17 ember halt meg, egyre több iskolában kötelező a maszk. Közben még mindig nincs arról adat, hogy Magyarországon a koronavírussal megbetegedettek hány százaléka vette fel az oltást. Zacher Gábor szerint minden orvos a sötétben tapogatózik, hivatalos adatokat senki sem lát. Tapasztalatok szerint 5 nem oltottra egy oltott jut az intenzív osztályokon.

Június óta nem jöttek ilyen tragikus adatok, közben továbbra sem ad ki hivatalos nyilatkozatot a kormány arról, mennyire tartja súlyosnak a negyedik hullámot

Fotó: Pixabay cco

A beoltottak száma 5 911 737, közülük 5 682 396 fő már a második oltását is megkapta, 911 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

455 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 829 911 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma

– derül ki a kormányzati tájékoztató portál kedd reggel közzétett adatsorából.

Elhunyt 17 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 320 főre emelkedett.

Egy nap alatt legutóbb június 8-án volt ilyen sok halottja a pandémiának Magyarországon, megjegyzendő azonban, hogy az operatív törzs május 25. óta hétfőnként bontás nélkül közli a hétvége három napjának adatait, amelyek között van példa 17-nél több halálesetre – írja az Index.hu

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 789 322 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 10 269 főre emelkedett. 733 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 110-en vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb – teszi hozzá a kormányzati portál.

Közben a Portfolio.hu emlékezet,

még mindig nincs arról adat, hogy Magyarországon a koronavírussal megbetegedettek hány százaléka vette fel az oltást. Hivatalos nyilatkozat pedig továbbra sincs arról, hogy a koronavírus-járvány 4. hullámát mennyire tartja súlyosnak a magyar kormányzat.

A lap felkerestük Zacher Gábort, a Hatvani Kórház sürgősségi osztályán dolgozó orvost, hogy mit tapasztal a kórházban. Saját és a kollégáival cserélt tapasztalatairól tudott beszélni, az országos helyzettel kapcsolatban elmondása szerint minden orvos a sötétben tapogatózik, hivatalos adatokat senki sem lát. Tapasztalatok szerint 5 nem oltottra egy oltott jut az intenzív osztályokon.

Zacher Gábor azt mondta, továbbra is értetlenül állnak azelőtt, miért nem ismerhetik meg az új koronavírusos betegek oltási adatait. „Az EESZT-ből (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) 2 perc alatt le lehetne hívni azokat az adatokat, hogy az új betegek közül mennyien oltottak és mennyien nem. A vakcinák hatékonyságáról is lehetne egyfajta képet kapni. Ezzel szerintem nem sértenénk semmilyen személyes adatot” – érvelt az oltási nyilvánosság mellett Zacher Gábor. Szerinte így most ő és kollégái is a sötétben tapogatóznak. Állítása szerint egyetlen orvos és a teljes egészségügyi szakma sem a beteg neveire, vagy lakcímükre lenne kíváncsi, hanem arra, hogy miként működnek az oltások.

Ennek híján jelenleg az egymás közötti információcseréből az derül ki, hogy az intenzív osztályra kerülő minden 5. nem oltott betegre jutott egy beoltott páciens.

Sok iskolában már az órákon is maszkban ülnek a diákok, szigorítottak a szabályokon

Magyarországon – hívja fel a figyelmet az Eduline – egyre több iskolában már változtattak a járványügyi szabályokon, és kötelező maszkot viselniük a diákoknak. A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Technikumában például orvosi, FFP2-es, N95 vagy munkavédelmi, illetve textilmaszkot is lehet hordani, de az iskola egész területén el kell fedni az orrot és a szájat.

Forrás: Portfolio.huIndex.hu, koronavirus.gov.hu

Címlapkép: Pixabay cco

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Orbánnak, Szijjártónak, a két fő járványügyi szakértőnek most fontosabb dolga akad! Jelenleg Brüsszel ellen kell harcolni! A vírus húzzon sorszámot, vagy kérjen időpontot tőlük, mikor érnek rá vele is foglalkozni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csipetke
Nem világos,hogy miért nem adják ki a járványügyi adatokat naponta,mint más normális országban. Ja persze,mi nem egy normális országban élünk,ennek megfelelő a tájékoztatás.Az embernek az az érzése,hogy talán meg akarják ritkítani a jónépet?Vagy mi?Nem ilyen dilettáns embereket kellett volna összekukáznia orbánnak,mint kásler,és müller,(mert nekik már az unokákkal kéne otthon molyolniuk),hanem fiatalabb,talpraesett,hozzáértő embereket. Ja,hogy azok nagyrésze már külföldön dolgozik?Tapsoljuk meg érte orbánt.
Nessy
Orbánnak, Szijjártónak, a két fő járványügyi szakértőnek most fontosabb dolga akad! Jelenleg Brüsszel ellen kell harcolni! A vírus húzzon sorszámot, vagy kérjen időpontot tőlük, mikor érnek rá vele is foglalkozni!
Szevasztok
Már rég nem a virusrlól szól az egész ,hanem a hülyeségről.
Gazella
Mi az a tragikus??
Mert jnfluenza van és nem covid??
Gazella
@csipetke: külföldön nincs akkora tragédia mint ahogy a magyar szennylapok beállitják.
Pálinkás Pál
átlag életkor 70 felett...csupa legyengült, beteg ember...
Giovanni Alba
@KisTehen: ma, 11:46
"Saját és a kollégáival cserélt tapasztalatairól tudott beszélni, az országos helyzettel kapcsolatban elmondása szerint minden orvos a sötétben tapogatózik, hivatalos adatokat senki sem lát. Tapasztalatok szerint 5 nem oltottra egy oltott jut az intenzív osztályokon."
Oltott : oltatlan 4 : 1. Mennyire csodafegyver az oltás, ha a kórházi kezelésre szorulók 20%-a oltott?
Aki Én
@KisTehen: minden semmitmondó szart több felvonásban szarsz ide?
Lepényleső
Ez nem nekik súlyos,hanem nekünk tragikus,- alapot adva nekik arra,hogy mindenki másnak kuss?
Nessy
@KisTehen: Lehetőleg nem Sinofarmmal a veszélyeztetett korosztály! Ha most még az influenza is elindul, akkor bizony nem éppen kellemes karácsonyi ünnepek lesznek sok családban!
Peller Anikó
@Pálinkás Pál: a 70 feletti, legyengült, beteg embereket meg le lehet géppuskázni vagy lelökni a taugetoszról, úgyis sokan vannaki gaz pali? A kurvanyád van már 70?
Dr Beviz Elek
Jelenleg 10 betegből 2 vette fel az oltást, 8 nem! Az a 2 mindig meggyógyul!
Giovanni Alba
@KisTehen: ma, 19:41
Ha mindenki be lenne oltva, akkor csak oltottak lennének kórházban. A lényeg viszont a vakcinában van elrejtve, a kezelésre szorulók milyen elosztásban kaptak a különböző szerekből? A hatvanon túliaknál nem a kínait erőltették?
De hagyjuk is, te ugyan kicsi vagy, de próbálsz felnőttként viselkedni, én meg maradok a kételkedő kérdező.
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: a te kurva anyád buzi köcsög...téged kéne felkötni aljas provokátor...és igen mocskos paraszt...ha a vénemberek miatt menthető emberek halnak meg a kezelés megtagadásától, akkor választani kell...huzzál le a kék osztriga klubbodba ,azt értekezz a többi fartúróval, ne szólj hozzám,homár!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.