Ő legalábbis nem zárja ki ennek lehetőségét.

Lehet, hogy Fekete-Győr András lesz még miniszterelnök-jelöltFotó: Fekete-Győr András/Facebook

Szívesen befejezte volna pártelnöki mandátumát Fekete-Győr András, de a mostani helyzet új lehetőségeket ad számára. Ha felkérnék, vállalna kormányzati pozíciót, de azért nem mindent, mert nem árt önkritikusnak lenni – írja az index.hu Fekete-Győr a Jelennek adott interjúja alapján.

A Momentum volt elnöke beszélt az általa indított bizalmi szavazásról.

Ezzel kapcsolatban elmondta, szerinte a közösség nem szereti a következmények nélküliséget, és szerinte ez így van jól, örül, hogy van rotáció a párt vezetésében. Mindazonáltal úgy értékelt, hogy elnöksége alatt komoly sikereket ért el a párt, hiszen mára megközelítőleg félmillió szavazójuk van, s ebben a kampányban pedig ő volt a Momentum fő arca.

A beszélgetés során az előválasztásról is szó esett. 

Az előválasztás megmozgatta az országot, amivel a Fidesz is tisztában van – vélekedett. A voksolás második fordulójára vonatkozóan úgy fogalmazott, „Rogán Antal hülyét fog kapni”, amikor megtudja, hogy Márki-Zay Péter lesz az ellenzék közös kormányfőjelöltje. Abban az esetben, ha Dobrev Klára kerülne ki győztesként, ők folytatják a korábban elkezdett stratégiát.

Egy jelenleg elrugaszkodottnak tűnő kérdés is elhangzott: bevállalna-e még egy miniszterelnök-jelölti kampányt a jövőben. Erre úgy válaszolt, hogy szerinte el tud jönni az a pillanat, amikor parlamenti és adott esetben kormányzati tapasztalat birtokában azt tudja majd mondani, hogy megérkezett, megtanulta, amit meg kellett.

Semmit sem szabad kizárni

– fogalmazott.

Forrás: index.hu
Fotó: Fekete-Győr András/Facebook

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Egyenlőre "magas neki mint nyúlnak a lórács." Én továbbra is Orbán reinkarnációjának tartom és nem valószínű hogy kinövi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Egyenlőre "magas neki mint nyúlnak a lórács." Én továbbra is Orbán reinkarnációjának tartom és nem valószínű hogy kinövi.
Néro
Tőlem nyugodtan csak a Fityma-Köpnömkő moslékkoalíció takarodjon.
jesz
..."Ő legalábbis nem zárja ki ennek lehetőségét."...

Szerintem arra kíváncsi ez az alkalmatlan, hogy milyen a net reakciója...azt jól tudja, hogy semmire nincs esélye, ezért jobb híján a választók idegeivel játszadozik...

Mehetne inkább krumplitszedni...
percsi
@Peller Anikó: "Rogán Antal nem fog hülyét kapni, amikor megtudja, hogy Márki-Zay Péter lesz az ellenzék közös kormányfőjelöltje, mert ők főzték ki az egészet."
Ezt az információt honnan lested ki?
percsi
@Peller Anikó: Bocsi, most látom a reklámok alatt :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.