Folytatódik a Fidesz petíciós aláírásgyűjtése – közölte a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Facebook-oldalán.

A Fideszen röhög a fél ország: megtalálták a csodafegyvert Márki-Zay Péter ellen

Kocsis Máté kiemelte: eldőlt, "Márki-Zay Péter lesz az, akinek a hátán Gyurcsány Ferenc visszatérne a hatalomba".

A megjelent nyilatkozataik egyértelművé teszik: "közös kormányzásra áhítoznak, ami persze nem is csoda, hiszen a miniszterelnök-jelölt semmihez sem tud kezdeni a legnagyobb frakció támogatása nélkül, azt pedig Gyurcsány uralja" – tudatta.

"Miután Karácsony Gergely megbukott, lecserélték Márki-Zayra, de a baloldali politika maradt, a DK és Gyurcsány befolyása erősödött, arra pedig mindenki emlékszik, hogy mivel jár az ő kormányzásuk: adó- és rezsiemelés, családtámogatások elvétele, nyugdíjak elvonása, magas munkanélküliség, alacsony bérek"

- hangsúlyozta Kocsis Máté.

A fideszes politikus szerint Márki-Zay Péternek sem módjában, sem szándékában nem áll a "gyurcsányizmustól mentesíteni a politikát".

Ezért a Fidesz folytatja a petíciós aláírásgyűjtést – közölte a frakcióvezető, hozzátéve: "folytatjuk, meg kell állítanunk őket!"

"Stop Gyurcsány, Stop Márki-Zay! Hajrá, Magyarország!"

- zárta bejegyzését Kocsis Máté.

Forrás: MTI

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Mártus, nekem mindenről Gyurcsány jut az eszedbe? Légy erős, nem vagy az esete :-)))...
csak úgy....
kocsis szerint, idén már karácsony nem is lesz? :) ezt a szánalmas erölködést ki fizeti neki ,ti vagy a fönöke? :) fideszék a cél érdekében az aljas módszerek pártja lett?
nezelodo
@csak úgy...: Hibáztassa a főnökét a Matildka, az kívánt Kellemes Karácsonyt az előző önkormányzat választások előtt! Akkor most miért reklamál, hogy megkapta a Tapló Pista bá' helyett?
tudode
Na végre a zorbán emberei eltérő mondatszerkezet ugyanazt a mantrát fújja, amelyet a karmester miután megkapta a harmadik kinai oltást, a szinházban nem fel, leszakadt a függöny, míg magáhoztért, hogy hiába költött a közlóvéból ki tudja mi, mennyit elköltve a Stop Gyurcsány, Karácsony manRÁZÁRA:
.
---Orbán Viktor - Függöny fel!
A kormányfő közösségi oldalán a pandémia utáni színházi élet felpezsdítését szorgalmazza.
----------------------
.
Bazi nagy öngólt rugva a saját háLÓJÁBA!.
verőce21
Hülyeség ez a cikk! Gumicsont lipsiknek...

A Fidesz 100%-ig abszolválta a "Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!" csomagot. Mindkettő megbukott...!
Emmersson71
@verőce21: Hogy bukott volna meg, hiszen Karácsony MZP javára lépett vissza! Sőt - Fidesz mondja, nem én! - MZP gyurcsány hálójában van :P
Néro
Hiába no Fitymák csak a lopásban kreativak amikor a közpénz elveszti közpénz jellegét.
KisTehen
Mindenki tudja, hogy a valóságban MZP Orbán embere. :)
Aki Én
@verőce21: ...hát, nem is csodálkozik senki, hogy titeket ennyire balfasznak tart a saját fideszetek.
Nem csináltok belőle titkot.
Aki Én
Nagyon elkeserítő, hogy erre fogékonyak felnőtt emberek.
KisTehen
@134.bátor: Földön fekvőbe nem rúgunk. Karácsony behúzta fülét, farkát. :)
gina
Fidesz és bandája a legprimitivebb barmokból áll ,élen a hazug tolvaj OV vel aki már reszket mint a nyúl a hatalom elvesztésétől, de agyilag csak ennyire tellik /// Stop bárki... Idióták gyületkezete
gina
@KisTehen: Ti húzzatok oda ahova gondoljuk proli barmok, fidesz egyenlő agyi hullák tömege a hivőkkel együtt, most menj a sarokba te is bunkó ////
Nessy
Micsoda kreativítás! Tényleg, ez a "petició" aláírás az idők végezetég tart?
KisTehen
@gina: jó úton haladsz az ország egyesítésével, nem csodálkozom, hogy országegyesítő Karácsony fakénél hagyott benneteket :)
nezelodo
@KisTehen: ma 20:08. Ha ezt sikerül elterjeszteni róla, bizony akkor a fő ördög a Gyurcsányi töri ki a nyakát a dakota maffiafőnöknek!
verőce21
Jött egy külsős szereplő – aki nem vett részt a tárgyalásokon, nem adott annyi aktivistát, nem fektetett a szervezésbe forrásokat, nem vállalt szerepet a közös program kimunkálásában –, mégis elsöpörte a moslékot! Ki érti eztet? :)

Mindenképp új helyzet van. Ha egy varázsgömb előrejelezte volna a várható következményeket, a hat párt talán bele sem kezd az egészbe...
KisTehen
@verőce21: érdemes visszaolvasni a múlt heti kommenteket:
mzp orbán embere
mzp és karácsony hazaáruló
mzp és karácsony szétveri az ellenzéki összefogást
...
és láss csodát
hirtelen agytörlés, és mzp a megmentő, orbán hóhéra :DDDD
verőce21
ad.(21:03) Tényleg jól pofára esett a Fidesz! :D
KisTehen
érdekes a libsik memóriája

a 2. forduló közepetáján a DK bedobta a köztudatba, hogy a fidesz rászervezte az embereit MZP-re, fideszesek állnak sorban a sátraknál és azzal kérkednek, hogy MZP-re szavaznak

mzp megnyeri a 2. fordulót, és mi történik?

megkérdezték a DK-sokat az újságírók ... és hát elkezdtek hebegni-habogni ... hogy az mégse úgy volt, nem volt olyan sok fideszes, aki MZP-re szavazott ...

és szép lassan már ott tartunk, hogy MZP az ellenzéki szavazók dicsősége, és reménye ... :D
csak úgy....
@KisTehen: @verőce21: @Pegero: ti ebbe fogtok beledilizni,hogy mit hoz majd a jövö,...szerintem hadházy fölgönyölíti a ti korrupciós dolgaitokat is,csak nyugi és spórolni a nagy napra. - a helyetekben vennék pár olcsó sátrat...
durbincs
@csak húgy...: Mert maga vizeli az ütődöttek diadala résztvevőit ? Zajosan ?
Pegero
@csak úgy...: Hadházy???
A LÓNAK A FASZÁT!
Gazella
Unalmas ez a játék. Rengetegen emlékeznek arra, hogy mi volt 13 évvel ezelött de mi történt az elmúlt 12 évben is.
Valami va Gyurcsány tarsolyában higy nagyon szaros a gatyátok narancsos faszok.
csak úgy....
@Pegero: ezek nálad már a totális leépülés jelei...,kár a szuriért a szemedbe!
Nessy
@csak úgy...: Ez a népnemzetijobboldalikereszténykultúrált stílus!
Istenakinincsen
@Pegero:ma, 21:53
Nocsak?Beszartál a Hadházytól?...cserélj pelenkát
csak úgy....
@Nessy: na meg a szellemi kincs ami nincs..
KisTehen
@csak úgy...: jöhet a Hadházy, majd elküldöm a picsába
KisTehen
@csak úgy...: ti ebbe a fidesz korrupcióba fogtok beledilizni, hogy hogyan bizonyítsátok
Shikari
Ezeken az ostoba libsiken röhög a fép ország!
Yoda69
Ennyit tudott kiizzadni habony Ibizan ket kokain csík között. Lássuk be már ő sem a régi, bar az ilyen sikari, meg omijo szintu fideSS trolloknak ez is bőven elég.
verőce21
@csak úgy...: (21:26) Hogy te milyen gyagya vagy...
csipetke
Ezen a fideszes vergődésen már tényleg röhög az ember. Ezeknek nem lehet manapság semmit mondani,amiról nem Gyurcsány jut eszükbe. De Gyurcsány hogy röhöghet ezen a folyamatos,idióta plakátkampányon,ami csak azért dühítő,mert a közpénzt [email protected]ák el rá akkor,mikor az intézetekben a gyerekek napi fejkvótája 680 ft. A fidesznek semmi se drága,amiről azt gondolják,hogy lejáratja az ellenzéket,de ez már inkább visszájára fordul
sgl
@csipetke: A tragédia az, hogy az ellenzék is vergődik a fidesz vergődésen!!
Aki Én
@KisTehen: @verőce21: Ti tényleg tudomást sem vesztek a tényekről, a fidesz kommunikációjáról. Ez egészen ijesztő.
Egyszerűen kicserélnek egy arcot, és minden zökkenőmentesen megy tovább.
Basszus, ti tényleg nem érzitek a ritmust...
kereső
Ezt találtam- tudjuk kiről szól, ki a "beteg". Bár jó szivvel ajánlom megfontolásra némely ellenzéki társunknak is, hogy nem muszáj felvenni azt a "trottyos nadrágot"
"AZ ORVOSI LEXIKONBÓL - PSZICHIÁTRIA
A Gyurcsány-szindróma a persecutoros paranoia ritka, de súlyos formája. A beteg minden baj okának egy Gurcsány (a továbbiakban Gy) nevű embert tekint, aki a valóságban létezik ugyan, de akit a paciens tudata torzzá formál. Ez a Gy. folyton üldözi őt: ott rejtőzik minden sarokban (corner effektus), minden bútor mögött (ez az ún. rekamié-hatás), álmában (Fletosomnia), és olyan esetet is ismer az irodalom, hogy a sertéspörköltből néz a betegre (gulyásgyurcsányizmus, vagy pörkölt-syndroma). A symptomák könnyen felismerhetők: a beteg szinte minden mondatában Gy-t emleget. Ha például íztelen az étel, Gy. kiette belőle a sót, ha megbotlik, Gy vetett gáncsot, ha zsebre tett kézzel fog kezet, akkor ezt azért teszi, mert attól fél, hogy Gy. le akarja lopni a tökét. A beteg súlyos esetben azért vesz fel két számmal nagyobb, trottyos nadrágot, nehogy Gy. felismerje (ezt az irodalom lottyadt gatya-symptómának, Symptome pantalon flétri) nevezi. A beteg meg van győződve arról, hogy a lottyadt nadrág felismerhetetlenné teszi Gy. számára.
A beteg ugyanakkor megköveteli, hogy környezete is hasonló módon viselkedjen, ezért különösen veszélyes a társadalomra. A Gy-szindróma , jelenlegi tudásunk szerint gyógyíthatatlan, és terjedését is csak a beteg tartós elszigetelése akadályozza meg."
ómió
A választásokig Márki efftárs lett a böszmei kesztyűbáb és kész!
Clavigo
@ómió: Kis gügyém...:) :) Te kis agyalágyult krumplibogár... Küzdesz a talponmaradásért,,mint egy disznó a befagyott pocsolyán... Te még trollnak is hülye vagy.
Aki Én
@ómió: De hát efftársaid azt mondták napokkal ezelőtt, hogy nem.
Nincs egy kis zűrzavar a buta fejetekben?
De!
fűre lépni szabad
Szerintem több, mint a fél ország.
A Fidesz 2 608 086 millió szavazója (2018 - ami már biztos, hogy nincs annyi és akkor sem voltak annyian a csalások miatt!) a szavazók egyharmada(!), míg az összlakosság egynegyede(!), míg az összmagyarság... még kevesebb százaléka!

Október 23.-a után majdnem egész Európa a Fideszen fog röhögni !!!
Emmersson71
@verőce21: Rémlik, hogy Karácsony másodikként visszalépett? Volt némi szóbeszéd arról is, talán te is hallottad, hogy a rá szavazókat MZP támogatására buzdította. Mi a meglepő azon, hogy a 2. és 3. helyre befutók szavazatai ill. szavazói összeadódva felülkerekedtek az 1. forduló nyertesén?!
fűre lépni szabad
Ja, és nagyon keményen ütik a lengyel kormányt az EP-ben (éppen most)
Undorító, amit a lengyel kormány is művel - lengyel-magyar kormány a két g*ci.
El kell söpörni mind a kettőt !!!
ómió
@Clavigo: Ne nyivákolj, bolsiék fajkreténje! Benneteket, "ellenzéket", Márki efftársatok "úgy leváltott", hogy rögvest belébujt Böszme efftársatok hátsójába! Szóval, előbb a Böszmeszart törölgesd le a mocsokbolsi pofádról! Innét kezdjed újra a nyivákolást!
ómió
@Aki Én: Látod milyen "jól álcáztok"! Azóta viszont ügyesen belébújt a böszmei hátsóba, veletek együtt! Most is onnét visítasz, vagy még az elmeosztályról?
Aki Én
@ómió: Továbbra sincs senki, aki aggódna az állapotodért, te suttyó bolsi csicska?
ómió
@Aki Én: Még mindig a tetves bolsiságod másrahazudási szindrómájával küzdesz, efftársék elmebetege!? Próbáld meg az Internacionálétokat Böszme és Márki efftársaiddal közösen elénekelni! Hátha az segít rajtad!
Aki Én
@ómió: Továbbra sincs senki, aki aggódna az állapotodért, te suttyó bolsi csicska?
Clavigo
@ómió: Te tényleg egy " bolsi csicska " vagy,,krumplibogár ? :) :) :) Kis gügye...:) :)
Dr. Proktor
A vérfideszesek mindig saját tulajdonságaikat vetítik ki az ellenzékre, ergo húzzátok ki a nyelveteket O1G valagából!
Az, hogy pénzért teszitek - nem mentség...
verőce21
@Emmersson71: (10:53) Kellett ahhoz szerintem a Fidesz is, hogy úgy legyen, Bubus! :)
KisTehen
@Aki Én: de, én érzem az összefogás ritmusát :)
Pegero
@csak úgy...: tegnap, 23:00
Vakulj meg hülyegyerek!
Emmersson71
@verőce21: Bubus!
Nem kell aláírnod a bejegyzéseidet ;)
verőce21
"A Fideszen röhög az ország"? - A Fidesz pedig röhög az ellenzéken...! Adott nekik egy jó trójai falovat ajándékba... :D
ómió
@Aki Én: Csak-csak nem enyhül rajtad az elmebeteg tetves bolsiságod másrahazudási szindrómája, bolsiék fajgörénye!? Agydonorod meg még mindig sehol?
ómió
@Clavigo: Te is rám hazudnád? A saját tetves bolsiságodat? Elkaptad az efftársi kórt Aki kretÉn efftársadtól? De, ugye, azért a napi Internacionálé-kvótád eléneklése után fogod ezt tenni? Már csak az "efftársi hitelesség" kedvéért is!
Sámannus
No most bele futottatok buzernyákok egy valódi magyar őskeresztény család értelmiségi tagjába. Amit erről ti hőbörögve összehadováltatok az nála öröklődően meg van, és nem propaganda szinten. Nektek egy dolgotok van. Befogjátok azt a lepcses hazudozó pofátokat, és elhúztok a buzi bandátokkal a bús picsába, de nagyon gyorsan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.