Fekete-Győr András lemondása után Orosz Anna került a Momentum élére ügyvezetőként. Orosz mostanáig a párt alelnöke volt, emellett alpolgármester Újbudán, és az ellenzéki előválasztást is megnyerte a körzetében.

Fekete-Győr után Orosz Anna irányítja átmenetileg a Momentumot

Fotó: Facebook

Fekete-Győr András, akit vasármap váltottak le a Momentum éléről, Facebook-posztban reagált a történtekre. Mint írja, a küldöttgyűlés nem szavazott neki bizalmat, ezért lemondott.

„Ez persze nem jelenti azt, hogy a Momentum alapítójaként és egyik vezető politikusaként ne venném ki a részemet abból a munkából, ami előttünk áll: kormányváltás, rendszerváltás, korszakváltás”

– tett hozzá a politikus, aki öt és fél évig vezette a pártot.

Forrás: 444.hu/hang.hu

Címlapkép: Facebook

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A politika az a finom művészet, amely szavazatot szerez a szegényektől és kampány pénzeket a gazdagoktól, azzal az ígérettel, hogy megvédi mindkettőt a másiktól. (Oscar Ameringer)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Nem is szabad megsertodni. A demokracia igy mukodik. Kell a friss ver, az uj irany. Fegyor osszeszedi magat es kesobb ujra indulhat, ennyi.
rokker33
@Yoda69: ő már leszerepelt nincs tovább! A Gyurcsánynak se kellett volna vissza jönnie. Akik felhagynak a politikával azok többé ne térjenek vissza, hisz Fegyőrről is kiderült, hogy alkalmatlan egy párt vezetéséhez! Mit művelne ez ha miniszterelnök lenne. Bele se merek gondolni!!!
Baker
@sgl: nem azért alkalmasabb, mert pinája van!
Eladott Ország
A politika az a finom művészet, amely szavazatot szerez a szegényektől és kampány pénzeket a gazdagoktól, azzal az ígérettel, hogy megvédi mindkettőt a másiktól. (Oscar Ameringer)
Emmersson71
@rokker33: Gyurcsány hátralépett, a második vonalban politizál. Pártvezetőnek pedig megfelel, nem véletlenül a legerősebb ellenzéki párt a DK!
Yoda69
@rokker33: Fegyor ugyanugy partalapito mint Gy.F. Miert kellene visszavonulniuk? Ha te alapitasz egy ceget ami jol prosperal, mirt vonulnal vissza belole, ha az egyik ev nem olyan sikeres mint az elozo volt?
rokker33
@Yoda69: @Emmersson71: Tudtommal Vona Gábor is pártalapító volt, mégsem politizál már csak a háttérben ugat. Attól hogy alapitassz egy pártot még nem jelenti azt hogy te leszel a miniszterelnök vagy a párt vezetője, főleg akkor nem, ha alkalmatlan vagy a feladat elvégzéséhez,akkor azért illik lemondani a pártod javára ! Sajnálom hogy Gyurcsány visszatért,mikor bevalotta hogy hazudott éjjel nappal, meg ezt soha nem felejtem el neki, hogy azt mondta ,akinek nem tetszik annak ellehet menni Magyarországról tessék itt lehet hagyni!! Meg kurva ország ezt is a patkány mondta és szavazzak rá?? !!! Nah ezt a mocskot minimum Szibériába száműzném egy munkatáborba Orbánnal együtt!!!
Yoda69
@rokker33: Szerintem hallgasd vegig az oszodi beszedet az elejetol a vegeig es utana ertelemzd. Ne csak azt mond, amit a fideSS kiemelt es osszevagott belőle. Rajossz, hogy nagyon sok igazsag van benne. Ja es nem azt mondta, hogy hazudtam, hanem hogy hazudtunk. Es ezt az osszes megelozo politikai hatalomra is ertette, nem csak az MSZP-re. Ezzel akart szakitani, ennek akart veget vetni, ami a DK-val sikerult is.
jesz
fegyőr tök alkalmatlan pártvezetésre, pláne min.elnöknek. A probléma megoldódott.
verőce21
Bárki kerül a Momentum élére, a jövő évi választás elúszott nekik... Mivel az elmúlt 5 év alatt rengeteget ártottak a magyaroknak. Remélem a folyamat az lesz, hogy végleg eltűnnek, mint az szdsz.

Donáth Kancácskát is szénné égették a szektATV-ben...
kereső
@rokker33: Az, hogy "el lehet menni- az a Széles Gábor(OGYSZ) által vezetett munkáltatói oldalnak szólt, akik nem óhajtottak bele menni a tulajdonosok megadóztatásába (osztalék adó), és azzal fenyegetőztek, hogy elviszik a cégeiket szlovákiába, mert ott kevesebb az adó. "Előbb ismerd meg a tényeket, elferditeni ráérsz később is őket" /Mark Twain/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.