A Fonyódi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt indított bűnügyében – melyben egy flakon eldobása miatt vakult meg a vendég szurkoló – a napokban hirdetett ítéletet a Fonyódi Járásbíróság.

Megvakította a vendég szurkolót a feldühödött somogyi focista, két és fél év börtönt kapott

Fotó: pixabay.com

A vád lényege szerint a büntetett előéletű, 34 éves a vádlott 2020 októberében Somogyváron a hazai csapatban futballozott a megye felnőtt II. bajnokság egy mérkőzésén – írják az ügyészség honlapján.

A meccs során lecserélt férfinak nem tetszett a játékvezető egyik döntése, ezért bekiabált a pályára, majd az egyik szurkolóval is szóváltásba keveredett.

A vita során az indulatos vádlott a kezében tartott 7,5 dl-es, kevés vizet tartalmazó műanyag palackot nagy erővel a tőle 3,4 méterre álló sértett felé dobta, akinek

az eldobott tárgy olyan súlyosan megsértette a bal szemét, hogy látását nem lehetett megmenteni.

A Fonyódi Járásbíróság a korábban hasonló bűncselekmények miatt marasztalt férfit 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében szereplő sportrendezvények látogatásától.

Az ügyészség a döntést tudomásul vette, azonban a vádlott és védője fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős.

Forrás: ugyeszseg.hu

Címlapkép: pixabay.com

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@Ludas Matyi: a gyújtogató csürhe meg kitüntetést a sitt helyett...baromi nagy szerencsétek volt fletóval..
Ludas Matyi
A magyar Juszticia. Egy ember elete 3 ev, egy vaksag 2, 6 honapot er. Kivancsi lennek, amikor a biro vagy az ügyesz csaladtagjat ölnek meg vagy vakitanak meg, milyen iteletet hoznanak? A Gyurcsany sem kapott a vakitasokert semmit!
Pálinkás Pál
@Ludas Matyi: a gyújtogató csürhe meg kitüntetést a sitt helyett...baromi nagy szerencsétek volt fletóval..
Emmersson71
@Ludas Matyi: Na, ezért vagy te segédmunkás, és nem bíró :P
Ludas Matyi
@Emmersson71: ha akkora lennel hogy elerned a farkamat, akar le is szophatnal te kis borsodi 2 elemis!
Emmersson71
@Ludas Matyi: Jaj, milyen buta kis proli vagy te :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.