A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség hűtlen kezelés bűntettével vádol egy vállalkozót és öt munkatársát, akik 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető. A 24.hu szerint a vállalkozó nem más, mint Bige László milliárdos.

24.hu: egy másik bűnügyben is végrehajtandó börtönt kérnek a milliárdos Bige Lászlóra

Fotó: MTI/Balázs Attila

A vádirat lényege szerint a vállalkozó egy cégcsoportot vezet, melynek egyik vállalata a növénytermesztésben nagy mennyiségben használt terméket gyárt, egy másik cége pedig ezek értékesítésével foglalkozik, írják az ügyészség honlapján.

Négy társa a beosztottja volt a gyártóüzemben, míg az ötödik társa vezette a kereskedéssel foglalkozó gazdasági társaságot. A termelés során rendszeresen keletkezett olyan áru, amelynek minősége nem felelt meg az adott termékre vonatkozó saját gyártói előírásoknak, de a növénytermesztésben még rendeltetésszerűen felhasználható volt. A vállalkozó utasítására az ilyen termékeket a többi vádlott bevonásával leértékelték a gyárban, azonban az értékcsökkentnek nyilvánított termékek értékét a ténylegesnél jóval alacsonyabb összegben határozták meg, az önköltségi ár alatt. Az irreálisan leértékelt terméket a vállalkozó által kijelölt cégek vehették meg, majd ezt követően azt többségében úgy értékesítették a végfelhasználóknak, mintha nem minőséghibás termékről lenne szó, tehát jóval magasabb áron a beszerzési árhoz képest.

2011-2016. években a vállalkozó megállapodott a leértékelt terméket olcsón megvevő kereskedő cég vezetőjével, hogy az visszaoszt neki a cégéhez került, majd magasabb áron továbbértékesített termék árából tonnánként legalább 15 ezer forintot készpénzben. Ezt az összeget úgy tudta előteremteni, hogy a végfelhasználóktól a kiszámlázott összegen felül is pénzt vett át. Összesen 764 millió forintot adott át a kereskedő így az I. rendű vádlottnak, illetve egy alkalommal a vádlott azt kérte, hogy vásároljon számára a saját nevében egy 25 millió forint értékű karórát, amit a nyomozás során le is foglalt a rendőrség.

A vállalkozó a cégcsoportjához tartozó két cégnek is adott el nagy mennyiségben a leértékelt termékből, melyet azok értékesítették a végfelhasználó mezőgazdasági termelőknek úgy, mint megfelelő minőségű terméket, tehát magas áron, nagy haszonnal.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, továbbá hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja a vállalkozót, a társait pedig hűtlen kezeléssel, illetve hamis magánokirat felhasználásával.

Az I. rendű vádlott vállalkozóval szemben

börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség, valamint vagyonelkobzást a vesztegetési pénzre és a karórára.

(Közügyektől eltiltás mellékbüntetés a törvény szerint kizárólag akkor szabható ki, ha a főbüntetés végrehajtandó szabadságvesztés. Innen tudható, hogy az ügyészség végrehajtandó börtönt kért Bigére – A szerk.)

Szintén vagyonelkobzást indítványozott az ügyészség az I. rendű vádlott cégcsoportjához tartozó két gazdasági társasággal szemben is, melyek gazdagodtak a bűncselekmény révén a leértékelt termék magas áron való eladásával. A vagyonelkobzás biztosítására a nyomozási bíró zár alá vett az eljárás során több, nagy értékű ingatlant, melyek a megfelelő fedezetet jelentenek erre a célra.

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik, ahol hasonló bűncselekmény miatt az I. rendű vádlott ellen már folyik eljárás, ezért az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság egyesítse az ügyeket és egy eljárásban bírálja el.

A 24.hu azt írja, az első ügyben szintén letöltendő büntetést kértek a vállalkozóra.

Forrás: ugyeszseg.hu/24.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Bod Péter Ákos: "Nem szeretnék olyan országban élni, ahol két napszemüveges ember megjelenik és elkéri a cégemet"
...és éjszaka megáll egy nagy fekete autó ... újra éljük a "sikító frászt"?!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/59750014_602592106887367_6779205396805451776_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=vz63Sh-pUSEAX-7icgW&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=eda186e5f03a66a14e790d8c4130946e&oe=618AB592
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@jesz: Mert a KITE, amelyet Csányi vett meg, és Bábolna amely meg Babisé- egyikőjüknek sincs műtrágya gyára- csak viszonteladók a termelők felé.Mindkettő rendszergazda- azaz előfianszirozó egyes növények termesztésre . Na akkor most mi a helyzet? Ilyet még a világ nem látott, hogy egy tulajdonos cégvezető ne dönthessen maga, hogy milyen áron adja a saját leértékelt termékét. Bige, aki többszörös milliárdos bizonyára rá van szorulva arra, hogy visszaosztást kérjen a saját eladott árujából. olyan hihető ez, hogy csak no.Aki a vádat fogalmazta az gazdasági analfabéta.
Eladott Ország
Bod Péter Ákos: "Nem szeretnék olyan országban élni, ahol két napszemüveges ember megjelenik és elkéri a cégemet"
...és éjszaka megáll egy nagy fekete autó ... újra éljük a "sikító frászt"?!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/59750014_602592106887367_6779205396805451776_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=vz63Sh-pUSEAX-7icgW&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=eda186e5f03a66a14e790d8c4130946e&oe=618AB592
tudode
Komolytalanra fordítva a szót, ami Bige Lászlót illeti!!!
.
Hogy merészeli felajánlani azt, hogy
.
----- Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa kész bármelyik miniszterelnök-jelöltet támogatni

444.hu/2021/10/10/bige-laszlo-a-nitrogenmuvek-zrt-tulajdonosa-kesz-barmelyik-miniszterelnok-jeloltet-tamogatni
.
"""Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa arról beszélt a Klubrádióban, hogy bárki jobb lenne, mint Orbán Viktor, ezért szükség esetén kész bármelyik ellenzéki miniszterelnök-jelöltet támogatni, mert mindegyiküket kiváló embereknek tartja.""""
---------------------------
.
Ejha a a norvégok pénzéről lemondott pártunk, és kormányunk, úgy megnőtt az étvágyuk, azt írja az újság, hogy
.
----Szlovák külügyminiszter: Ha Magyarország földeket vásárolna Szlovákiában, mondja meg, miért
24.hu/belfold/2021/10/11/ivan-korcok-interju-szijjarto-szlovak-foldvasarlas/
.
"""" Ivan Korcok szerint ha egy állam földeket, ingatlanokat kíván vásárolni egy másik országban, akkor a normális, partneri kapcsolatok szerint erről tájékoztatni kell a másik felet, és beszélni kell arról, hogy ezeknek a tranzakcióknak mi a céljuk. A szlovák külügyminiszter erről is tárgyalt Szijjártó Péterrel a múlt héten. A 24.hu-nak adott interjújában beszélt arról, hogy szerinte Magyarország nem a korábbi kétoldalú megállapodások alapján támogatja a szlovákiai magyar kisebbségeket, és ebben az ügyben is egyeztetést kért magyar kollégájától. A templomfelújítások révén is jelentős magyar közpénz áramlik északi szomszédunkhoz, a szlovák külügyminiszter itt is nyíltabb kommunikációt vár."""(...)
----------------------
.
Ejnye, bejnye!
134.bátor
Koncepciós per. Teljesen világos,útban van Bige úr
Qqberci
"2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét"

Hogy is van ez? Bige megkárosította saját magát és ez most nagy bűn? Az a baj, hogy nem másokat károsított meg,. mint Tiborcz vagy Lölő?...
nezelodo
Ilyen váddal bármelyik nagy vállalkozót el lehet kaszálni. Az pedig pusztán a véletlen műve, hogy az ilyen eljárások csak azokat érintik, akik nem tolják Orbán szekerét. A gyakorlat azt mutatja évszázadok óta, hogy annak a szekérnek is eltörik egyszer a kereke, amit tolni kellene mindenkinek. Az is megesett már, hogy az árokba boruló szekér éppen a nagyurat temeti maga alá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.