Legkésőbb január elsejével bezár az Antall József Tudásközpont (AJTK) és elbocsájtják a munkatársakat – értesült több forrásból a Népszava.

Bezár az Antall József Tudásközpont – ahol úgy szórták a közpénzt, mintha nem lenne holnap
Kép: Facebook/AJTK

Az AJTK részéről a lap megkeresésére először annyit közöltek, hogy

sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánják az információikat.

Korábban jelezték, hogy mivel a kormány megvonta tőlük az állami támogatást, 2022-től biztosan „átszervezik a tevékenységüket” és „átstrukturálják az alapítványt”.

Az AJTK bukását a pazarló és a törvényesség határait feszegető működés, az ezzel kapcsolatos botrányok és végül az állami támogatások megszüntetéséről szóló kormánydöntés okozta, ez utóbbit szeptember 29.-én jelentette be Gulyás Gergely a kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott az RTL Klub kérdésére, hogy bár

a gazdálkodásuk a törvényi kritériumoknak megfelelt, ugyanakkor nem indokolható kifizetéseket is tartalmazott, köztük olyanokat, amelyek a jó erkölccsel nem egyeztethetők össze.

Az Antall József szellemi örökségét gondozni hivatott műhely működésében 82.8 millió forintot fordítottak csak a néhai miniszterelnök fia, a tudásközpontot vezető Antall Péter személyi juttatásaira.

Belső dokumentumok, pénzügyi beszámolók és az alapítvány ügyeit közelről ismerő források információi alapján az AJTK vezetése évente 15-20 külföldi munkautazást bonyolított, és ezeken rendszerint luxushotelekben szálltak meg.

Alapítványi pénzből költöttek magánkirándulásokra, magánkórházra, professzionális fényképezőgépekre és márkás bőröndökre is.

Forrás: Népszava
Címlapkép: Facebook/AJTK

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
és? ki ül előzetesben? mert lenne hely...
human
@sgl: Hűtlen kezelést csak ott találnak aki hűtlen volt a párthoz
namihami
Megszűnik? Hát ez komoly baj. Akkor most megint muszáj valahol találni néhány ""munkahelyet"" ezeknek a szegény, a liberálisutálók, sorosellenesek, komcsigyűlölők, gyurcsánytagadók, brüsszelelitélők (a megfelelő válasz aláhúzandó) részére. Fizetés mellékes, csak megfelelően nagy legyen. A munkakörhöz eddig biztosított járulékok továbbra is, csupán a felhasználásuk legyen kevésbé látható.
kissé felnőttem
és az ur nem lesz bezárva? meg az aki pénzelte?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.