Rongálás miatt hallgatták ki a harmincas éveiben járó férfit, amikor a gyanú szerint megtámadta az őt az épületből kikísérő rendőrt – közölte az ügyészség.

Videó: brutálisan leütöttek egy budapesti rendőrt a kihallgatás után

A kihallgatás után szabadon távozhatott volna, a rendőr ezért az előállító helyiségből éppen ki akarta kísérni, amikor a férfi hirtelen nagy erővel, hátulról fejen ütötte.

A sértett az elsődleges orvosi adatok alapján nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de a cselekmény alkalmas volt arra, hogy súlyosabb sérülést okozzon.

A férfit ezután a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette, kezdeményezte a letartóztatását, amit a bíróság egy hónapra elrendelt.

A nyomozó ügyészség álláspontja szerint továbbra is indokolt a gyanúsított letartóztatása, ezért most kezdeményezte annak meghosszabbítását.

Forrás: Facebook/Magyarország Ügyészsége

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Ott helyben kellett volna a kollégáknak fejbe lőni az állatot!
Pági
@Shikari: óh, egy rendőr! Kollégák azonnal lőni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.