Arra hivatkozással kérték a válaszadási határidő meghosszabbítását 45 nappal, hogy kiemelkedő szerepük van az adatszolgáltatásban, aztán a határidő lejárta után közölték, hogy nem tudnak kiadni semmilyen kért adatot.

Nem tudják, hány oltott van a halottak között – ezt állítja a kórházi főigazgatóság

Fotó: Facebook

Mint a 444.hu idézi, Szél Bernadett a Facebookon számolt be arról, hogy

„a kórházi csúcsszerv állítólag nem tudja, hogy az igazolt COVID-fertőzöttek, a kórházban ápoltak és az elhunytak hány százaléka kapott oltást, és köztük hányan vannak az egy, illetve a két vakcinával beoltottak”.

A független parlamenti képviselő azt írja, az Országos Kórházi Főigazgatóság 45 napos hosszabbítás után közölte, hogy

a kért formában nem tartja nyilván az adatokat, ezért nem minősül adatkezelőnek.

Szél ehhez hozzátette, hogy mindeközben a hosszabbítást azzal indokolták, hogy kiemelt szerepük van a járvánnyal kapcsolatos feladatok ellátásában, így „a járvány kezelését elősegítő, rendszeres adatszolgáltatás”-ban is.

Forrás: 444.hu

Címlapkép: Pixabay cco

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
@rokker33: Csak a darabszámot kérdezte te isten barma fitymaparaszt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr Beviz Elek
Jelenleg 10 betegből 2 vette fel az oltást, 8 nem! Az a 2 mindig meggyógyul!
human
És ha belegondoltok a jobbik eset, ha pusztán nem akarják megmondani. A rosszabbik, ha tényleg nem tudják, mert nem is érdekli őket.
kissé felnőttem
bohoc ország királya egy pocakos ur ráncos és pufajkás is
rokker33
@Horizont: @Macskaszem: @csak úgy...: @Clavigo: persze ha Orbán kérne ilyen információkat, akkor húúú diktatúra mocskos Fidesz, Orbán geci mondjon le, de ha az ellenzék csinálja stb az teljesen normális, mint mikor a varjú elvrárssal betörtek jogtalanul az MTV székházába bejelentkezés nélkül az nem volt illegális :D :D Tényleg ostobák vagytok és még Orbán a geci :)
csak úgy....
@rokker33: buta vagy,hámozz inkább krumplit..
rokker33
@csak úgy...: arra vannak olyan emberek mint Te, de szerintem még a krumplipucoláshoz is hülye vagy :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.