Bár a Fidesz politikusai alapvetően euroszkeptikusnak mutatkoznak, most úgy tűnik, Szijjártó mégis a szívén viseli az Európai Unió sorsát. 

Szijjártó elárulta, hogyan lehet újra erős az Európai UnióFotó: Szijjártó Péter/Facebook

A külgazdasági és külügyminiszter szombat délelőtt Marise Payne ausztrál külügyminiszterrel tárgyalt, ezúttal telefonon. Szijjártó pedig a beszélgetésből le is vonta a legfontosabb következtetéseket, és ezt, ha csak egy Facebook-poszttal is, de megüzente Brüsszelnek.

Az Európai Unió akkor lehet újra erős, ha képes lesz stratégiai partnerségeket felépíteni a távoli nagy gazdaságokkal és világpolitikai szempontból fontos országokkal

– kezdi a posztját Szijjártó. Majd hozzáteszi, hogy erre például Ausztrália tökéletes lenne.

Mi támogatjuk a szabadkereskedelmi tárgyalások folytatását, sajnálattal vettük tudomásul, hogy a tengeralattjárók vásárlása körül kialakult francia-ausztrál konfliktus miatt az EU a megbeszélések újabb elhalasztásáról döntött

– szúr oda az EU-nak. Majd hozzáteszi azt is, hogy nagyban megnehezíti majd az európai gazdaság újraindítását, „ha össze nem illő politikai és gazdasági kérdések állandóan összekeverednek.”

Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"Az Európai Unió akkor lehet újra erős", ha titeket kibaccnak az árok szélére...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
"Az Európai Unió akkor lehet újra erős", ha titeket kibaccnak az árok szélére...
ómió
Ha Brüsszelt majd nem efftársilag "kormányozzák"? Az több, mint valószínű!
human
"Szijjártó mégis a szívén viseli az Európai Unió sorsát."
Vicces kedvében volt az újságíró.
Gazella
@ómió: tudsze egyáltalán mag'arul???
RonaGyuri
ugyan már; csak egy gátlástalan hazug tróger! =))
simmering73
Te azt mondd meg, hogy hogyan lehet élhető országot csinálni ebből a szarhalmazból, amit 11 év alatt leamortizáltatok.
ómió
@Gazella: Érted te egyáltalán a magyart?
Eladott Ország
@ómió: ma, 12:23 Tudod mikor volt Brüsszelben szocializmus?! "Efftárs!" Az több mint nem valószínű!
namihami
Na, sikerült rálelni a leghitelesebb és a témát legjobban ismerőre! Ennél talán (!!--persze csak talán) csupán a DNS lenne még jobb választás...
ómió
@Eladott Ország: Ahhoz képest neomarxista efftársaid vezetik az Uniót! Soros "zsoldban"! Fel se tűnt? Pedig pl. a "Zorbánt" is azért útálják annyira!
Clavigo
@ómió: Szerintem a paripa arcú Pötyike pofázása,észosztása , az Eu-ban már nem " szempont "..,,Orbán apádról már nem is beszélve... te kis krumplibogár..
Eladott Ország
@ómió: ma, 14:42 ♦ Orbán meg csak egy politikai bárca nélküli kurva! Besúgó + KGB ügynök volt ! A lopáson kívül semmi nem érdekli, egy közönséges bűnöző.
Orbán Viktor és Kövér László volt kommunista ügynökök. Nagy munka vár ma reátok: Le Kellett a szőrt borotválni, hogy Sárika tudjon pisálni.
www.youtube.com/watch?v=Y66oi5s7QWk&t=13s
Néro
Papagáj Pitike hogy nem tőled az biztos. Sőt ha nem vagy ott szinte biztos , hogy erősebb lesz. Nem lesz köztük egy Kínai Orosz spicli meg egy gáncsoskodó pitiáner senkiházi.
Egyébként Gurevszkitek jól van az is lopta a kasszát tehát haverod.
Alja xar emberek vagytok. mint a Fityma-Köpnömkő moslékkoaliciotok tagjai.
ómió
@Clavigo: Igen! Elfoglalták a magadfajta tetvesbolsik! Látszik is rajta!
Gauntlet
Én is elárulom:
ha kiraknak benneteket a pixába!!
ómió
@Eladott Ország: Ma ez a "sláger" ráhazudnivalótok, efftársék fajgörénye!? De a magadéitok elégetése után legalább ügynökkartont is hamisítottatok nekik? Ki ne hagyjátok ám! Mi lesz nélküle az "efftársi hitelességgel"? Az efftársi kleptohabitust (másrahazudás helyett) - ha már az országot amúgy is többször szétloptátok - meg az a korrekt, ha megtartod magatoknak!
Clavigo
Pipázhatnál ,,,,hanyatt,,te gyökér.. nemzethyleg,,,,... A mutterod ott terpeszt Felsőcsutkán... @ómió: Nagyon gázos a ez a pina... Nagyon gázos ez a mindzso...,,, ( nemzethhilyeg )
Clavigo
@ómió: Hülye vagy ,,vazze.. .. Én szívesen felrugdoslak,,, Téged fel rúglak,,,anyádat megrakom ,,,te majom... Idióta...
ómió
@Clavigo: Hülyét láttál, idiótája!? Húzz el a tükör elől! Téged, úgy látom, az elmebaj már rég felrugdosott, bolsiék fajkreténje! Azóta is abban szenvedsz, meg anyád vérfertőzésében!
Aki Én
Nem tudom ki hogy van vele, de nekem nem túl hiteles, mikor az unió leggyengébb országa beszél a hogyanról.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.