A delta vírusvariánssal szemben fontos, de nem feltétlenül elegendő csak az oltás, a zsúfolt helyeken maszk, illetve távolságtartás is kellene – figyelmeztetnek szakemberek. A kormány az ünnepek miatt épp most függeszti fel a járványvédelmi intézkedéseket.

Önmagában az oltás nem akadályozza meg a delta-variáns rohamos terjedését

Fotó: pixabay.com

Aggodalomra okot adónak nevezte a most járványt okozó delta-variánst Jakab Zsuzsanna, a WHO vezérigazgató-helyettese, aki az IME szakfolyóirat infekciókontroll konferenciáján tartott előadást.

A Népszava cikke szerint azt mondta: noha adatok igazolják, hogy az oltások mérséklik a súlyos megbetegedéseket és a halálozások számát, valamint gátolják a vírus továbbadását, ám azt tapasztaljuk, hogy nagy átoltottság mellett sem sikerült megállítani a covid terjedését. E variánsnál a nyájimmunitás küszöbe 80 százalékos átoltottság felett van, ám ezt a jelenlegi oltóanyagokkal akkor sem leszünk képesek elérni, ha mindenkit beoltottunk.

Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványmatematikai munkacsoportjának vezető epidemiológusa is azt sulykolta, hogy ezúttal kevés lesz csak az oltás a fertőzöttek, súlyos állapotú betegek növekvő számának mérséklésére. A szakember szerint továbbra sem tesztelünk eleget.

– Jelenleg a 6-11 évesek körében növekszik hihetetlen mértékben a megbetegedések aránya

- erről Fekete Ferenc, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatója beszélt a szakmai fórumon. Rögtön azt is hozzátette, hogy noha gyermekkorban nincsenek nagyon covid-szűrő vizsgálatok, de azt már most is látni lehet, hogy a pandémia felfutásában döntő szerepük lesz a gyerekeknek, és ők a legkevésbé védettek.

Forrás: nepszava.hu

Címlapkép: pixabay.com

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vitriol
orbán szerint "CSAK AZ OLTÁS" a megoldás, s mivel megszavaztatta magának a különleges felhatalmazást, így megteheti azt, hogy minden szakember figyelmeztetésével szembemegy. De a kisember megteheti, hogy meghallgat néhány virológust és felveszi a maszkot, ami nem kimondottan kellemes viselet, ám némi elégtétellel szolgál, hogy nyíltan ellenszegülhetünk orbán akaratának!
Szevasztok
Idióták, ki mondta ,hogy az oltás megvéd a betegségtől ???
Pálinkás Pál
@Szevasztok: a védőoltást arra találták fel...nézz utána...ez egy gyógyszerkísérlet,ami rosszul sült el...
Szevasztok
@Pálinkás Pál: Arra találták fel ,hogy a szervezet arra reagáljon amire kell, az átoltottság a fontos,nézz te is utána például Romániában vagy Ukrajnában.
Pálinkás Pál
@Szevasztok: minek nézzek utána?...annak hogy halnak a beteg öregemberek, mint bármikor máskor?...egyik országban sem nőtt meg a halálozások száma az évtizedes átlaghoz képest...csak most közlik is veled,hogy rettegj...
Szevasztok
@Pálinkás Pál: Meggyőztél, igazad van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.