Véget ért az ellenzéki előválasztás második fordulója is, a szavazatokat vasárnap reggel kezdik el számolni, és várhatóan késő este lehet meg a végeredmény.

Dobrev vagy Márki-Zay? Így látják az esélyeket a szakértők a szavazás után

Tehát hétfőre derülhet ki, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter lesz-e Orbán Viktor kihívója tavasszal.

A szakértők óvatosan latolgatják az esélyeket de az atv.hu-nak nyilatkozó elemzők inkább Márki-Zay győzelmét látják valószínűbbnek.

Horn Gábor, a Republikon Intézet kuratóriumi elnöke úgy látja, az online voksok és a második körbe beszállt új voksolók sem Dobrev Klárát erősíthetik.

"Ez a most már jóval 100 ezer feletti új szavazó egyértelműen azt bizonyítja számomra, hogy itt Márki-Zay Péter mint új jelölt, mint a politikából kívülről jövő, a múltat magával nem cipelő jelölt lehet erőnyerője ennek a nagyon magas részvételnek"

- vélekedett Horn.

Elhangzott még, hogy Gyurcsány-ellenes hangulat is rontotta Dobrev esélyeit.

"Én azt gondolom, hogy a magas részvétel rövid távon Márki-Zay Péternek kedvez, de semmiképpen sem jelenti azt, hogy egyértelműen ő lenne az esélyes. Szerintem nagyon bizonytalan a helyzet, egyelőre a kutatók sem látják, hogy mi lesz a végkimenetele ennek a versenynek"

- mondta Nagy Attila Tibor, aki úgy látja, Dobrev nem tudott kilépni férje, Gyurcsány Ferenc árnyékából.

Forrás: atv.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pegero
Jut eszembe!
Mi van az ellenszék mocskos szájú üdvöskéjével akit a DK két évvel ezelőtt még az egekig magasztalt? Nagy Blanka most hol lapít?
ripost.hu/wp-content/uploads/2019/10/NagyBlanka-1.jpg
Így jár a többi mocsadék is, akik felültek Gyurcsány szekerére!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@Bástya Béla Elvtárs: Much more... The best, believe me!...:) No politics, no football stadiums, no strawmen...:)
Pegero
@justhpeter: 06:17
Éppen, hogy azt hiányolom, miért nincs itt Nagy Blanka, hiszen akkora elánnal nyomult a "rabszolgatörvény" tüntetései során, hogy azt hittem meg sem áll a miniszterelnök jelöltségig az a mocskosszájú, repedtsarkú bájgúnár! Netán a DK és a Momentum elhajtotta őt a picsába?!
karma1
@Bástya Béla Elvtárs: It is very much! Spring forever, mild temperature, very lovely people...:) I love to be here,...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.