A templomépítés a jövőbe vetett hit bizonyítéka – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamazon.

Gulyás Gergely kommunistázott, genderezett, muszlimozott egy közpénzből épült templom felszentelésén
Fotó: MTI/Balázs Attila

Gulyás Gergely a helyi református egyházközség új templomának felszentelési ünnepségén elmondta, több mint három évtizeddel a közép-európai kommunista diktatúrák bukása után úgy tűnik, hogy Nyugat-Európában a materializmus "győzedelmeskedik".

"Nem csupán Marx-szobrot avatnak önmagukat egyébként kereszténydemokrata eszmekörhöz soroló politikusok, de meghaladottnak tekintenek már mindent, ami az európai életet évszázadokon át meghatározta"

- fogalmazott a miniszter.

Kifejtette, ha látni akarjuk, milyen jövő vár a keresztyénséget elhagyó országokra, elég, ha megnézzük Nyugat-Európa templomait, "látjuk, hogyan rombolják le azokat, hogy szénbányákat, benzinkutakat, bevásárlóközpontokat építsenek a helyükön".

"Látjuk, hogyan lesznek belőlük koncerttermek, szállodák, gyorséttermek, vagy miként kerülnek át a muszlimok birtokába, hogy a müezzin egy másik vallás hitüket megőrző híveit szólítsa ott imára, ahol egykor keresztyének imádkoztak"

- mondta Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely kommunistázott, genderezett, muszlimozott egy közpénzből épült templom felszentelésén
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j3), Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője (j2), Nyeste Ferenc egyházmegyei főgondnok (j), Széles Aladár főgondnok (b), Andrássy Gergely lelkipásztor (b2), Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese (b3), Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke (k) átvágja a nemzeti színű szalagot a Rakamazi Református Missziói Egyházközség Presbitériuma új templomának felszentelési ünnepségén 2021. október 16-án. MTI/Balázs Attila

Szavai szerint az is látható, hogyan tűnik el a keresztyénség a közéletből és az iskolákból, amivel párhuzamosan tűnik el a megértés, erősödik a véleménydiktatúra és jönnek élettel olyan összeegyeztethetetlen kényszerek, mint a genderideológia kötelezővé tétele – akár a szülők akaratával szemben is.

Amit akár húsz éve az abszurd humor részeként rossz viccnek tekintettük volna, az ma nem egyszerűen a valóság, hanem kötelezően követendő állami ideológiává válik Nyugat-Európa jóléti államaiban – hangoztatta a miniszter.

Gulyás Gergely elmondta, ezekben az időkben különösen nagy szükség van a hitre, mint a megmaradás zálogára, de nem "a hegyek megmozgatása" kell, hanem az, hogy "egymásra tegyük a köveket és a téglákat" és ezáltal kis közösséget építsünk.

A rakamazi gyülekezet így tett, előbb gyülekezeti termet hozott létre, majd hosszú évek kemény munkájával és állami támogatással megépíthette templomát is

- tette hozzá.

Magyarországon és a magyar történelemben a templomépítés mindig hozzátartozott az országépítéshez, az országot pedig éppen az ilyen kis közösségek tették naggyá, rajtuk is múlik a nemzet és az ország jövője – mondta Gulyás Gergely.

Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, világos bizonyítéka a hit megtartó erejének, hogy Krisztus születése után több mint kétezer évvel is épülnek templomok Magyarországon.

Európa nyugati része és a világ egy része hitevesztetté vált, de nekünk nem szabad elveszíteni a hitünket, mert ez tartotta meg Magyarországot ezer éve és ez tudja megtartani a jövőben is – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Az ünnepségen igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese.

Forrás: MTI

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Mégegy Hollik. Vagy az is csak egy Gulyás?
Nem tudok dönteni. Ezek olyan egyformák...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Mégegy Hollik. Vagy az is csak egy Gulyás?
Nem tudok dönteni. Ezek olyan egyformák...
simmering73
Elmebeteg állat. Meg az is, aki végig hallgatta ezt a sok baromságot.
tudode
Már miért?
.
Azért, mert a miniszterelnök "úr" azt mondta, mint a ki tudja hány pusztájával összefüggésben, a vagyonnyilatkozatában azt nyilatkozva büntetőjogi felelőssége tudatában, hogy őfélesége a templom eregere, talán emiatt nem segítve édesanyja által 3,5 gyermekként, azt, aki hontalanként éli az életét.
.
Na sorjában:
.
---- HATVANPUSZTA - Az Orbán uradalom központja (részletek)
www.youtube.com/watch?v=RIlBviINVvU&t=1s
-------------------------
.
Ami az unokahugát illeti:
.
---- Megszólalt “Orbán Viktor koldus, csöves unokahúga”
24.hu/belfold/2012/12/21/megszolalt-orban-viktor-koldus-csoves-unokahuga/
---------------------------
.
Népes familiában megtalálható a társadalom több rétege, a milliárdos, A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító tagja, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, az emigráló, a Felház alapítójából elit katonaiskolás katona, és ki tudja még kik, mik, köztük az a leány gyermek, akit a papi pelenkával celebkedi:
.
Azzal együtt, hogy
.
---- Orbánéknál a lányok feladata a pelenkázás
www.blikk.hu/aktualis/politika/orban-elarulta-nem-pelenkazza-az-unokajat/vpv7d0e
.
De negyedik unokáját
.
---- Unokáját pelenkázta Orbán Viktor – fotó
propeller.hu/itthon/3661669-unokajat-pelenkazta-orban-viktor-foto
----------------------------
.
Előfordulhat csak abból a célból, hogy egy sztárfotóval több legyen a gyűjteményében, vagy ki tudja mi okból!
.
Háááát Gergely nem könnyü a NER élet, ki kell bírni röhögés nélkül!
Giovanni Alba
A jövőbe vetett hit bizonyítéka nem házat emelni annak, aki ezt egyáltalán nem kérte, hanem diófát ültetni a majdani unokák kedvére.
kereső
Isten meddig vár még, hogy a farizeusokat kiverje a "házból"???
Nessy
Nem tudom, de normál időkben a püspök szenteli fel a templomot, nem a kormánypárti politikusok! De hol van itt normalitás? Amit elmondott a két manusz, annak a fele sem igaz.
Emmersson71
"...miként kerülnek át a muszlimok birtokába, hogy a müezzin egy másik vallás hitüket megőrző híveit szólítsa ott imára, ahol egykor keresztyének imádkoztak"

De megnevezni már nem merte a Hagia Sofiát a gyáva, rongy alak!

Egyébként, tényleg.."miként kerülnek át", te csicska ?!
justhpeter
A primitív csürhe uralkodik a leigázott egyházak meg tűrnek. Mindkét oldal az ország szégyene.
kereső
@justhpeter: Na ezt azért nem mondanám , hogy leigázottak- ezer milliárdokat kaptak, meg vagyonokat.. A leigázás nem ezt jelenti.
magyar1
Az emberek amióta világ a világ mindig is a vallással bizonygatták a gyilkolásukat, rémtetteiket. A katolikusok is tették anno, de ők már nem annyira vadak mint még a muszlimok. Igenis a muszlimok törnek most hatalomra, nyilván a katolikusokat ezért ébresztik megint álmukból.
Néro
A templomépítés a jelen pénztemetője kedves Gulyásagyú.
Az egyháznak szétszórt százmilliárdok meg pontosan olyan haszontalan mint ti.
justhpeter
@kereső: De bizony leigázottak, mert a milliárdokért le kellett moindaniuk az önálló akaratról és csak annyit akarhatnak és akkor, amit a pénzosztó enged.
human
Ezek nem református tiszteletesek. Ezek református tiszteletesnek öltözött fideszesek.
kereső
@justhpeter: Könnyű Katát táncba vinni, ha ő is akarja. Csak ennyire leigázottak
justhpeter
@kereső: A szentek odafent vannak. A földiek pénzért mindenre képesek, vagy még annál is többre.
Nessy
Nem nyugat Európa kárhoztatott lakói rombolják le a hitet, hanem maguk kis hazánk egyházainak papjai tiszteletesei és vezetői sok pénzért. Már nem Istent, hanem a politikát, és Orbánt szolgálják!
ómió
Szóval, mindent felsorolt, ami "templomilag" tényleg "ellenjavallt"!
telegdilaci
@namihami: Egyik kutya másik Eb két idióta agyhalott,akik elfelejtették hogy a Fideszben verődött össze a legtöbb volt MSZMP-és KISZ-tag akik között szép számmal vannak Párt és KISZ-titkárok! ők sem lennének ott ahol most vannak,ha abban a rendszerben,nem lettek volna kommunisták! na és a most mindenféle patás ördögnek,mondott,Soros pénze,támogatása nélkül!
Németh István
@human: @telegdilaci: @Nessy: @ómió: @justhpeter: stb. Magatokba néztetek? Tetveskéim, kik építetek, adtak a népnek? Azt tudjátok, hisz itt éltek! kik loptak el mindent és adták el a nemzet az állam a te verejtékeddel gyarapodott ország vagyonát, fordították a maguk vagyonának szaporítására, munka nélkül, miközben ugye >> "nem csináltunk semmit" dehogy nem loptak raboltak, meg hazudtak, költségvetést hamisítottak! Amit az ORBÁN KORMÁNY rendezett, A nélkül, hogy felelősségre vonást indított volna! DE nem kell beszarni!! kamatostul be lesz hajtva az ellopott vagyon! Még ti is részesedtek belőle hülye köcsögök!
Nessy
@Németh István: Tudja, érdekes dolog a történelem. Mit gondol, a háborúban szétlőtt, kirabolt országot, nem az a generáció építette ujjá, akiknek a gyermekei folytatták, és most őket szidják, hordják, miközben boldog, boldogtalannak elajándékozzák az ország vagyonát. A fénykorában volt az MSZMP-nek 800 ezer tagja, a tízmillióból. A többiek "csak dolgoztak" becsülettel, évtizedeken át, családot alapítottak, gyermeket neveltek ,a mai kevés nyugdíjért. Viszont sok párt korifeus fordított időben köpönyeget, és most kommunistázza azokat, akik életükben nem voltak párttagok, nem voltak "káderek"., és remekül élnek ma is!
Németh István
@Nessy: Nos valami hiba van a gondolkodásban! "remekül élnek ma is" Bazzd meg mert összelopták magukat, mi több, a jövőbeni rablásaikhoz hatalmas vagyonokat áldoznak fel a soros geci segítségével is >>mert a rablás hiányzik a kommunista állatoknak >> ezeknek a valagát nyalod, gyucsány, bajnai, dobrev aki nem is magyar állampolgár a moslék hazaárulókkal együtt? Szégyelld a pofádat! Az én a te a mi munkánk van az állami tulajdonként létrehozott vagyonokban! Az utak, a repülőtér a közszolgáltatók, kórházak, iskolák, műalkotások stb, stb, EZEK eladása jelentős pénzt hozott a moslék kommunista hordának! Hova is lett téve? (aranybánya, magánbankok nyugaton, stb) hol van a hazug költségvetés elcsalt pénzösszege?
Az Orbán Viktor és Kormánya helyrehozta az országot, megélhetési biztonságod van anyagilag és morálisan is! A simlis kétszínű dumáddal meg szíveskedj elmenni a picsába!
Nessy
@Németh István: Nos, én pl. a CÖF "hiteles vezetőire gondoltam most hirtelen. Már elnézést, de ki szervezi ki magán vagyonná a közvagyont? Mészáros és a többi oligarcha, új földesúr vagyona sem piskóta pár év alatt. Az sem a Holdról érkezett.
Egyébként én udvarias vagyok, és csak ön után megyek, ahova szíveskedett küldeni!
csak úgy....
@Németh István: pista a te agyadon már régóta nincs garancia..
namihami
@Nessy: Bocs, hogy ezt és így írom, de megérdemelted.
Az eddigi hozzászólásait elovasva, szóba állni sem lett volna szabad véle. Ahogy egy ""büdöshalmaradékkal"" se akar a normális ember egyszintre keveredni (mi több, még szóba állni se), úgy vannak, akikkel minden kapcsolat erősen szelektálandó.
Bocs (mégegyszer): De Te most nem figyeltél.
Nessy
@namihami: Tökéletesen igazad. De még mindig hiszek abban, ha én udvarias vagyok, akkor más is. Hiába ez a "kispolgári" rossz nevelés! :-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.