A mostani járványhelyzetben indokolt lenne szigorítani a maszkviselési kötelezettségen. Saját hatáskörében azonban a főpolgármester ezt nem teheti meg, ezért levelet írt a belügyminiszternek.

Karácsony visszahozná a kötelező maszkviselést, de ez nem ilyen egyszerű – levelet írt a belügyminiszternek

Fotó: MTI/Mónus Márton

Karácsony azt kéri Pintér Sándortól, hogy

a kormány lépjen, vagy ha nem akar országos intézkedést hozni, adjon jogot az önkormányzatoknak a szabályozásra.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, érzik a helyzet súlyát, és a napokban a fővárosi idősügyi tanács is intézkedést sürgetett.

A főváros a Szabad Európának délelőtt pedig azt írta, önmagában a BKK-járatokon nem lenne értelme bevezetni a maszkviselést, ha sehol máshol nem kötelező.

A negyedik hullám érkezése óta számos szakértő jelezte a döntéshozóknak és általában az embereknek, hogy ideje visszatérni a maszkviseléshez zárt terekben. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke már augusztusban beszélt róla, majd Kemenesi Gábor és Jakab Ferenc virológusok is felhívták rá a figyelmet.

A 444 cikke arra is emlékeztet, hogy a delta variáns a korábbi változatoknál hatékonyabban képes kicselezni a vakcinákat, így az oltottak is könnyebben megfertőződhetnek (persze még mindig kevésbé, mintha nem lennének beoltva).

Mivel ők nagyobb eséllyel tünetek nélkül vészelik át a fertőzést, maszk nélkül szabadon, észrevétlenül terjeszthetik a vírust. Az oltatlanok pedig, ha elkapják, nagyobb eséllyel betegednek meg súlyosan. Ha nem textilmaszkot, hanem FFP2-t hordunk, az még abban is segít, hogy kisebb eséllyel kapjuk el a vírust, ha fertőzött ember van körülöttünk.

Forrás: 444.hu

Címlapkép: MTI/Mónus Márton

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@KisTehen: Mert az oltatlanok sötétek mint az éjszaka, konteós antivaxxerek.
division
@KisTehen: A jó ebben talán annyi, hogy kórházba az oltatlanok kerülnek, aki beoltatja magát az védve van a súlyos szövődményektől.
kissé felnőttem
Gergely ez a tesze tosza vezetés nem foglalkozik az emberekkel, állj már a sarkadra nincs idő se meditálni se hezitálni mert koca malacok vezetnének. Vásárolni mindenhová elkalandozott? most meg vár mire kire??
LÉPNI kell mert holnapután már késő értessétek meg vele!!! vagy mondjon le a fenébe nem holnap, MA! mert egyre tőbb lesz a gyász a veszteség őkelme meg csak rezsiharcól ? utcai ketrecharcával DE kivel?? mivel démonaival? unióval ?
Pálinkás Pál
látom gyülekezik itt a fostos brigád...ki akadályoz abba titeket hogy akár gázálarcban járjatok?..az a hülye division meg tolja a kamut..vannak oltottak a kórházakban bőven ..és általában őket látod a listán...hál istennek ez a zöldbuzi se sokáig lesz már főpolgi..
rokker33
Budapest főpolgármestere és egy ilyen egyszerű intézkedést sem hozhat meg Orbán engedélye nélkül. Hát komolyan beszarok és ez akart lenni a miniszterelnök :) :) Jó hogy vissza lépett ez a puding:)
ómió
Na! Már virológiába "temetkezik"? A dugók meg hadd nőjjenek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.