laz
@Horizont: Csak találgatok, de sok esetben arról derül ki, h nincs minden rendben nála akiről egyáltalán nem feltételeznénk.
Gazella
Az a szavazó aki gondolkozik... pont ez a takony faszira nem fog ikszet tenni...
Undormány amit művel... igy akar felmászni a bársonyszékbe Karácsony vállán?? Hát a pöcegödörbe való ez a szélhámos tasli.
lampa laz
@ESCOBAR: @ESCOBAR: de, kardinális kérdés, mert elvárható lenne, h egy politikus ne hazudjon (bár ezalatt a közel 12 év alatt mást sem hallunk)
Igenis előre visz, mert senki sem foglalkozna ezzel a kérdéssel ha a fidesz nem nyomná az emberek képébe, holott őket érinti ez leginkább. Nagyfokú jellemtelenség másra mutogatni, mikor tudom, h én is érintett vagyok. Ha meg kiderül róla, h hazudott egy erkölcsi hulla lesz belőle, mert akkor megérdemli a megvetést.
Katalina62
@Horizont: de azért ez a lényleg
ilyen ízléstelenül kell ezt kitárgyalni?! Még akkor is ha kormányoldal farizeus ebben az ügyben, de szerintem, Márky Zay Péter is az! Minkét oldal fel, és kihasználja ezt a témát! De ez mintha világjelenség lenne!
rokker33
Undorító ez a MZP ! Miért kell azzal foglalkozni, hogy ki a buzi és ki nem?? Nem teljesen mindegy ?? Az ellenzékben is rengeteg buzi van,de Orbán mégsem süllyedt le arra a szintre, hogy találgatni kezdjen! Ennek még lesz hátulütője amit most mond azt simán ellene lehet fordítani, akkor esélye sem lesz Dobrev és Orbán ellen, sőt Dobrev még okosabb is,mert nem foglalkozik ilyen hülyeségekkel, mint ez a fasz mzp!!! Remélem elbukja és karigeri feleslegesen lépett vissza. :)
rokker33
@gina: Anyádat basszam meg a ravatalon te vagina fejű transzvesztita kurva :)
rokker33
@gina: Mennyi a tarifa nálad? 1500 a furulya 3000 a dugás ??Te női ruhába bújt férfi te utcai ribanc :D :D Pont mint édesanyád csak ő legalább nő és olcsó kurva pont mint te :D
karma1
@jesz: Pontosan ugyanigy erzem en is! Azok utan, hogy mocskosul elintezte karacsonyt - ami mara mar szinten a kisbetusok koze kuzdotte le magat nalam - most meg elkezd ilyen undorito modon, GYAVAN utalgatni is !? Hat ez semmikeppen nem fer ossze egy komoly diplomata ertekrednjevel!
Vagy megmondja, kire gondolt - szerintem kocsis matekara, az, hogynm ket gyereke van, semmit sem szamit, a szajerjozsinak is van egy lanya - szoval vagy megmondja, vagy kussoljon rola - ha igazi uriember lenne, es a koszon kivul mas is ragadt volna ra Amerikaban meg Kanadaban, akkor tudnia kene, hogy az ottani tarsadalmakban ez a gyanusitgatas, ilyen iranyu vadaskodas nagyon sulyos birosagi kovetkezmenyeket von maga utan! Szoval nem kellett volna.
karma1
@sgl: Valoban, sem a hazastars, sem egy vagy tobb gyerek sem jelent semmit. (A homo'k szeretik a gyerekeket is, es ezzel sincs gond). Az egesz kerdessel nem lenne baj, ha nem IGY vetette volna fel, es nem igy gazol bele nagyon sok ember eletebe. mert most nemcsak ezen az oldalon, hanem nagyon sok oldalon elindult a talalgatas, es olyan kdnp-s politikusok is meg lehetnek gyanusitva, akiknek semmi kozuk sincs a kerdeshez.
Ez a marki-zay egy undorito fereg. Azzal egyutt en meg lehet, hogy nagyon kivancsi lennek az mazp felesegenek a velemenyere - marmint a gyerekszulessel kapcsolatban. Van nekem itt olyan ismerosom, akiknek 5-6-8 gyerekuk van (nemcsak a vallas miatt, hanem azert, mert itt nagyon bevett dolog a nagy csalad, sok a farmer, kellett a dolgos kez - es ez most is igy van. Csak itt el is tudjak tartani a gyerekeket, es a nok maguk donthetik el, hogy hogyan vedekezzenek, vagy hogy szabadon elvetethessek a gyereket, ha vegulis azt akarjak. Hat azert en is beszeltem olyan csajszival, aki mondta, hogy ok 11-en voltak testvereke, (neki 3 van), de ennyinel meg is allnak, mert gyakorlatilag csak annyit erzekeltek a "boldog" gyerekkorbol, hogy az idosebb gyerekeknek egyaltalan nem volt gyerekkoruk, mert mar 7-8 eves korukban feleltek az 1-2-3 eves totyogosokert, es nem azt csinalhattak, amit akartak. Ok mar nem ilyen gyerekkort akarnak a sajat 3 gyerekuknek. Szoval, megkerdeznem, hogy a Lilla mennyire orult annak, amikor egyszerre 5 hasonlo korul gyerekkel kellett otthon megkuzdenie, mig a ferje "onmegvalosithatta" a pofozkodos nevelesi elveit.
human
Onnan lehet tudni, hogy pánikban a kormány propaganda egy ügy kapcsán, hogy a propin irreálisan sok UP-ot kap egy fideszes komment. És egyre több ilyet látunk szerencsére.
human
@jesz: "A talányos buzizást a kormánypárt hatalmi embereinek a gyerekei(unokái) sínylik meg"
Tehát te a buzitó kormány néhány tucat meleg gyermeke iránt aggódsz inkább, mint a többi gyerek miatt akik a kirekesztés miatt lesznek öngyilkosok. Próbáld már logikusan újra átgondolni. Nehogy már néhány fideszes vagy az ő gyereke fontosabb legyen, mint az országban élő tízezrek sorsa, élete! Arról nem is beszélve, hogy a fideszes melegeknek is jobb lenne, ha nyíltan vállalhatnák szexuális beállítottságukat és nem kellene rejtőzködniük a saját oldaluk szavazói elől is. A valamelyik meg azért vállalja ezt mert jól megél belőle a emberileg szégyen.
Yoda69
semmilyen joskarol mar korabban is terjengtek hirek hogy köcsög. Nem lepodnem meg ha o lenne az.
human
@rokker33: Írod: "Az ellenzékben is rengeteg buzi van,de Orbán mégsem süllyedt le arra a szintre, hogy találgatni kezdjen!"
Ezen azért felnevettem. Mintha átaludtad volna az elmúlt pár évet. Tehát Orbán azért jobb, mert nem találgat ki a meleg az ellenzéki oldalon, ellenben mit is csinál? Folyamatosan hergel a melegek ellen. Még törvényt is kreáltak, hogy egyenlőségjelet tehessenek a melegek és pedofilok közé. És ez szerinted jobb, mint az hogy MZP pusztán rámutat a fidesz képmutatására. Aha. Nem kis logikai bukfenc ez a részedről.
Csizmás Kond
Az ilyen kampánybuzizás szégyen a jelöltekre. Minden ilyen megnyilvánulással csak azt bizonyítják, hogy mivel nincs más esélyük, nem tudnak érdemben semmit mondani ezért az ilyen aláásásokkal operálnak...és ami nagyon minősíti az előadót...és amit ugye nem lehetett volna elképzelni a zajos Márkról...szégyen ez gyerekek amikor ilyen embereket kell megválasztani vezetőknek akik mások ócsárlásával akarnak előnyt szerezni...nagyon szégyen.
human
@Horizont: Nem feltétlen kell hozzá a Propi támogatása. Ráhelék Spanyolországba menekülésével a fidesz központ kiadhatta a számítógéphez valamennyire értő híveknek, hogy regisztráljanak a híroldalakon és védjék a maffia családot és a maffia kormányt. Korábban már volt róla cikk, hogy mennyire központosítva csinálják ezt. Az aktivisták fel vannak iratkozva egy csoportba ahol megkapják milyen hírre milyen módon kell kommentelniük. Olyan ez, mint az érvelő kártya a fideszes pultnál. Ugyanezen a csatornánk kapják meg, hogy milyen oldalakra regisztráljanak és milyen kommenteket lájkoljanak. Azzal persze nem számolnak, hogy az önlebuktatás. Hisz ha egy fórumon csak max 5 fideszes aktív kommentelő van ott feltűnő, ha 15-25 kedvelést kapnak.
Nincs ennek így értelme, de csinálják csak ha van elpazarolni való idejeük.
human
@Horizont: Itt is van egy ilyen cikk:
444.hu/2018/01/30/a-fidesz-egyik-facebook-katonaja-elmeselte-milyen-virtualis-hadsereget-hozott-letre-a-part

Egy részlet belőle:
"2017 májusában a Fidesz pártközpontjának kérésére a párt minden képviselőjének és képviselőjelöltjének a csapatából le kellett adni egy nevet „virtuális munkatárs” pozícióra. Először azt mondták, hogy nincs jelentősége a posztnak. De alig telt el egy hónap, minden megnevezett munkatársat berendeltek a Fidesz központba. A „virtuális munkatársakat” (VM-ek) maga a Fidesz-kampányok félistene fogadta, az ember, akiről listát is neveztek el. Ez elsőre egy egynapos tanfolyam volt. Egy része Facebook-képzés volt, a fan page kezelését mutatták be, alapszinten. De ami jóval fontosabb volt, a Fidesz saját fejlesztésű rendszerének, a CAP használatának betanítása. "
human
@Horizont: Vagy itt van ez a cikk:
index.hu/belfold/2017/06/12/facebook_fidesz_halozatok/

"Addig-addig nézegettük a kormányfő Facebook-oldalát, hogy feltűnt: a leglelkesebb és legeltökéltebb lájkolók között vannak, akik egyáltalán semmit nem árulnak el magukról. Se egy fotó, se egy családi ebéd, se egy utalás az egykori iskolára. Úgyhogy egy kamuprofillal vetettük bele magunkat a sűrűjébe, hátha ki tudjuk deríteni, ki és mi áll a gyanús profilok mögött."
ómió
Na, efftársak! Itt az optimális terep a ráhazudásra!
rokker33
@human: @Horizont: Én nem tudok róla, hogy Orbán buzikat keres az ellenzékben nem is említette hogy ki a buzi meg ki nem!Nem említettem sehol, hogy ő különb lenne, de a buzitémát nem nagyon hozzák fel, csak az ellenzék és Brüsszel csámcsog rajta már hónapok óta!
csipetke
@Horizont: 07:24 Persze,igazad van, de a fideszesek közt éppúgy lehet,sőt...
gina
Meg sem lepődnék ha vezérünk lenne az, nem véletlen ha a fia örökölte hajlamait hahahhaha
karma1
@Horizont: Draga Horizontom, en csak azert emlegetem MZP makarenkoi pofonos neveleset, mert sajnos az o habitusahoz ez nagyon kozel all - es o maga mondta, hogy egy kis testi fegyelmezes belefer a musorba. Ha megnezed, mindketten szinte ugyanabban az onismereti problemakkal kuzdenek - orban is, o is narcisztikusak, nem ismernek el senkit maguk folott (najo, talan mzp a Joistent, mint felso kapcsolatot), - de hidd el, mindketto egyiranyba hibbant. Mondom, allati szivesen meginterjuvolnam a feleseget is, mert ahogy elnezem, a felesege otthon suru kussban lehet, mert szinte soha sehol nem jelenik meg a nyilvanossag elott! Ez pedig oriasi hiba! Ha TENYLEG Amerikabol jott es az ottani szokasok szerint akar kampanyolni - bar ez az osszevisszasag egyaltalan nem jellemzo Amerikara! - akkor az az elso, hogy a feleseg, meg a gyerekek, meg a kutya ott van minden kampany-megjelenesnel! (Itt is, ha a teve-vita volt, ott voltak a nezok kozott az indulo politikusok ferjei, felesegei! Szerintem amikor elindul kampanyolni, akkor a csaladot elotte kicsit rendberakja, asszonynak megmondja, hogy hol a helye, oszt jonapot! Te lattad mar az oldalan a nejet? En talan - de nem vagyok benne biztos - 19-ben, a megvalasztasa utani beszednel, talan egy percre, mellekesen. De nem abban az olelgetos-kezfogasos modban, ahogy egy VALODI amcsi kampany ,megy le.
surdilloFUJT
@rokker33: aZ UTCAI HARCOSOD KINJÁBAN KIENGEDTE A SZELLEMET A PALACKBÓL,NA A SZELLEM MEG VISSZAÜTÖTT A FIDESSRE ÉS AZ ÁLKERESZTÉNY KOMÉDIÁSOKRA!!!vAN OLYAN ,HOGY VISSZANYAL A FAGYI!!!
Aki Én
@Málna: Mekkora?
Egyébként melyik fideszes nem foglalkozott Vona identitásával? Még maga orbán is a parlamentben.
Nem pletyka, mindenki tudja, hogy fidesz-kdnp egy buzigyülekezet. Már számos esetben ki is derült.
MZP azért említi -ha ezt sem értenéd- , mert ez az egyik kampánytémája a gazdádnak.
karma1
@Horizont: Csillagom, Te nem vagy kozszereplo! De mzp igen, es a hmvh-i polgikent a feleseg bizony eloterbe kerul, es bizony kell reprezentalnia! Igy nem is nagyon vonhatna ki magat bizonyos nyilvanos esemenyekbol! Amirol en beszeltem, az az, hogy mzp siman hazudik az amerikai es kanadai tartozkodasarol, mert 5 ev ahhoz, hogy ott csucsvezeto legyen egy fontos uzemben vagy irodaban - az teljesen lehetetlen! A diplomajat honositani kell ahhoz, hogy a szakmajaban dolgozhasson - ezt kulon meg kell tennie mindket orszagban, ahol volt, es az nem olyan am, hogy ma beadja a diplomajat es postafordultaval elfogadjak neki - arrol nem is beszelve, hogy altalaban honositasi vizsgat is kell tenni, kulonbozetit! Es utana sem tolonganak egy kulfoldiert, mert az amcsi egyetemek ontjak magukbol a fiatal, tehetseges es rendkivul ambiciozus frissen vegzett embereket. (Es hat az FBI meg a CIA sem engedi csucsvezetonek, mert egy kelet-europai orszagbol jott ember akar gazdasagi kem is lehet). Azert elmondja am, hogy horukk munkas volt Amerikaban, koltoztetest csinalt, meg hazalo ugynok volt. Na most ettol nem biztos, hogy ugyanaz lenne a gyakorlata, mint Dobrevnek, aki 3 eve az Europa Parlament alelnoke, es elotte is dolgozott nem egy, nem ketto kulfoldi orszagnak, eppen kormanyprogram es kormanyzasi elvek kialakitasarol. Ez a szakmaja, amit gyakorol!
VASTAGBŐR
Én azon sem lepődnék meg, ha a "legalizált unokatestvér" házasság után, jönne az ereszmászó Józsi néni, vagy a szines tütüs tomci, hogy ez így nem túl igazságos mert a nagybácsi-unokaöccs kapcsolat, vagy a nagynéni-unokahúg "kapcsolat híveinek" korlátozott jogai vannak, ... valamelyik "jókeresztény" haverja beinterpellálja ... ezek meg is szavaznák ... lató bácsika úgyis jól nyomja ezt a műfajt akár kártya nélkül is ... és janikának még visszaadnia sem kell ahogy, elődjének vagy neki sem kellett nagyon sokmindent ... ugyanavval a finom szájízzel jogerőre emelkedik ... hatályos jogszabályként funkcionál és maradnak a hatályban szerető honatyáknál .. esetleg később egyeneság ? Hatályban hagyók és emelők juj de szépek vagytok egytől-eggyig.

De jó hogy nem szavaztam lol. Így tényleg nem járultam hozzá ilyesmihez.

Viszont, ha most fogok, akkor heti egy vaccinát el is rendelnék mivel munkaadó vagyok "hatalom forrása a köznép" különben ne is legyél politikus.
Mondjuk heti egy janssen, hétközbe meg felturbózni őket pfizerrel úgyis szeretik látszik ez médiában ...

Bírákat, törvényszolgákat kötelezni nem akarják ? Hogy-Hogy ?
Már a nyitott poziciók előfeltétele lehetne. 367.§ valamelyik pont vagy 195.§ esetleg a kettő uniója ...

Nem nyomod ne is ítélkezz xD ha meg nyomod, de nagyon megcsavar a mellékhatás akkor jön valaki más ítélkezni ... ha nem a legjobb a lélegeztetőgép sem... esetleg nem jönnél vissza .. és a 417.§ paragrafusért sincs felelős senki sem bevállalós csak te ... Te téveszted meg saját magad fogyasztókám ... :DDDDD

Kicsit eltért a topictól, de érezni a friss immunrendszert az elején remélem .. xD
VASTAGBŐR
@Aki Én: hát elég sok, ránézésre ... de mivel jó keresztények meg is bocsájtják maguknak ..
percsi
@terlasz: "Buzizással szeretne előválasztást nyerni?"
Nem csak! A Gyurcsányozás is megy neki!
karma1
@Yoda69: Valoban beleferne a kepbe tomjenzsoti, es azert jatssza el a "kemeny vadasz" cimu figurat, mert aki ilyen hos modon lo"do"zi a haziallatokat, az ugyebar csak macso lehet, nem csira... Hat ok tudjak. Mindenesetre ez a pletyka-belebegtetes a leggusztustalanabb dolog, ami letezik! Aztan majd szepen kihatral a felelossegvallalas alol azzal, hogy olyan faradt volt, nem tudta, mit beszel! Gondolom, annakidejen horthy is ugy csatlakozott a nemetekhez, hogy faradt volt, nem tudta mit csinal...Szegyen ez a pali de foleg vallalhatatlan...
dr. prédikátor
nem nagyon kell találgatni, csak rájuk kell nézni és máris látszik a buziságuk!!!
istván irén
Nem az a kérdés melyik ha nem az melyik nem. Ez a faszi jól át vette a fidesz stílust a suttogó propagandával helyes
simmering73
Egyszerű. Ki kell nyitni a szekrényajtót, csak úgy hullanak kifelé a buzik, pedofilok, kurvapecérek népes serege.
Baker
Semmi közöm hozzá, de főleg nem érdekel!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.