Orbán Viktor szemszögéből nézve rémálomszerű végeredménye lett az ellenzéki előválasztásnak vasárnap.

Nagy a baj a Fideszben: ezt reagálják sorra a képviselők Márki-Zay győzelmére

A szavazatok 50 százalékos feldolgozottságánál már egyértelművé vált Márki-Zay Péter magabiztos győzelme, így a könnyen támadható Dobrev Klárával szemben Orbán Viktornak egy

keresztény-konzervatív, ámde kompromisszumkész és az úgynevezett baloldalon, illetve liberális közegben is elfogadott, nem mellesleg hétgyermekes

családapával kell majd megküzdenie tavasszal.

A Fideszben komoly tanácstalanság uralkodhat, mert – egyértelműen központi utasításra, szinte ugyanabban a pillanatban – csak egy tűzhelyen újramelegített gyurcsányozós videóval reagáltak a pártkatonák (lásd a fenti képen). Egyelőre ez van, amíg a pártközpontban ki nem találnak valami frappánsabbat.

Már csak azért is gáz ez, mert épp Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója (akit még mindig nem rúgtak ki) szólta el magát a közelmúltban, hogy Márki-Zay nem Gyurcsány embere:

Márki-Zay ellen egyelőre ezzel a videóval próbálkoznak, reméljük, lesz ennél kreatívabb fegyverük is:

82 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
Szópósszáj málé szerint már megköttetett a Gyurcsány MZP paktum.
..
Ez is bizonyítja a fidesznek pár panelon - 6-8 változat,- bulshitt kommunikációja van, ha valami felborul, azonnal keresni kell, vagy létre kell hozni a kapcsolatot valamelyik meglévő panellal.

Most hogy MZP nyert és nincs benne az eddigi ellenzéki debil kommunikáció, bízom lesöpri a panelokat és végre mozgósít a fidesz ellen a leleplező hatékony kommunkációval.
Remélem a régi ostoba debil kommunikációs szgemberek kidobják és újak jönnek!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
durbincs
@Istenakinincsen: mert Sebaj ? maga 8bites tepertőagyú ? új James Bond-filmet +majd M-Zajra írjuk, de azt is ?ELKURJUK,mondja Feri ? + @bakcsubakka: meg a bibircsokos krogya @karma1: ?
durbincs
@Horizont: @kereső: @kula: Mert Megent maguk baraingesek probálkoztak ? a csilletöcskölök ? a bánypokolból ?
durbincs
Még a 7 gyerek se övé ? vérileg ? akkor minek neki ? az a 7. frakció ?
sgl
Nu megjött ismét, sőt folytatja az ámokfutást az emberiség szégyene halfarknyi fasz.
Ez a debil arra ejakulál, ha trollkodhat, tönkre teheti a kommentfalat..
Elmebeteg kretén idióta!

Itt van halfasz itt van újra
a fidesz balfasz seggnyalója.
Szaros a szája szaros a kalvija,
menjen el jó büdösch pichába!!

Itt van halfasz itt van újra,
hogy a fideszt reklámozza!
Istenakinincsen
@Shikari: Téged sajnos nem lehet szarrá verni,mert már az vagy:))
@ómió: Te is
@durbincs:Te nyertél.Te egy fos vagy.
durbincs
@kula:Nagy barna bér-csigaként maga hogy éli meg : "A Békemeneten 600 ezren, a Moslék gyűlésén 3 ezren voltak" !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.