Az ellenzéki előválasztás második fordulójának félidejénél áll ki vitázni egymással az első forduló győztese, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, és Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje. A vitát pedig Rábai Balázs vezeti – írja a HVG.hu.

Élőben is egymásnak feszül Dobrev és Márki-Zay – véget ért
Fotó: MTI/Kovács Attila / MTI/Mohai Balázs

Rábai Balázs ismertette a szabályokat:

összesen 32-32 percet kapnak a jelöltek fejenkén, majd a műsor végén 1,5 percben kampányolhatnak maguk mellett. Néhány érdekvédő szervezet kérdéseit is beolvassák.

Márki-Zay Pétert kérdezték arról, hogy kikről tud, akiket megzsaroltak a DK-sok. Azt mondta, Popovics Juditot zsarolták meg, akinek államtitkári pozíciót ígértek, majd megakadályozták az indulását.

Dovrei Klára szerint Márki-Zay Péter hazudik. Sem szakmailag, sem morálisan nem tartja alkalmasnak Dobrev ellenfelét a közös lista vezetésére.

Nagy a politikai nyomás, és úgy látom, nem bírod a nyomást

- tette hozzá.

Dobrev kifejtette, hogy úgy készült egészségügyről és oktatásról beszél majd, és nem örül annak, hogy személyeskedő lett a kampány az elmúlt hetekben.

Marki-Zay kiemelte, hogy nem tartja alkalmatlannak Dobrevet, de nem őt tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy leváltsa Orbánt.

Dobrev szerint az ellenzéki előválasztásnak nem a személyeskedésről kell szólnia. Állítása szerint ellenfele kampánya egyedül arról szól, hogy Stop Dobrev! Szerinte Márki-Zay szétveri az ellenzéki összefogást.

Márki-Zay szerint nem kellene személyeskedni úgy gondolja, az, hogy ki mond valótlant és ki nem, azt majd mindenki megtudja, ha az sms-eket nyilvánosságra hozzák.

Márki-Zay Péter szerint nincsen köztük feszültség Dobrevvel, mert ez csak a vitahelyzet heve, ám abban egyetértenek, hogy csak együtt fog sikerülni az, ami a valódi céljuk, azaz Orbán Viktor leváltása.

Dobrev szerint nem járatják le Márki-Zay-t, csak éppen szembesítik a nyilatkozataival, ezt ő is megteheti. Még a közös nyilatkozatot is kiadhatják, ha beleírják, hogy nem dobálnak sarat. Márki-Zay pedig szavát adta rá.

A két jelölt abban is egyetértett, hogy nem egymással, hanem például Polt Péter legfőbb ügyész leválthatatlanná tételével kellene foglalkozniuk.

Dobrev Klára ígéretet tett, hogy az ő győzelme esetén Gyurcsány Ferenc nem vállal közéleti szerepet Gyurcsány korábbi nyilatkozataira hivatkozva. Dobrev nem zárta ki, hogy egyszer a jövőben még ő lehet a DK elnöke.

A kormányzáshoz előbb győzelem kell, ehhez pedig a civileket is meg kell szólítani

- mondta Márki-Zay, aki Komáromi Zoltánt, Szél Bernadettet, Róna Pétert is megnevezte mások melett olyanként, akire komoly, akár miniszteri feladatot is bízna.

Szakértelem kell az új kormányban és kemény politikusok. Dobrev szerint nem szakértői kormányra lesz szükség, mint Márki-Zay szeretné, mert a Fidesz nem szakmai kihívásokat fog az ellenzékkel szemben állítani. Kőkemény politikai támadásokat fog ellenünk állítani, ezért minden politikusra, aki keményen fel tud állni a demokratikus, európai Magyarországért

– mondta Dobrev.

Az Alaptörvény nem alkotmány

– jelentette ki Dobrev. Így az alaptörvénybe foglaltakat egyszerű többséggel is meg lehet szerinte majd változtatni a választás után. Azt is mondta, a választáson széles körű felhatalmazást kérnek a szavazóktól, amely lehetővé teszi ezt nekik.

Ki kell mondani nyugodtan, ahogyan Klára is mondta, hogy ez elfogadhatatlan

– egyetért tehát Dobrevvel az MMM jelöltje az alaptörvényt érintő elképzelésében, noha szerinte csak a kizárólagos hatalomra vonatkozó részek alkotmányellenességét kell kimondani, és törekedni arra, hogy jogállami megoldást találjanak.

Márki-Zay szerint ki kell mondani, hogy Magyarországnak egypárti alkotmánya van, és szerinte az ellenzéki koalíciónak még idén el kell kezdeni – ahogyan ő és Karácsony Gergely kezdeményezték – egy új alkotmány kidolgozását, amelyre a választópolgárok jóváhagyását kell kérni.

A Fideszt is be kellene Márki-Zay szerint vonni az alkotmányozásba. Ezt Dobrev is így gondolja, mert az egypárti alkotmányt sem válthatja fel a hatpárti alkotmány.

Kit mozdítanának el először?

- hangzik a kérdés. Például Polt Pétert – mondta Dobrev, és mindenkit, akiről úgy gondolja a Fidesz, hogy kétharmaddal bebetonozza őket. Márki-Zay szerint Polt mellett a Médiatanács és az új egyetemi kuratóriumok is ilyenek.

Olyan kormányt és új jogrendet szeretnénk, amely a mindenkori kormányt korlátozza. Civil kontrollt építene fel a DK-miniszterelnök-jelöltje.

Minden egyes bűncselekményt meg kell büntetni. Aki lopott, azt meg kell büntetni

- mondja Dobrev az elszámoltatásról.

Az MMM jelöltje üdvözölte Dobrev Klára kemény, szigorú elszámoltatást ígérő szavait, és reményét fejezte ki, hogy a DK is belemegy javaslatukba, hogy Hadházy Ákos lenne a legalkalmasabb a korrupció ellenes kormányzati harc élére.

A Fidesszel kötött mutyik sem maradhatnak feltáratlanok

- hívta fel a figyelmet Márki-Zay, felemlegetve a Dobrevet támogató Oszkó Péter nevét, mire Dobrev megjegyezte, hogy ne beszéljen hazugságokat.

Nem lehet folyamatosan vádaskodni, miközben pontosan tudod, hogy amit állítasz, nem tudod alátámasztani

- szúr oda ismét ellenfelének a DK miniszterelnök-jelöltje.

Kétkulcsos lenne Dobrev szerint az új szja, a második kulcs egymilliós jövedelem felett. 

Semmi bajom a kétkulcsos adóval, csökkentsük az alsót, emeljük a felsőt. Csak az a kérésem, hogy ne emeljünk adót, mert a Fidesz csak erről fog beszélni a kampányban, hogy az ellenzék adót akar beszélni

- mondta Márki-Zay.

Dobrev szerint a kormány felelőssége, hogy megfékezze a benzinár emelkedését.

Dobrev Klára európai minimálbért emleget, ami minden évben emelkedne. Márki-Zay szerint is emelni kellene a minimálbért, bár sok függ attól, hogy mennyire inflálódik ez el.

A 27 százalékos áfát fokozatosan csökkentené Dobrev, de egy sor termék, így az alapvető élelmiszerek többségének áfáját már azzal lehetne csökkenteni, hogy kedvezményes áfakulcs alá kerülnének. Márki-Zay szerint jó lenne az áfacsökkentés, de ennek veszélye is van, mert nem biztos, hogy a végfelhasználóknál, a vásárlóknál ez megjelenik majd.

Pénzügyi jogászként nem hangzik el olyan ígéret a számból, ami ne lenne megvalósítható

– mondja Dobrev. A történelem legnagyobb költségvetési átcsoportosírását tervezi, felsorolja, hogy mennyi pénz megy el sportra, honvédelemre.

Orovoskat, háziorvosokat, egészségügyi szakdolgozókat szeretne visszacsábítani Dobrev az egészégéügyi ellátórendszerbe, több ezret. A  béremelést folytatni kell Márki-Zay szerint, az orvosok után a szakdolgozókét is gyorsan meg kell emelni, mert már nagyon jelentős az elvándorlás. 

3 ezer új szakorvost, 9 ezer új ápolót és 500 új háziorvost fogunk munkába állítani

– ígéri Dobrev. De nemcsak a béreket, hanem a megbecsülést is javítani kell szerinte.

Márki-Zay Péter szerint az egészségügyi rendszer átalakításához ismét csak szükség van a fideszesek, bizonytalanok megnyerésére is.

Azonnal emelné Dobrev a pedagógusok bérét. Ehhez szerinte a pedagógus alapbért a minimálbérhez kell kötni, azonnal 30 százalékkal emelné most a pedagógusbéreket, de hosszabb távon a duplájára. 

kétszeres-háromszoros bért adna azoknak, akik hátrányos helyzetű diákokat tanítanak.

Márki-Zay odaszúrt Dobrevnek:

Aki nem kerül kormányra, bármit ígérhet

Ő inkább nem mondott most konkrét számot, hogy mennyivel emelne pedagógusbért, de azt mondta, ez haladéktalanul indokolt. Végül azért azt mondta, a Dobrev által említett 30 százalék lehet egy irányszám.

Visszaadná az önkormányzatoknak az iskolák fenntartását Dobrev Klára, de ehhez forrást is kell biztosítani.

Egyetért azzal, hogy az általános iskolák önkormányzati fenntartásba kerülésével, de úgy vélte, nem lehet ezt sem kötelezővé tenni, és előfordulhat, hogy a minisztériumi irányítás a felsőbb fokú iskolák esetében megmaradhat.

Dobrev Klára nem értette félre, amit korábban Márki-Zay mondott, hogy nő létére egész jó eredményt ért el az első fordulóban. Dobrev azt mondta, a nők ugyanolyan szépek és okosak, mint a férfiak. Márki-Zay azt mondta, egyáltalán nem hátrány ma Magyarországon nőnek lenni ezt bizonyítja az előválasztás. Megjegyezte: tiszteli a nőket, a cigányokat és az LMBTQ-témát is.

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint csak ennek az örömének adott hangot, amikor megdicsérte Dobrev „nőként elért” teljesítményét.

Jogszabállyal, munkaügyi ellenőrzéssel számolná fel Dobrev, hogy ne lehessen ugyanabban a pozícióban fizetéskülönbség férfiak és nők között. A nyugdíjszakadék még súlyosabb probléma szerint.

Márki-Zay szerint a DK-val szemben náluk nincs 30 százalékos női kvóta, de megjegyezte: nem kvóta, de önálló, önkéntes vállalás lehetne, hogy bizonyos számú roma képviselőt tegyenek a közös listára.

Márki Zay ismét elmondta, hogy nemcsak megtartaná, ki is terjesztené a mostani családtámogatásokat

Az MMM jelöltje szerint egyértelmű, hogy ezeket meg kell őrizni, és az államnak ösztönöznie kell a gyerekvállalást. 

Dobrev megőrizné a családtámogatási rendszert, de kibővítené

A CSOK-ot meg kell tartani szerinte, de a rászoruló családok nagy része nem tudja igénybe venni, ezért kibővítené, átalakítaná.

Dobrev Klára zöld kormányt ígér, szerinte 2050-ig kell elérni a zéró kibocsátást, Magyarországon három fő területet érint.

A másik, hogy a tömegközlekedést kellene előnyben részesíteni, és ezeknek a környezetbarát járműveknek a beszerzése is mehetne uniós pénzből – emelte ki.

Csak zöld jövő van, vagyis a jövő vagy zöld, vagy nem lesz – állapította meg Márki-Zay Péter. 

Márki-Zay szerint Szél Bernadett és Jávor Benedek is komplett zöldprogramon dolgozik leendő kormányának. Az MMM jelöltje egyetért azzal, hogy a jövő vagy zöld lesz, vagy nem lesz.

A közös jelöltnek egyben kell tartania a sokszínű koalíciót. Azért jöttem a vitára, hogy arra kérjem Önöket, szavazzanak rám a következő három napban

– kezdi a beszédet Dobrev Klára. Szerinte senki nem fog győzni egyedül, ezért azt kéri a nézőktől, arra szavazzanak, akiben látják a tiszteletet és alázatot a koalíciós kormányzás iránt.

A kormányzáshoz nagyon sokminden kell, az egyik annak a belátása, hogy nincs olyan, hogy én, csak az van, hogy mi, a jelöltnek pedig kellő alázattal és tisztelettel kell viseltetnie a koalíciós partnerek, a többi párt és azok szavazói felé

- mondta maga mellett kiállva Dobrev Klára. Szerinte a lényeg, hogy ki tudja majd egyben tartani a sokszínű koalíciót, amelyik leváltja jövő tavasszal Orbán Viktor kormányát. Szerinte ő az.

A közös programban a zöld és baloldali elemek, és liberális elemek is lehetnek, szó sincs róla, hogy konzervatív kormány alakulna, hanem a "tiszták koalíciója" lesz ez a vezetésével

- ígérte maga mellett kampányolva Márki-Zay Péter.

Nemcsak a 2010 utáni korrupciót, hanem a jobb és baloldali korrupciót is megszüntetné

- tette hozzá.

Forrás: HVG.hu, Telex.hu
Címlapkép: MTI/Kovács Attila / MTI/Mohai Balázs

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
@Horizont: Az első gondolatom az volt, hogy ahogy Gyurcsány felmosta Orbánnal a padlót, úgy mossa fel Dobrev Márkival. Klára intellektuális fölénye, felkészültsége mellett Márki labdába sem rúg, személyeskedik, vagy egyetért, ez utóbbit kénytelen is, ugyanis, amig Klárának van konkrét stratégiája, terve a kormányzásra is, addig Márki csak általánosságokat próbál feldobni, illetve helyeselni az elhangzottakat.
Fél hétkor leültem a tévé elé, nem mozdulok! :))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Dobrev mellébeszél a 2010 előtti politikusi bűnözők elszámoltatásáról!
Vajon miért?
verőce21
MZP-t kiröhögik a stúdióvitában...

Aki "rendkívül hálás" ...DK minden diktátori megjegyzésére...
Nyírfa
@Horizont: Az első gondolatom az volt, hogy ahogy Gyurcsány felmosta Orbánnal a padlót, úgy mossa fel Dobrev Márkival. Klára intellektuális fölénye, felkészültsége mellett Márki labdába sem rúg, személyeskedik, vagy egyetért, ez utóbbit kénytelen is, ugyanis, amig Klárának van konkrét stratégiája, terve a kormányzásra is, addig Márki csak általánosságokat próbál feldobni, illetve helyeselni az elhangzottakat.
Fél hétkor leültem a tévé elé, nem mozdulok! :))
Eladott Ország
@Nyírfa: ma, 19:25 ♦ Én is leragadtam . A vita második fele gazdasági kérdések. Mi magyar munkavállalók európai bérekre várva. "Az alacsony bérezés az egyetlen verseny előnyünk." ( Kövér Laca, Deutsch Tomi, fidesz).
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/126283967_874080056669750_2136329329326577088_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=G1MZ7NK8rsAAX8PRFeV&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=88492a8e908e4024f157d0bcf5703e47&oe=618B861D
Béla333
@Eladott Ország: 19.43
Nem vagy ezeket számoltatjuk el, vagy azokat, hanem minden mocskos aljas politikus bűnözőt, mindkét oldalról!
Gyurka80
Klárika testbeszéde a sűrű pislogás hazugságot jelez! Ezért is egy szavát NEM lehet elhinni!
kulabombaafityiszre
@Gyurka80: Mivel a neved után 80 van és nem 78 ezért egy szavadat nem lehet elhinni.
Gyurka80
@kulabombaafityiszre: ??? Nem kérdés, hogy hülye vagy!
kereső
@kulabombaafityiszre: DDDDDDDDDDDDD, ha értené, akkor tényleg 78 lenne.
Gyurka80
Most mondta zajospeti, hogy minden korrupciót feltárnak a 2010 előttit is! A moslékkoalícióval ezt NEM tudja, de jól hangzik az idiótáknak!
Nyírfa
A tiszták koalíciója ...meg a szeretet, meg a béke, meg a széles konszenzus, amely Márki bázisát alkotja, s amely biztosan integrálná a DK-it is. Már azokat, akik tisztának bizonyulnak a tisztátalan Gyurcsány-éra idejéből.
Szóval, a DK- t még érheti az a megtiszteltetés, hogy Márkiék befogadják. Addig is szavazzanak MZ-re.
Hát, inkább ne, Gyerekek!
kereső
"Márki-Zay Péter gyorsabban radikalizálódik, mint a Fidesz. A legutóbbi Facebook videójában meghirdetett „Tiszták koalíciója” gyakorlatilag felmondja az ellenséges összefogást, mert a „Tiszták koalíciójában” Dobrev Klára és a rá szavazó DK-sok már nincs benne. Márki-Zay magát és követi a „tisztának”, a demokratikus ellenzéki előválasztás rivális Dobrev Klárát és szavazóit „nem tisztának” nyilvánította.

Márki-Zay ezzel felmondta az ellenzéki szövetséget, mert Dobrev Klárát nem a szövetségesei, hanem az ellenségei közé sorolta a pártokkal együtt. A DK tagjait pedig felszólította a DK elhagyására, és arra, hogy rá szavazzanak (ami gyakorlatilag ugyanazt biztosítja). Ultimátumot adott egy párt szavazóinak, hogy ha „tiszták” akarnak maradni, akkor hagyják el a pártjukat, és szavazzanak rá. Az ellenzéki összefogás úgy indult, hogy minden abban a pártban egyenlő jogokkal bír, a résztvevők elfogadják és tiszteletben tartják egymást és a közös programot. Ezt Márki-Zay felrúgta."
Eladott Ország
@Béla333: ma, 19:46 ♦ És akkor leváltsuk az összes jelenlegi ellenzéket és a fideszt, hozzunk létre egy harmadik független pártot. Ez életszerűtlen, így nem működik Béla!
verőce21
A vitát látszólag Dobrev nyerte, de nem csodálkoznék, ha a szavazási versenyt ennek ellenére MZP nyerné meg...

A kezdeti Dobrev-pofonok az elején megingatták MZP-t, de a végét jobban bírta.
Nyírfa
@Eladott Ország: 19.33

Alig van közöttük nézeteltérés a főbb kérdésekben. Márkinak azért volt egy övön aluli ütése a pénzosztogatást illetően, miszerint könnyen ígérget az, aki nem fog kormányra kerülni, és Klára, ugye, esélytelen vele szemben, ezt nem győzte hangoztatni, egyszóval, ő felelősen nem jelentheti ki, hogy mire és mennyi pénz fog áldozni a költségvetésből. Igaz, bért kell emelni, tette hozzá gyorsan, csak miből?
Klára: a kiadások átcsoportosításából, és sorolta, hogy honnan hová teszik át a milliárdokat.

Nem tesz le arról az MMM-alapító, hogy a 2000-es évek kormányainak a korrupt ügyeit is fel kell tárni, azt hitte, hogy Klára a felvetés elhangzásakor vizet kér és borogatást, de nem volt ellenvetése, sőt, egyet értett, így Rába feltette a következő kérdést. :)
Macskaszem
A sok zsarolásra, hazugságra márkiék még semmi bizonyítékot nem tudtak felmutatni.
Viszont újságcikkek van arról, hogy márki mennyi rágalmazási pert veszített, és több százezret fizetett emiatt. Szóval aki állandóan rágalmaz meg hazudik, ne csodálkozzon ha nem hisznek neki.
Nyírfa
@sgl: 19.34

Számomra már az elején kiderült, hogy Márki nem nagy falat Klára számára. Egy sértett kisfiú állt szemben a tanítónénivel.
szaboria1
Végig néztem Márki már neveket is mondogat főleg a Karácsonyt emlegette mintha háttér alkut kötött volna vele. JA ÉS TÖBBSZÖR A CSAK ÉN SZÓ. Ez is olyan mint Orbán egyes szám első személyben gondolkozik.
Nyírfa
@verőce21: 20.14

Agyba-főbe dicsérte magát mint polgármestert. Erről persze a hajdúszoboszlói lakosok tudnának mesélni, mi igaz belőle, és mi nem. De, ha ő lenne a világ legjobb polgármestere is, az sem adna garanciát arra, hogy miniszterelnökként prosperálni tud. Akkor lett magabiztosabb, amikor a saját eddigi 3 évéről beszélt, de a jövőbeni feladatok felvázolásában, a megoldási stratégiákban inkább hagyta Klárát érvényesülni, és csak helyeselt.
Bástya Béla Elvtárs
Mondja már meg valaki, ki a rendező, a producer, a fővilágosító, az opertőr, a maszkmester, stb. ebben a nagy színdarabban???
jesz
MZP harmatgyenge volt Dobrevhez képest...ami nem jelenti, hogy vesztett, csak most nem hozta a formáját.
Nyírfa
Ez a Popovics az a Popovics, aki egyik párttól sem kapott befogadó nyilatkozatot. A Momentumtól sem, holott azt állította a hölgy, hogy tagja e pártnak. Akkor viszont miért a pályázat?
verőce21
Készüljetek gyűjteni a gáz- és fűtési számlákra, mert ha nyer a Böszme-koalíció, akkor 300%-kal fogják emelni a gáz árát a külföldi posztkommunista oligarchák, akik majd bagóért megkapják a víz,- a gáz,- és az ekektromos műveket is...
verőce21
Rába azért megkérdezhette volna, mert a legfajsúlyosabb kérdés:
Amúgy miért akarjuk eltartani a migráncsokat...?
Nyírfa
@kereső: Kösz, de nem megyek fel arra az oldalra. :)
Nekem elég az is, ha egyszer hazugságon kapok egy politikust.
Yoda69
@verőce21: Ja,ja, meg 10 millio migrancs fog ratorni az orszagra, megeroszakoljak asszonyainkat, lanyainkat. Bekoltoznek a hazunkba, es meg a munkankat is elveszik. Tudjuk, veroce elvtárs.
silber13
@Yoda69: Ez QURVA JÓÓÓÓ!!!:-)))))))))))
szaboria1
Popovics is hazudik a nyilatkozata szerint senki sem támogatta akkor miről beszél. Amennyiben indulni akart akkor Márki miért nem indította?
Eladott Ország
@Nyírfa: tegnap 20:23 ♦ És azt sem tudni, hogy mennyi csontváz van a szekrényben, mennyire van kifosztva az államkassza, mennyi hiteles a fidesz által közölt adatok. Mennyi nemzetközi elkötelezést akasztott a fidesz a nyakunkba, lásd Belgrád-Budapest vasútvonal, Paks2, Fudan egyetem stb.
Nyírfa
@Eladott Ország: Az tény, hogy a fidesz nem fog pénzt hagyni a kasszában, ha rablás, legyen kövér.
De az élet nem áll meg, dolgozunk - én már nem -, és újrateremtjük azt, amit Orbánék a magukévá tettek. Nyilván rengeteg vagyonelem visszaszerezhető, és megkapjuk az EU-tól a most visszatartott összegeket, talán a fel nem vett hitelre is lesz lehetőségünk pályázni.
Az élet , ismétlem, nem áll meg, az új kormány új költségvetést fog benyújtani a Parlament elé - remélhetőleg lesz új kormány, lesz demokrácia.
A Partizán tévében megnéztem a tegnapi vitaest elemzését: felvetődött, hogy bárki nyer és alakít kormányt, nem lehet kizárni a polgárháború lehetőségét. Ettől tartok is.
Még valami: Orbán, vélt menekülőútként elfoglalhatja a köztársaságelnöki posztot. Nem rossz taktika, úgy gondolja, akár meg is akadályozhatja a mai ellenzék kormányra kerülését, ha nem őket bízza meg kormányalakítással. Ezt persze bármelyik Áder-utód megteheti, de ezt a zsíros kárörömöt szerintem Orbán szívesen kiélvezné. Ha lesz, lenne rá módja.
verőce21
@Yoda69: Hülyeségeket írkálsz!

A migránsok igyekeznek gazdagabb országban regisztráltatni magukat. Mert a segélyekre hajtanak.
Legyen miből törleszteni minél előbb, az otthoni uzsorásoknak, hogy támogatták az útjukat. Ezért a rövidebb utat választanák. De nekünk az sem opció, ha átgázolnak az országon!
ómió
És le majd csak utólag hazugozzák egymást?
Yoda69
@verőce21: Tényleg? Nem mondod.
Pedig csak idéztem a Führeredtől, es vakond elvtárstól.
verőce21
@Yoda69: Betérdelhetsz egy szénfekete kan nigrónak. :-)
Yoda69
@verőce21: A kocsogok es buzik a NER oldalan vannak. Meg a Führered fia is az izmos, kigyurt fiukra bukik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.