A DK elönke sem hagyta szó nélkül, hogy tegnap este lezárult az ellenzéki előválasztás.

Gyurcsány Ferenc videóban értékelte az előválasztás végeredményétFotó: Gyurcsány Ferenc/Facebook

Az ellenzéki elválasztás második fordulója igen kiélezett volt a DK jelöltje, Dobrev Klára, és az MMM által indított Márki-Zay Péter között, de tegnap kihirdették a végeredményt: Márki-Zay lesz 2022-ben az ellenzék közös jelöltje. 

Azóta már számtalan politikus és közéleti személyiség véleményezte az eredményt, de a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc még nem – mostanáig. A Facebook-oldalára feltöltött videót az alábbi szöveggel posztolta:

Nagyszerű dolgot csinált az ellenzék és benne a DK.

Felállt a kihívók nagy csapata. Miniszterelnök-jelölttel, 106 egyéni képviselő-jelölttel.

Eközben a DK tovább erősödött. A legnagyobb, legerősebb ellenzéki párt, az egyetlen, ami kompromisszumok nélkül maradt, ami volt: progresszív baloldali párt

– írja. A videóban pedig elmondja, hogy a DK-nak egyáltalán nincs mit szégyellnie, sőt, azt hangsúlyozza, hogy a DK a legerősebb ellenzéki párt:

Kétség kívül mondhatom, hogy a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt, az egyetlen önmagában is kormányzóképes párt énszerintem az ellenzéki oldalon. Mi ebből a versenyből megerősödve jöttünk ki

– vélekedik. Majd részletezi az eredményeket:

Ott van 32 egyéni képviselő-jelöltünk, a legtöbb. És most a legvégén a viadalnak aminek tegnap lett a vége, mi az eredménye? Az, hogy 100 ellenzéki szavazóból 43 az egyetlen versenyben maradt párt, a Demokratikus Koalíció jelöltjére szavazott. 43-an szavaztak Klárára a 100-ból. Gyerekek, nem kell ezt szégyellni!

Fotó: Gyurcsány Ferenc/Facebook

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Kvázi be is jelentette, hogy bolsi "királycsináló" csak ő lehet!
Yoda69
Szerintem sem kell szegyelni, es Dobrev meg lehet ME is.
A legfontosabb cel azonban tovabbra is a fideSS levaltasa jover.
Nyírfa
Feri, Feri, ha nem lennél, ki kéne találni! :) Szóval, jó, hogy vagy, öreg, és, bár bocs, a bizalmaskodó hangnemért, de most úgy érzem magam, mint amikor apám nevetett rám biztatóan egy-egy bakugrásom után. :)
Jól van, elmegyek szavazni tavasszal a 106 miatt, hogy a képviselők válasszanak kormányfőt.
De hamar meggyőztél! :) Átjött az üzenet! :)
jesz
durbincs: pusszantás doktornő! látom, elvétette, mert egy hszben nem írt a szokásához híven...azt szeretném kérdezni, hogy bányászni lehet az orromban is, vagy le kell menni a bányába?...gyűjtöm az IQ-kat..már 50-nél tartok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.