Dobrev Klára a Spirit FM Aktuál című műsorában reagált Márki-Zay Péter kijelentésére, amely szerint csapata a tiszták szövetsége.

Dobrev Klára reagált Márki-Zay kijelentésére, hogy a tiszták és tisztátlanok állnak egymással szemben az előválasztáson

Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Nem tudom, mennyire lehet pozitív üzenetnek tekinteni azt, ha az üzenet másik oldala az, hogy akkor vele szemben talán a tisztátalanok állnak, és én ezt nem gondolnám egy jó ötletnek így megosztani az ellenzéket, hogy tiszták és tisztátlanok”

– mondta a DK miniszterelnök-jelöltje a műsorban.

Dobrev Klára a műsorban elmondta: azt tekinti feladatának, hogy bebizonyítsa, igenis van jövője és jelene Magyarországon a baloldali progresszív politikának. A politikus szerint Márki-Zay Péter a Paks 2-nek csupán a pénzügyi konstrukcióját akarja felmondani, Dobrev azonban úgy véli: a szerződést fel kell mondani, mert Magyarországnak nincs szüksége új atomenergiára. Az adásban arról is beszélt: míg ő a költségvetés nagy átcsoportosításával elsősorban az emberekhez juttatna forrást, magasabb, tisztességesebb bérekkel, tisztességesebb nyugdíjakkal, addig Márki-Zay Péter egy konzervatívabb, nevező politikát folytat. 

Forrás: atv.hu

66 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Béla333: Tudom, hogy a gyűlölettől már kezdesz kivetkőzni magadból, de gondolkozz. Adva van egy közös ellenzéki nyilatkozat, amit MZP is aláírt, hogy miniszterelnök aspiráns legyen. Most már ott tart, ahol a fidesz, hogy a saját aláírt nyilatkozatait is felrúgja, letagadja. Ez az, ami miatt hiteltelenné válik. Segítheti most a fidesz, de a választáskor engem, mint választót, ez semmire nem kötelez.Arra sem, hogy az őt támogató pártra szavazzak. Akkor viszont már a fidesz nem fog vele foglalkozni! Személy szerint ígérhetnek neki fűt, fát, lombvirágot, az már az ő üzlete lesz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
A DK-sok aljas rágalmazását nem lehet leállítani.
Ők amíg élnek, aljasok lesznek!
Csak imádkozhatunk, hogy a Fidesz a sok új szavazó bevonásával nem úgy avatkozik be, hogy Dobrev és a DK szektája szabaduljon rá az országra!
Már annyit sem tud mondani Márki-Zay, hogy ő egy tiszta szövetséget akar a nélkül, hogy ne küldenék el a DK-sok a picsába!
Elképesztő az az arrogancia, az az aljasság, ahogy már minden mondatáért támadj őt a DK!
Pálinkás Pál
mzp-nek orbán mellett a helye egy lámpavason...
Toller Béla
Most megint kérjen bocsánatot ? Hogy nem úgy gondolta ? A tisztátlanoknak ideje lenne megsértődniük és közölni, hogy amennyiben az MZP mögé tömörült népek nem jelölnek meg egy másik arcot, a szövetség felbontottnak tekinthető ! Komolyan, nem egy másikm idiótára szeretnénk cserélni a meglévőt, egy újabbat nem fogunk támogatni. A régit próbáljuk meg eltüntetni !
Nessy
@Béla333: Tudom, hogy a gyűlölettől már kezdesz kivetkőzni magadból, de gondolkozz. Adva van egy közös ellenzéki nyilatkozat, amit MZP is aláírt, hogy miniszterelnök aspiráns legyen. Most már ott tart, ahol a fidesz, hogy a saját aláírt nyilatkozatait is felrúgja, letagadja. Ez az, ami miatt hiteltelenné válik. Segítheti most a fidesz, de a választáskor engem, mint választót, ez semmire nem kötelez.Arra sem, hogy az őt támogató pártra szavazzak. Akkor viszont már a fidesz nem fog vele foglalkozni! Személy szerint ígérhetnek neki fűt, fát, lombvirágot, az már az ő üzlete lesz.
Nessy
@sgl: Épp az előbb kaptam egy SMS-t, hogy holnap délelőtt a Széll Kálmán téren találkozhatok vele.
csak úgy....
mert minden modatot utólag elemezni kell!? :) miért nem orbán monatait elemezgették,hiszen öt akarják dönteni és nem egymást...,szegény magyarország!
Nessy
@sgl: Miután még mindig probléma a közlekedési eszköz használata, pláne, ha nem alacsony padlós, és lépcsős aluljáró is van közbe. Majd taxit hívok. Amit mondanék neki, azt nem illik plénum előtt kimondani. :-)
Béla333
@Nessy: 17.11
Még el sem dőlt, hogy Karácsony vagy Márki-Zay lép vissza, vagy hogy éppen közösen indulnak-e, amikor már a DK-s szektatagok elkezdték mocskolni mindkettőjüket.
Még nem tudták, hogy ki indul és ki lép vissza, de biztos ami biztos mindkettőjüket aljas, szemét módon mocskolták.
Aztán sorba jöttek a DK által felkért/megzsarolt celebek vagy éppen politikusok, hogy rúgjanak Márki-Zayba egy nagyot. A DK gyűléseken mocskolták őt is és a családját, szövetségeseit.
Akkor most kérdezem tőled: ez helyes dolog? Mert hogy egyetlen józan, higgadt hangot nem lehetett hallani a DK részéről, hogy talán ezt nem kellene.
Dobrev nem volt hajlandó aláírni egy közös nyilatkozatot Márki-Zay-al, hogy lehűtse a kedélyeket, sőt, fokozták a gyűlölködést.
Söprögessetek a saját portátok előtt, ne engem vádolj gyűlölködéssel!
Úgyhogy ne próbáld
kulabombaafityiszre
@Béla333: ma, 17:34
Mond már meg ha mzp magát meg aki rászavaz tisztának tartja akkor a nem rá szavazókat,minek?
Mivel az mszp vezetősége kijelentettet,hogy mzp-t támogatja akkor ők is tiszták lesznek?
justhpeter
Erre már csak azt tudom monani, hogy szánalmas. Ideje hogy végetérjen.
fergeteg
Klárika a délceg úrleány Bolsikeresztúrról.
fergeteg
Dobrev ! Magyarország tehénszarral fog fűteni és világítani 30 év múlva.
Csak hát az a baj,hogy a teheneket is ki akarjátok irtani s műhúst etetni a magyarral.
csak úgy....
@fergeteg:ugye, ti csak a csuti habzsi-dözsi törpében bíztok ? :) fergetegesen kuka vagy és ezt kihasználja a fidesz apraja naggya!
Emmersson71
Hihetetlen, hogy a DK és Dobrev Klára nem tud leállni a gyűlölettel, a mocskolódással és hazugságokkal!
kereső
@fergeteg: Te, ottan, takarodj vissza fatornyos faludba, Nem belszólni a magyarok dolgába, főleg ilyen alpárian nem! Semmi jogod hozzá!
Emmersson71
@Béla333: Én szeretnék itt a propin egy normálisak szövetségét - veletek szemben :P
(...de nincs harag, ugye?)
fűre lépni szabad
RTL Klub híridó: "Azt mondták neki ,hogy halott és írja alá a papírt"

Jó estét, jó estét.
Adjatok, adjatok.
2021
Állítólag nem vagyunk analfabéták.
Szép új világ.
Már megérte megszületni.
tudode
Sőt!
.
A Bibo kollégium díszpéldányai fia lesúlytó véleménye szerint
.
----- „Nem erkölcstelenek. Erkölcs nélküliek” – Bibó István Magyarország mai vezetőiről
www.valaszonline.hu/2021/07/20/bibo-istvan-interju/
---------------------------
.
Azzal együtt, hogy magasról leizélik a DICSŐSÉGES NAGYURAK. a 2020-ben szentesített
.
Hivatásetikai Kódex
.
Kormánytisztviselőként feladatainkat
a. Magyarország Alaptörvényéhez HŰEN,
b. mindenekelőtt a NEMZET ÉRDEKÉBEN,
c. a közjó iránt ELKÖTELEZETTEN,
d. döntéseink, nyilatkozataink és cselekedeteink súlyának tudatában FELELŐSEN,
e. a legjobb tudásunk szerint SZAKSZERŰEN,
f. a ránk bízott erőforrások kezelésében HATÉKONYAN,
g. döntéseinkben, nyilatkozatainkban és cselekedeteinkben TISZTESSÉGESEN,
h. megjelenésünkben és magaviseletünkben MÉLTÓSÁGGAL,
i. az érintettek jogainak és érdekeinek tekintetében PÁRTATLANUL,
j. a jog és az erkölcs szerint is IGAZSÁGOSAN,
k. a valós körülmények mérlegelése alapján MÉLTÁNYOSAN,
l. a közérdekű célok eszközeinek megválasztásában ARÁNYOSAN,
m. az érintettek jogait és jogos érdekeit VÉDVE,
n. emberekre vagy azok csoportjaira vonatkozó ELŐÍTÉLETEKTŐL MENTESEN,
o. vezetőink és az állampolgárok számára ÁTLÁTHATÓAN,
p. minden érintettel EGYÜTTMŰKÖDVE,
q. legfőképpen pedig mindenben LELKIISMERETESEN

teljesíjük.
.
Tele gatyóvak, félelemkeltésben, hivatalbók mosdatva a szerecsebt, aki intópéldaként az első jobbkezét sem kímélve, azzal kecsegtette az alárendeltségbe tartozókat, valahogy így:
.
""" Aki tisztességesen viselkedik, megsérül a szürkéjében dúLŐ csatatérben, azt kihozzuk, de aki nem arra lőni fogunk""",
egyeduralko hatALMÁJÁVAL, a karaktergyilkolás bevált kíméletlen MŰVÉSZetével!!!
.
Vagy, vagy!
kereső
Tiszták?Az a legtisztább ugye, aki nap mint nap nem győz bocsánatot kérni a sértéseiért, a fáradtan elkövetett árulózásért,aki rágalmaz, hazudik bizonyitékok nélkül, aki aprehendálja az ellenfelét/versenytársát és ellenségnek minősiti a szövetségen belül, Aki a legelső alkalommal megszegi és felrúgja az általa is aláirt szabályokat. Már wezért ki kellett volna zárni a koaliciós pártoknak, nem hogy még mögé állni, és messiást faragi belőle. Abból az emberből aki pereket vesztett már eddig is folyamatosan rágalmazásaiért, a fenyegetőzésért. Legutóbb egy 82 éves ujságiróz fenyegett meg a lányával. A perek után meg listázza a birókat, akik ellene itéltek, Ez "tiszta"- az, tiszta kosz. És akkor gyucsányoztok- embert barátjáról, van képetek hozzá pm, mszp, momentum, - szégyenteljesek vagytok.

"Viszont az emlékezetébe idézném azt a jelenetet, amikor a korábban megjelent Vásárhelyi Valóság című lap szerkesztőségi ülése után éppen maga volt az, aki megfenyegette apámat azzal, hogy amennyiben nem mond le a szerkesztőbizottsági tagságáról, nekem valami bajom eshet. Emlékszik erre, ugye?

Egy olyan hamis, kártékony ember részéről, mint maga, megtiszteltetésnek vesszük, hogy a másként gondolkodók közé sorol bennünket. Nem tudom miért, de magával kapcsolatban mindig az a közmondás jut eszembe, hogy „A kutya ugat, a karaván halad.”

Szenti Csilla

(Csak hogy tudja, kiről van szó, lefordítom az ön nyelvére: „erkölcsi fogyatékos, pedofil, tolvaj, ostoba iskolázatlan vidéki, strandmedencébe piszkító, lámpavasra való, Vörös Könyvbe írandó Biszku Béla”)"

A "tiszták" messiása
kereső
Ha rászavazok, megkapom a feloldozást és ismét "tiszta" leszek?
kereső
undorodom. És el vagyok keseredve- mert ez az ország a maradék moralitását, erkölcsi tőkéjét is lenullázza.Magyarországon ma úgy lehet "válsztást" nyerni, hogy az ellenfelet-versenytársat/ ellenségnek állitom be!Mindenféle kitalációkkal megvádolom- bizonyiték nélkül, aprehendálom a képességeit- a magam nem létezőit ezzel felnagyitva. Azután meg elvárnám, hogy az akire minden xarommat rászórtam álljon be a kormányomba, vighye a szakértelmét- mert én hülye vagyok a közigazgatáshoz, a pénzügyekhez, a joghoz.
És van az aprehendált, hazugnak kikiűlltott- aki kampánya során egyetlen negativ szóval nem illettett senkit, csak a "valódi" ellenséget, végig a jövőről beszélt- és arról, hogy a különböző problémákra neki milyen megoldásai vannak. És az országnak az előbbi kell. Tudathasadás. És nem lesz itt semmiféle koalició- csak a "tiszták" lesznek annak a hazugnak a vezetésével, aki kicsiben Hódmezővásárhelyen már megmutatta a tiszta kezét- amikor a sógora nyerte a közbeszerzést, aki megzsarolt egy 82 éves emebert a lányával(minap döntött a biróság a kárára), és aki nem győzi kifizetni azokat a birósági itéletek alapján hozott kártéritéseket, amelyeket a rágalmazásai miatt kiróttak rá. Messiás, mi?
Nyírfa
MZ talán Indiában érzi magát, hogy tisztákról és tisztátalanokról szónokol? Mint mélykeresztény.
Ettől az embertől vakarózom.
kereső
@Nyírfa: Nem, az olaszoknál volt a "tiszták mozgalma"- még valamikor a múlt században, a 2.vh után- a maffia ellen.Ebből kiindulva gondolom azt.hogy MZP és koaliciója a dk-t/DK -z és szavazóz egy sorba teszi a fideSS maffiával.
csak úgy....
@Emmersson71: akik leragadnak valaki vagy valami mellett ,azok szerinted normálisak? -föleg ha egy föltehetöleg sikeres és mindenre képes fökölompost kell dönteni? fideszék klárát még a nötanácsból is ki gyurcsánynéznák...,de próbáljátok ki!
szegény magyarország..
Emmersson71
@csak úgy...: Az irónia nem ment át?
Szerinted én egyetértek a "tiszták" címkével?
Nyírfa
@kereső: Én a kasztrendszerre utaltam, benne a kaszton kívüliekkel. Az olasz maffia elleni mozgalomra már nem is emlékeztem.
Akármi indukálta ezt a megkülönböztetést Márkiban, az gyalázatos, veszélyes.
kereső
@Nyírfa: Értettem az indiai hasonlatot, de MZP az olaszoktól vette az ötletetElolvastad már a Bartus cikket erről???
Qqberci
Egyre inkább kikristálosodik az a véleményem, hogy MZP egy provokáló cezaromán seggfej...
csak úgy....
@Emmersson71: vettem a lapot ,csak a shikarik miatt aggódok és különösen @Pegero: miatt!
kereső
@sgl: A dk-t ő csinálta meg. a pm vele egy időben alakult , és hol tart? Az lmp 2008-ban. És??
Tudomásul kéne venni, hogy a dk nélkül "lószart mama" lesz, nem rendszerváltás, de még kormányváltás sem. Ha a szavazók kellenek, azzal együtt jár GYF is. Csak hát annyira belelovalták magukat a gyurcsányozásba, végrehajtva a fideSS "stop gyurcsány" kampányát, hogy ebből már kifarolni nem lehet.
Egyébként meg ki ez a Lukácsi Katalin, hogy ő akarja megmondani ki legyen, és ki ne legyen?De mondhatnám az egész MMM-re is.
Nyírfa
Boszorkányüldözés. Biztos vagyok benne, hogy még a mi életünkben elő fog állni Gyurcsány a színtiszta igazsággal. És akkor ez a sok, ma nyilatkozó és elhatárolódó és orrot befogó ember hirtelen bátor partizán lesz, aki megmondta, aki tudta, aki kiállt, aki nem hagyta...és magasztalni fogják, majd sündörögnek körülötte, és nyújtogatják felé az izgalomtól izzadt kezüket, miközben csak az jár a fejükben: emlékszik- e vajon.
Nos, ha Gyurcsány, vagy bárki nem emlékezne - a net nem felejt.
fűre lépni szabad
"Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset."

Harmadnapja nem fürödtem,
se sokat, se keveset.
Tisztátalan vagyok.
De holnap megfürödök és egyből tiszta leszek.
fűre lépni szabad
(Amikor Istenről írok, egy élő istenről írok.
A vallások - az összes vallás - meg egy halott istenről beszélnek!)
fűre lépni szabad
Szerintem most jött el az idő, hogy újra meghallgasd ezt a számot:

www.youtube.com/watch?v=OJxCcCEobNs

Fogalmad sincs Armageddon pusztításának mértékéről, mi?
Vagy mi...
csak úgy....
@Nyírfa: "Biztos vagyok benne, hogy még a mi életünkben elő fog állni Gyurcsány a színtiszta igazsággal." -ha ez így lesz,akkor biztos vagyok benne,hogy orbán is!
-és kezdödik minden elölröl!
Nyírfa
@csak úgy...: Szerintem Orbán nem bírja mentálisan a következő éveket.
kereső
@Nyírfa: Annak ippeg most lenne itt az ideje- ez az idétlen gyurcsányozás, az erre épülő boszorkány üldözés . amit az MMM elkezdett örökre fasiszta béklyóba zárja az országot. Listázni a birókat, a cigányokat, a liberális és baloldaliakat, ellenséggé nyilvánitani az ellenfelet...mi jöhet még?
fűre lépni szabad
Akarsz a jövőről beszélni?
Talán akarnál, de nem tudsz.
Az a sok diploma a semmiért...
Most nem hülyéztelek le - de tényleg nem.
Hogy mit gondolok, hogy mit gondolsz, az talán soha nem derül ki.
(a "talán" szón van a hangsúly, hülyegyerek!)

Akkor haltál meg, amikor megfogantál - ezzel feküdj és ezzel ébredj!
csak úgy....
@Nyírfa: a hívei támogatásával sem? orbán az egyik leg jobb színész a magyar politikai palettán, csak utánna következik a kedvenc feritek..
fűre lépni szabad
Fingod sincs a jövőről - te vagy a legszánalmasabb ember a földön.
Nyírfa
@kereső: tegnap, 20.22

Mintha még nem jött volna el az idő. Talán kell a Kálomista-film, talán jó, sorsszerű, hogy a liberalizmus, a demokrácia: Európa fővárosában lesz a premier mint utolsó csepp a pohárban, mint olyan provokáció , amit fejlettebb kultúrák, fejlettebb kultúrájú emberek már nem tűrnek el.

Szívesen példálózom mostanában a Survivor játékosaival, harcmodorukkal, túlélő stratégiájukkal: a biztos győztesnek várt Zsófi, aki vagy tanként tarolta le maga körül a mindenkori csapattársait, vagy " megvette" őket a támogatásának, védelmének - de ismerős - a biztosításával, úgy sült fel az utolsó párbajban, amit addig elképzelni sem tudtunk volna. Nem az akarnok győzött, nem a stratéga győzött, nem az a versenyző, akit már az is megviselt, hogy fej-fej melletti állásból kellett indulnia a riválisával, s menet közben, amikor látta, hogy óriási hátrányban van, le akarta állíttatni a párbajt. S mert erre nem kapott lehetőséget, úgy megsértődött, hogy talán sosem bocsátja meg. :)

Szóval, él a reményhal. :)

Magyar Györgynek van egy új javaslata: legyen köztársasági elnök-jelölt előválasztás. Micsoda ötlet! Végig fent lehet tartani a választói érdeklődést, az aktivitást, a motivációt, hogy vegyünk részt a saját életünk alakításában. Mire eljön a tavasz, a magyarok kezdik megszokni, hogy tehetnek azért, hogy ne a fejük felett dőljön el a jövőjük.
Nyírfa
@csak úgy...: tegnap, 20.35

Orbán egy szorongó pozőr, aki ki sem lát a komplexusai közül, akinek nincs önismerete, így kénytelen mindenféle elképzelt szerepet találni magának. Nem, nem jó színész, valójában egy szerencsétlen, félresiklott ember.
fűre lépni szabad
Tegnap sem sikerült lefürdenem (fürgyé le!), pedig qrva jó fürdőszobám van.
Négy napja tisztátalan vagyok.
De ma lehet, hogy lefürdök (fürgyé le!) és akkor tiszta leszek. Vagy nem - MZP értelemben véve nem.
fűre lépni szabad
My dog's name Krueger. Freddy Krueger.

www.youtube.com/watch?v=STiJbB8CgVU

Mikor beszélgettél el utoljára a kutyáddal komolyabban?
kereső
@csak úgy...: "Kedvenc ferinket"- letaszitották a második helyről.Már csak a sokadik- ha az elmúlt két hetet nézem.Akkor nem is nagyon jó szinész- aki nem mond mást, mint amit 15/16 éve is mondott.
kereső
@Nyírfa: Reményhal?Várjuk meg a hétfőt- és a jövő hetet. Én 2010-ben sem hittem "nem kell félni a 2/3-től" jelszóban, akik ezt mondogatták akkoriban, azok most éppen segédkeznek a nagy nehezen kierőszakolt, és létre hozott ellenzéki koaliició szétcseszésében.Ez a "való világ", nem egy tv-s játék.(amit én nem is nézek)- és sokadszorra van olyan érzésem, hogy "késik a pápai" gyors.
Ami meg a köztársasági elnöki előválasztást illeti- tényleg jó ötlet, de várjuk meg a hétfőt, hogy el kezdjek lelkesedni- mi lesz az előző választás végkifejlete(nem arra gondolok, hogy ki győz)- mennyire lesz figyelembe véve a választói akarat, és mennyiben fognak győzedelmeskedni a "füstös szobák" . Majd utána...
kereső
@Nyírfa: Bocsásd meg nekem, de az én gondolkodásom nagyon földhözragadt, és realista- nem tud szárnyalni. Fülfelé meg semmiképpen- amikor azt érzékkelem, hogy MZP még a baloldali gondolatot is meg akarja ölni, kiirtani, nem csak a liberálist.
Nyírfa
@kereső: @kereső: Késik a pápai gyors...nagyon tetszik! :) Igen, késik, de így vagy úgy, egyszer befut. A késésének az okait pedig egyelőre nem ismerjük. Biztosan titkosították. :)
Ki tudja, ha az EU-ban hivatalosan is leírják Orbánt - vagyis visszatartják a forrásokat, felfüggesztik a szavazati jogukat stb -, és már nem kell Putyinnak, mert nem veszi hasznát, talán kap egy üzenetet Gyurcsány, hogy viheti a bizonyítékokat. Nem azért, mert a Fletó a kedvence, hanem , hogy emlékeztesse Orbánt: nincs megbocsátva 1989.

Tegnap olvastam a HVG-ben, hogy nem szentírás a most győztes jelölt indítása Orbán ellen.
Vagyis, bármikor előállhatnak egy új névvel. Könnyen elképzelhető, hogy Dobrev visszalép december-január táján, hogy helyet adjon valakinek, akit sem Gyurcsányozni nem lehet, sem attól nem kell tartani, hogy Orbán2 lesz belőle.
Ahogy engedem el a Karácsony-traumát, úgy válok egyre bizakodóbbá. Vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy adekvát körökben lázasan keresik az optimális megoldást - összevetem a tágabb értelemben vett, és a nemzetközi színtéren érzékelhető folyamatokat az itthoniakkal, hogy jobban lássam, milyen lehetőségekkel számolhatunk.
kereső
@sgl: Ez a ló tulsó oldala, amit mondasz, de mit szólnának a népek egy DK vezette dk-hoz?
Nyírfa
@sgl: Gyurcsány lemondása csak egy átmeneti tüneti kezelés lenne, csupán pillanatokig tartó, ugyanis , ahogy Orbán maga a fidesz, úgy Gyurcsány maga a DK.
Tehát, amíg DK van, addig Gyurcsány is, ha visszavonul, ha nem.

Dobrevnek a Márkival folytatott vitája során volt egy mondta, amelynek az a lényege, hogy, amennyiben ő nyer, de év végéig nem tudja érvényesíteni a hatpárti összefogást egységben tartó elképzeléseit, s nem tudja elindítani a kormányzásra való közös felkészülést, akkor hátra lép.
Ha valami, ez adna olyan erkölcsi előnyt a DK-nak, amelyet már sem Márki, sem Karácsony, sem a fidesz nem tudna kikezdeni, illetve ha megpróbálnák, akkor már maga a társadalmi többség mutatna nekik fityeszt.
Így megnyílna az út egy harmadik jelölt előtt, akit talán már azokban a rejtélyes füstös szobákban már készítenek is fel.
A szocik utálják Márkit. A Jobbiknak is erős kétségeik vannak iránta, a PM inog, szerintem baromi nagy lelkiismeret-furdalásuk van, és lelki szemeik előtt Budapest is veszni látszik a vezetőjük számára, Magyar György nem fog harcolni Márkiért.
Szóval, van esély arra, hogy meglepetés érjen minket, ezúttal, kellemes.
ómió
A hungarofób közös nevezőjük a lényeg!
Emmersson71
@sgl: Ha Gyurcsány a McDrive-ban árulna hamburgert, akkor is Fideszesek tüntetnének ott, mert nem vesznek hazaárulótól semmit.
A DK Gyurcsány saját maga által megteremtett közössége. A semmiből építette fel néhány kitartó barátjával.
Durva lenne, ha még ezt is elvennéd tőle! (Remember for Steve Jobs!)
namihami
Klára! Minek? Csak lesüllyedsz hozzá: Érdemes?
Menjen vissza oda, ahonnan kijelőlték ""ellenzéknek"".
Béla333
Az elmúlt 31 évben a politikusaink azt csinálhattak az országban, az országból amit akartak. Offshore paradicsomokba ömlött ki az államadósság többszöröse, miközben az ország a '90-es évek régió vezetője helyzetből az Unió sereghajtója szintre zuhant.
Ennek a politikusi gárdának már semmi keresnivalója nincs a mai közéletben, pláne, hogy a bűncselekményeket egymással bűnszövetségben, egymást segítve, de soha ténylegesen el nem számoltatva vitték véghez.
A megtévesztett választó meg egymást pocskondiázva töri magát, hogy ezeket a bűnözőket újra és újra hatalomba segítse.
Ebből elég volt!
Ezeket a bűnözőket ki kell penderíteni a hatalom közeléből, el kell számoltatni a rájuk bízott közpénzekkel és az ellopott pénzeket vissza kell szerezni. Az elkövetőket meg végre börtönbe kell zárni!
telegdilaci
@sgl: Ugyan olyan pökhendi,nagyravágyó lesz mint Orbán!
Eladott Ország
Ezt sehogy sem lehet pozitív üzenetnek tekinteni, de azt sem, hogy leváltottuk az ellenzéket, továbbá Lúzerjankó' nyilatkozata se bizalomerősítő, bár valószínű, hogy csak cinikus nagypofája van. Lázár János: Márki-Zay miniszterelnök-jelöltsége = 100% fidesz-győzelem
www.youtube.com/watch?v=zas3XCxgMQ8
Eladott Ország
@telegdilaci: tegnap, 10:22 ♦ Azért MZ/X-re fékező erőként fog hatni, vagy hathat, hogy a két legerősebb ellenzéki párt bármikor leválthatja, ha önhatalmúlag lépne és a pályafutása tiszavirág életűre sikeredne.
kereső
@Eladott Ország: "Tudtunk szerint Dobrev Klárát győzte az előválasztást, aki nem a szocialista párt tagja, és nem leváltotta, hanem csak a miniszterelnök-jelölte versenyben legyőzte. De az ellenzéki összefogásban közös kormányt kell alakítania vele, a többi ellenzéki párttal is, az MSZP-vel is. Kit váltott le akkor? Vagy Dobrev Klára, a legnagyobb balliberális ellenzéki párt jelöltje lenne a leváltott ellenzék, MZP őt győzte le? Róla mondja, a leendő koalíciós partnerről, hogy „üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett venni”? Bizonyíték? Ez nevetséges hazugság."
Aki Én
@KisTehen: Hogyan lehetséges, hogy valaki száznál is több semmitmondó baromságot képes leírni naponta, átlagosan 2-3 percenként? Még hétvégén is, általában reggel 7 és éjfél között.
Ennyire sivár az életed, ennyire nincs senki és semmi az életedben, ami ennél értékesebb és fontosabb lenne?
Legalább hasznos, érdekes vagy szórakoztató lennél.
De így legalább megkapjuk a választ is, hogyan lehetséges ez.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.