Szoros volt a verseny, de a felmérés szerint Dobrev többek szemében volt most meggyőző.

Závecz: szoros versenyben Dobrev nyerte a televíziós vitát

Fotó: Facebook

Dobrev Klára nyerte a második fordulós miniszterelnök-jelölti vitát – derült ki a Závecz Research vita után készített közvélemény-kutatásából, amelyet az RTL Klub Híradójában ismertettek.

A Magyar Narancs a további részletekről azt írja, a több mint ezer fős mintán készült felmérés szerint 42 százalék mondta azt, hogy Dobrev nyerte a vitát, és 38 százalék azt, hogy Márki-Zay, míg 20 százalék nem tudott dönteni.

Arra a kérdésre, hogy ki volt a legmeggyőzőbb a vitán, 47 százalék mondta azt, hogy Dobrev Klára, és 41 százalék azt, hogy Márki-Zay Péter.

A megkérdezettek 61 százaléka voksolt eddig, és 33 százalék az, aki még tervezi, hogy elmegy. Azok között, akik nem voltak még előválasztani a második fordulóban, kiegyenlített volt a két jelölt támogatása, Márki-Zay Péterre várhatóan 38 százalék, Dobrev Klárára 37 százalék voksol majd.

Forrás: magyarnarancs.hu

Címlapkép: Facebook

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
márki úgy beszélt, mint aki be van lőve...ő biztos nem kell, orbán 2.0
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
márki úgy beszélt, mint aki be van lőve...ő biztos nem kell, orbán 2.0
Eladott Ország
"Márki-Zay teljesen elszállt, ezt örömmel látja az orbáni propagandagépezet és besegít neki szétverni az ellenzéki összefogást. Márki-Zay ki akarja iktatni az ellenzékből nemcsak Gyurcsányt és Dobrev Klárát de már az “elszámoltatásukról” beszél, mintha lenne bármi elszámoltatni való velük szemben, amit Orbán ne tett volna meg, hanem minden baloldalit is kiiktatna, aki nem áll mellé, azokat hazaárulónak és kommunistának bélyegezve." Oszkó Péter ügyeit is kivizsgáltatná mivel nem őt támogatja.
istván irén
ez a fidesz embere az volt az maradt nem kell be dőlni az ócska dumájának,
Eladott Ország
@sgl: ma, 07:23 ♦ Az Amerikai Népszava több cikkben nagyon alá tesz MZP-nek.
simmering73
"Két hét alatt sikerült elhitetnie a balliberális ellenzék felével, hogy Orbán és Gyurcsány ugyanaz, az egyik nem létezik a másik nélkül, ezért mindkettő ellenség. Mindketten akadályai Magyarország felvirágzásának, amit ő a pártok nélküli (értsd: az “Orbán” és “Gyurcsány” harctól, s a 30 éves pártdemokrácia fogságától megszabadított) országban megvalósít. Ő maga a haza, a jövő, a szabadság, aki nincs vele, az ellene van, és aki ellene van, az a haza ellen van. Lassan Orbánnak kell szurkolni, mert egy nála nagyobb fasiszta jelent meg a piacon, aki az ellenzék támogatását élvezi...

A kérdés az, hogy az ellenzéki összefogás a korábbi békés, demokratikus úton halad tovább, vagy egy megosztó, gyűlöletkeltő és uszító vezért választva felmondja a demokratikus normákat. Ebben az esetben szélsőjobboldali szerveződéssé válik, a fasiszta Márki-Zay Péter lesz a fasiszta Orbán Viktor kihívója, és két fasiszta közül kell választani, amelyek közül az egyiket már ismerjük."
nepszava.us/marki-zay-a-tisztak-koaliciojaval-felmondta-az-ellenzeki-osszefogast/
Toller Béla
Nem nyert itt senki, lényegében maximális az egyetértés ...amg ez fel nem tűnik MZP-nek és be nem dob valami otrombaságot. A kérdés az, hogy emberként melyik a rokonszenvesebb, ezek után a többi lényegében mindegy !
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 09:05 ♦ Azok a fidesz szavazók akik Orbán diktatúrájából élnek ( oligarchák, csinovnyikok) azok kevesen vannak, őket nem is lehet bevonni, a többi szavazó megtévesztett és cca 30%-nak a "kilenc is páros". De lényeg az, hogy a demokratikus erő elég lesz ennek a rohadt, bűnöző, tolvaj bandának az elzavarásához. ( fidesznek soha nem volt még feles többsége ,rendszerszintű csalással és bérszavazókkal együtt sem)
A fidesz szavazói tudják hogy lapos a föld a köztévé bemondója szerint. Olyan lapos és üres, mint a fejük. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen hülyékkel van tele a vezérükkel az élen!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/119746548_947834155696492_6484703275708236444_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=s0omiRl2AAsAX-RDZ2O&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=580b7eed7170821373b5f59a842233f5&oe=618C502E
fűre lépni szabad
MZP büszkén sorolta nullaszázalékos támogatóit, köztük a... (dobpergés) a Kisgazdapártot. Mi van?!
Aki Én
@KisTehen: Neked minden alakalommal van egy kommeneted a saját kommented után két percen belül.
Szerintem ez nem jelent jót. Zavartságot jelez.
Eladott Ország
@KisTehen: Azok kevesen vannak aki a bűnöző cigány haszonélvezői voltak! A többi megtévesztet, vagy szarik a politikára.
verőce21
Két Hálózat nem fér meg egy Moslékban!
A brüsszelita, vö. közvetlenül amerikai ügynök. Egyik sem jó magyarnak!

De ha Maki nyer vége az összefogásnak!
Kell ennél több?
Nyírfa
@sgl: 7.23

Tegnap a szavát adta, és kezet fogtak erre a megállapodásra az egész ország előtt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.