Márki-Zay Péter kiakadt a Facebook-oldalán.

Márki-Zay Péter kiakadt: Dobrev Klára fejezze be a lejáratókampányát

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az összefogás sikere érdekében Dobrev Klára fejezze be a lejáratókampányát, és ne állítson valótlanságokat – olvasható Márki-Zay Péter Facebook-bejegyzésében.

"Végtelenül méltatlannak tartom Dobrev Klára eddig sikeresen felépített kampányához azt a hazug gyűlöletkampányt, amelyet most folytat ellenem a sajtó és a közösségi média felületein"

– fogalmazott a miniszterelnök-jelölt.

Mint közölte, a „hazaáruló” kifejezés „el sem hagyta a száját”, s azok, akikről korábban nyilatkozott, nem a DK szavazói voltak, hanem a Párbeszéd párt Karácsony Gergelyt eláruló politikusai.

Hozzátette:

A hazug támadássorozattal, amely immár a legszűkebb családi és magánéletemet, feleségemet és gyermekeimet sem kíméli, a DK kampánycsapata valójában arról a hírről akarja elterelni a figyelmet, hogy a tegnapi napon egy újabb komoly közvéleménykutatás bizonyította, hogy ha az ellenzék az én jelöltségemmel indul Orbán Viktor ellen, akkor együtt győzni tudunk, ha azonban Dobrev Klára lesz a közös jelölt, Orbán maradna a miniszterelnök.

"Az elmúlt évtized valamennyi kutatása következetes egyvalamiben: ahogy egyetlen választáson sem nyert még a Fidesz ellen, egyetlen olyan kutatást sem ismerünk, ami szerint Dobrev Klára le tudná győzni Orbán Viktort" – emelte ki a miniszterelnök-jelölt.

Forrás: Facebook

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Mondja ezt MZP! Ehhez már azért pofa kell, és neki ezek szerint van.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
telegdilaci
Tényleg és ezt miből gondolja? hiszen ők kezdték el Fekete Győrrel,a Gyurcsányozást,a TV-vitában,nem is értettem miért kellett nekik egyáltalán felhozni ha csak nem azért hogy ezzel is próbálják le alázni Dobrev Klárát,azért ez elég gyalázatos volt,mind két jelölttől!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.