A nyugdíjasok még a választások előtt a teljes 13. havi juttatásra számíthatnak, a családosok pedig visszakapják a befizetett szja-t, ígéri a miniszterelnök, azaz kezdődik a pénzosztás. Most már körvonalazódik, hogy miből!Eladósítják az országot Orbánék – hitelből megy az osztogatás, hiába tagadják

Volna mit jóvátennie a kormánynak, hiszen az elszabadult infláció alaposan megcsapolta a nyugdíjak értékét, és ahogy arról mi is beszámoltunk az árak az elmúlt 9 évben nem emelkedtek ennyire meredeken.

Novemberben a gyors gazdasági növekedésből szintén részesülnek a nyugdíjasok, történetesen a Bajnai-kormány által bevezetett nyugdíjprémiumnak köszönhetően, ami a hazai össztermék 7 százalékos bővülése esetén 70 ezer forint is lehet fejenként. 

Tavaly 5 százalékkal zsugorodott a gazdaság. Vagyis amennyiben a tavalyihoz viszonyítva az idén valóban 7 százalékkal nő a GDP, akkor is csak 1,65 százalékkal fogja túlszárnyalni a 2019-es szintet, amely pedig nem akkora növekedés, mint azt ők állítják. 

Aki ezen elmélkedne a kormány körökben az alighanem politikai öngyilkosságot követne el, de a nyugdíj-prémium rendszere erős reformokra szorul, de kijelenthetjük azt, is, hogy az egész nyugdíjrendszeré.

Az államadósság ugyanis borítékolhatóan jóval nagyobb lesz annál, amennyit a pénzügyi tárca előzetesen becsült. Fennáll a veszélye, hogy jobban nő, mint a hazai össztermék, holott ennek az ellenkezőjére kötelezi a törvény a kormányt.

Ám amennyiben a gazdasági növekedés nem a tervezett 4,3 százalék lesz, hanem valóban 7 százalék, és az infláció sem 3, hanem mondjuk 5 százalék, akkor lesz némi mozgástér.

A választási év költségvetési kiadásai a törvény elfogadása óta brutálisan átlépik a tervezettet, megfelelően gyors növekedés és száguldó infláció mellett addig lehet majd a számokat forgatni, amíg az adósságráta formális csökkenése ki nem jön.

Csakhogy ebből nem az következik, amit Orbán ígért, hogy a 13. havi nyugdíj és az szja-visszatérítés forrásait a beruházások máris előteremtik.

Hanem az, hogy a fejlesztések jövőbeni hasznát már a választások előtt az utolsó forintig elköltik.

Az Orbán-kormány erősen bagatellizálja, hogy 2019 után két esztendő alatt az egyharmadával növeli a felhalmozott adósságot, és büszke arra, hogy  jó feltételekkel jutott devizahitelekhez. 

Arra is van esély, hogy az uniós támogatások folyósításának a felfüggesztése elhúzódik, ami tovább mélyítheti a lyukat a költségvetésen, mivel a programok finanszírozását a kormány már megkezdte, minden visszatartott euró az államadósságot növeli.

A 2500 milliárd forintosra kalibrált helyreállítási program egyelőre lóg a levegőben, holott az uniós fejlesztésekért felelős államtitkár szerint tartalmi kérdésekben már sikerült megegyezni Brüsszellel.

GDP-vel kapcsolatban és a képlet egyéb politikai részleteivel kapcsolatban a HVG360 cikkében olvashat bővebben!

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
@RonaGyuri: Értékes gondolatok alapvető tévedésbe ágyazva

„930. BEKIÁLTÁS: Orbánia vágyja, de nem érti Ausztriát”

A bekialtas.blog szerzője arról elmélkedik, hogy Budapestről nézvést hogyan néz ki a sógoréknál kialakult kormányválság. Süt odáig megy, hogy megfogalmazza: „Orbánia felől nézve ugyanis már-már nevetséges, esetleg egyesek szerint felháborító is lehet, hogy
a napokban házkutatásokat tartottak az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában, a pénzügyminisztériumban és a kancellári hivatalban”!
Kimondja - majd igen jól bemutatja, hogy Orbán ezt hogyan játszotta ki -, hogy: „Anno azzal bódították a magyarországi választókat a rendszerváltó pártok, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással a nyugati életminőség néhány éven, legfeljebb évtizeden belül valósággá válik nálunk is.”!
Azonban sem Orbánia, s főleg nem Orbán, nem vágyta/vágyja Ausztriát, a nyugati életminőséget. Nem csak nem érti, de igazából zsigerből gyűlöli a nyugati polgári demokráciák alapelveit. Sőt kikéri magának, hogy a kötelezettségeire felhívják a figyelmét!! =))
justhpeter
Bizony, ha már nincs uniós pénz, a hazai közpénzt meg már régebben hazavittünk, muszáj hitelt felvennünk, hogy legyen miből lopni.. Csizmadia birkái úgysem értik, hogy ugyan a hitelből nem kapnak, de a kamatát nekik is fizetniük kell.
Aki Én
@Pegero: Egész pontosan mi ebben a hazugság? Nem vettünk fel hitelt, szemben a hazug propagandával? Értem, hogy bedobod a hazudtak kártyát, de elmondanád mi a helyzet ezzel szemben? Vagy megint csak bután tagadsz, mert nem tudsz mit kezdeni a valósággal. Na, gyerünk, most mutasd meg. De semmi ostoba link a faszságaiddal, mert az is csak téged minősít. De hidd el, már nincs hova.

@rokker33: ,,Miért a Medgyessy Gyurcsány Bajnai trió mit is csinált 8 évig? "
Te tényleg itt tartasz? Ez az érv? Meddig még?
ómió
Már megint magukból indulnak ki az efftársak? És azt folyton másra kell hazudniuk?
kissé felnőttem
már megtették ezért rínak, hogy rájuk szavazzanak máskép sittre kerülhet mind akinek meg kell a nyomor az tegye az ixet a viktorra

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.