Ezek egyelőre még csak részadatok, messze van még a végleges eredmény.

Az ellenzéki előválasztás második fordulója szombaton, október 16-án lezárult, 17-én pedig reggel az önkéntesek és pártdelegáltak nekiláttak az 1800 doboznyi szavazólap feldolgozásának az MSZP Villányi úti székházában (szombaton rekordot döntött a voksolók száma, 118 ezernél is többen szavaztak).

Megjöttek az első eredmények: Tolnát szűkösen Dobrev Klára nyerte, egy fővárosi körzetben Márki-Zay tarolt

Béres András, az Országos Előválasztási Bizottság Párbeszédes delegáltja

Fotó: Facebook/előválasztás 2021/videórészlet

Az első eredmény délután 13 óra után született meg, a 444 cikke szerint Tolna megyét szűkösen Dobrev Klára nyerte, összesen 5504 szavazatot kapott, Márki-Zay Péter pedig 5017-et. A budapesti 4-es választókerületben Márki-Zay viszont óriási fölénnyel tarolt: ő 6102 szavazatot kapott, míg Dobrev Klára 1953-at. 

Béres András, a Párbeszéd párt Országos Előválasztási Bizottsághoz delegált tagja mondta el az első részadatokat, de előtte hozzátette, Tolna megyében az első fordulóban Dobrev Klára magasan nyert (40 százalékkal), míg a budapesti 4-es választókörzetben az első fordulóban Karácsony Gergely volt a nyertes.

Béres András jelenti be az első részadatokat:

A 444 cikkében kiemelte, hogy a második fordulóban bárhol lehetett szavazni (tehát nem volt lakhely szerinti kötöttség, mint az első fordulóban), így egyáltalán nem biztos, hogy a fővárosi 4-es választókörzet eredményei csak és kizárólag a II. és III. kerületben élők szavazatait mutatják. A megyékre is igaz ugyanez, de azt is hozzá kell tenni, hogy vélhetően a fővárosban többen szavaztak a lakhelyüktől távolabbi csomópontokon is akár.

Cikkünk megjelenése után nem sokkal kikerült a második részadat is, erről bővebben ebben a cikkben írtunk.

Forrás: 444.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
most kiderül, hogy mekkora a juhnyáj.
Gyurka80
@Horizont: Ki a f.szt érdekel a moslékok versengése!?
Gyurka80
@Horizont: Nem lódítok idióta! Csak ez a bolhacirkusz nem érdekel, de amint látom te a körmödet rágod izgalmadban!
Gyurka80
@Horizont: Majd kitalálják a FIDESZ intézte így!
Gyurka80
@Horizont: Álmodj királylány, vagy nyanya!
Gyurka80
@Horizont: Lopásban , hazudozásban az ország csődbevitelében a libbantak a profik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.