Az a párt költött a legtöbbet, amelyiknek a jelöltje nem is indult az ellenzéki előválasztáson – számolta ki a telex.hu.

A Fidesz költötte el a legtöbb kampánypénzt az előválasztásraFotó: Fidesz/Facebook

A telex.hu számításai szerint a kormánypárti Fidesz messze többet költött az előválasztás során különböző online kampányokra, mint az ellenzéki pártok, a DK, a Jobbik, az MMM és a Momentum. 

A kormánypárt facebookos és youtube-os kampányköltései – a Megafonos és más „influenszerek” költéseivel együtt – elérik a 369 millió forintot. Ennek jelentős része vélhetően közpénz, és az előválasztásokon részt vevő szereplők gyalázására, lejáratásra és karaktergyilkosságra fordították – írja a hang.hu.

Ezzel szemben az ellenzéki szereplők összesen csak 262 millió költöttek.

Azaz: a Fidesz és holdudvara közel másfélszer annyit költött politikai hirdetésre a közösségi médiában az előválasztási kampány alatt, mint az előválasztáson részt vevő politikai erők összesen. Az adatok egyébként nyilvánosan elérhetőek Facebook Ad Library, illetve a Google Transparency Report oldalain, a telex.hu ezek alapján készítette a számításait. 

Az előválasztáson ténylegesen részt vevő szereplők közül a második fordulóban végül visszalépő Karácsony Gergely költötte a legtöbbet, 151 millió forintot, őt követi Dobrev Klára 57, Fekete Győr András 24, illetve Jakab Péter 17 millió forinttal. Márki-Zay Péter úgy jutott be a második fordulóba és esélyes a DK jelöltje ellenében, hogy alig 3.7 millió forintot tudott szánni digitális kampányra. Utóbbi oldalát ráadásul a kampány nagy részében korlátozta a Facebook, így kényszerből a Mindenki Magyarországa Mozgalom oldalán hirdettek.

Forrás: hang.hu, telex.hu
Fotó: Fidesz/Facebook

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Érdeklődöm a jelenlegi fidesz támogatóknál, hogy tavasszal is az ellenzékre szavaznak? Vagy csak ebben a tisztességtelen szavazásba vettek részt?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fűre lépni szabad
@ómió: Már megint (el)vak(ult) orbánista vagy.
Manhattan
Minél több hazugságmocskot hord össze a Fidesz maffia, annál erősebb lesz a "karaktergyilkosságok" sorozata, annál erősebb és pergőtűz szerűbb lesz az ellenség (A Fidesznél nincs ellenfél, csak ellenség akiket meg kell semmisíteni.) lejáratása, lehetetlenné tétele, morális és anyagi megsemmisítése, de ha kell a fizikai "végképp eltörölni" sem akadály a keresztény szellemiségű maffia társaságtól.
Manhattan
@ómió: Kimaradt, hogy Gyurcsány, Soros, bukott baloldal és emútnyócév. Így nem vagy hiteles.. A karaktergyilkosság aljas dolog, de működik, ezért is alapozta Orbán az egész politikáját erre.
Nessy
Érdeklődöm a jelenlegi fidesz támogatóknál, hogy tavasszal is az ellenzékre szavaznak? Vagy csak ebben a tisztességtelen szavazásba vettek részt?
3dwhite
@Nessy: Sz.tem álljanak össze nem kell még választás se.
simmering73
"Karácsony Gergely a gyengeségével, az alkalmatlanságával elvetette a megosztás és a gyűlölködés magvát a balliberális oldalon, rászabadítva egy tőrőlmetszett fasisztát az ellenzéki oldalra, aki a személyéhez való viszonyulás alapján osztja meg, fordítja egymással szembe a balliberális demokratákat is. Felnöveszettek egy vidéki senkit, aki az általa gyűlölt és kommunistázott balliberálisok nélkül még önkormányzati képviselő sem lenne, nemhogy miniszterelnökjelölt, akinek “az Orbánt csak én tudom leváltani” hazugságától nem lehet majd megszabadulni, és szétver mindent."
nepszava.us/karacsony-alkalmatlansaga-es-felelossege-hogy-raeresztett-egy-szelsojobboldali-fasisztat-a-baloldali-ellenzekre/
Nessy
@3dwhite:MZP mentalitását, és a jelenlegi viselkedését tekintve oda is való.
ómió
@Manhattan: "Kimaradt"? De miért említenék olyanokat, akik/amik efftársilag nem is léteznek? Végtére is a múltat - nyilván - már amúgy is végképp eltöröltétek! Vagy (mivel hiányolod) mégsem? Hogy is van ez most efftársilag? Ne hagyj a bizonytalanságban! És itt a másik dilemma is! A nemlétező karaktert meg hogyan is lehet "meggyilkolni"?
Clavigo
@ómió: Csak nem te is indultál az előválasztáson,,kis hülyém ?
tudode
És a Telexen futó lájkvadászatra is, feltételezve, hogy nem párt, és saját hokizsebükből hétről hétre horibilus összeget költve, annyit, amennyit egy nezen dolgozó kisember egy élet alatt nem képes félretenni!!!
Pl. az egyéves Telex feldolgozásában a legutóbbi SS léjkvadászati győzelemmre, a győzelmi kényszerrével elsőbbségre apelláLÓ, valószínű az adófizetők befizetéseiből?l
.
Helyesb. LÁJKBAJNOKSÁGRA költ hétről hétre, természetesen valamenyi fényképész, vagy operatőrt külön honorálva az ország BUKszájából:
.
----
Orbán tuti receptje és az 50 milliós kérdés
telex.hu/belfold/2021/10/10/lajkbajnoksag-46
.
""""Dobrev Klára nagyot ment, Karácsony Gergelynél elzárták a hirdetési pénzcsapot, Orbán Viktor kutyás fotója és vasárnapi ebédje pedig sokkal inkább megmozgatta a Facebook népét mint az ellenzéki előválasztást övező huzavona. Holnap megint új hét kezdődik, ezért itt a lájkbajnokság a 46. fordulója, amelyben ezúttal is a politikusaink közösségi médiás aktivitását és népszerűségét elemezzük.

Őrült tempót diktált a Facebook-politizálás az elmúlt hetekben, és aki azt várta, hogy az ellenzéki előválasztás első fordulója után ez egy kicsit csillapodik, annak furcsa módon igaza lett:""""(...)
--------------------------
.
Nagyon tanulságos/elképesztő ez a TÜLEKEDÉS, vagy mi!!!
Néro
Lopnak a közösből eleget futja rá. Egyébként felhívták a figyelmét a nem béééégetőknek Kösz.
Nessy
@KisTehen: Amilyen" tisztességes", még Orbániában az is lehet!
ómió
@Clavigo: Már te is belekevernél a bolsi tetübandátokba?
telegdilaci
Nyilván ezt is a közpénzből lopták,mint szinte mindent,és van képük az egyházaknak azzal hangolni az Embereket,Dobrev Klára ellen hogy uszít,az egyház ellen mert azt találta mondani,hogy elfogadhatatlan,az hogy az egyházi iskolák 3X-több állami támogatást,kapnak mint az Állami fent tartású Iskolák,ezzel a mondással szerintem nincs semmi baj,hiszen ez az igazság,aki nem idióta,vagy agy mosott az tisztán látja-ez a valóság,hiszen a napokban jelentette be a Stüszivadász,Semjén hogy soha ennyi Egyházi Iskola nem volt még az Országban,amit az áll keresztény,kormányunk hozott létre,hát ennek most örülnünk kellene nekik csak a Foci és az egyházak számítanak,minden más rohadhat le!
Clavigo
@Shikari: Szerintem,,,te egy barom vagy.,,az " ómió " nevű nővéreddel együtt...
Lepényleső
...a miénket,- ahogy eddig is tette? Két kézzel szórta szerte,- s valahogy mindig az összes pont nála esett le?
kereső
A fideSS is előválasztott? Sokba kerültek a kinai hackerek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.