Zalatnay Sarolta már Bayer Zsolttal szelfizget a Facebook oldalára, de a kérdés az: mit szól ehhez a leszbikus lánya?

Bayer Zsolttal haknizik Zalatnay – gőzerővel a Fidesz mellett pár millióért?
Fotó: Facebook/Zalatnay Sarolta Privát

Tegnap Bayer Zsolt, Szélesvásznú történelem című műsorának forgatásán voltam

- írta közösségi oldalán Zalatnay Sarolta.

Az énekesnő szeptember közepén kapott tízmillió forint miniszteri támogatást „az életmű koncertkörút megvalósítása” céljával. Kásler Miklós most újabb támogatást hagyott jóvá az énekesnőnek, ezúttal 2,5 millió forintot „életmű-összefoglaló kiadványok kiadására”.

A múltkor a Stop, Gyurcsány pultnál pózolt, most pedig Bayerrel barátkozik Zalatnay.

Zalatnay Sarolta a támogatások óta egyre több alkalommal tűnik fel Fidesz-közeli személyek mellett, ám Zalatnay Sarolta esetében külön megdöbbentő, hogy Bayer Zsolttal ölelkezik, hiszen a lánya nyíltan leszbikus. 

Azt, hogy a saját neméhez vonzódik, és életét egy jamaicai származású lánnyal osztja meg, még 2016-ban vallotta be az énekesnő lánya.

Bayer Zsolt több melegellenes megszólalással is élt korábban. Egyszer kiakadt azon, hogy a hableányok mellé hablegényeket is reklámoz némely játékbolt. 

Ezeket az elmebeteg, közveszélyes hablegényeket előbb-utóbb majd bottal kell elzavarni. De előtte fel kell függesztenünk a régi szabályt: a bot lehet jóval vastagabb, mint a hüvelykünk átmérője…

- mondta akkor.

Forrás: Facebook/Zalatnay Sarolta Privát
Címlapkép: Facebook/Zalatnay Sarolta Privát

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Bodrogit nem értem mit keres ott a politikai kurvák között?! A nemzet színészeként nincs ő erre ráutalva. Kár érte!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Hogy Zalatnay szelfizget vele, azon már ki sem akadok, régen sem az intelligenciájáról volt híres.
Na de, mit keres ott Bodrogi?
namihami
Gyulabácsi, tudjuk, hogy a demencia senkit nem kímél. De egy Süsü azért mégis többet érdemelt volna tőled.
Pálinkás Pál
@Nyírfa: az is elhülyült vénségére...hithű fideszes...
kissé felnőttem
" nem vagyok én a páca nem élhetek bezárva " Ja igen a Londoni fiuk ? itt meg a fideseek? tömik belé a pénzt ? Bodrogi meg csak éppen vendég volt ? Vendégvadász?
Nessy
@Pálinkás Pál: Van az a pénz, amiért vannak, akik a tisztességüket is eladják!.
Nyírfa
@Pálinkás Pál: Annyira jó színész! Hát, nem bírok rá haragudni! :)
Págernél sem érdekelt, hogy mit művelt az '56-os események során, a tehetsége felülírta minden politikai baklövését.

Ha már színészek: Gubás Gabinak, aki Dobrev Klárát alakítja Kálomista filmjében, nagyon szerettem a szinkronhangját. Aztán láttam játszani is, és haloványnak éreztem. Úgy vagyok vele, hogy a tehetség vagy sziporkázó, átütő, vagy leül, mert éppen egy fejlődési folyamaton- válságon- megy keresztül. Tehát lehet nagyszerű, és lehet csapnivaló, egy nem lehet: középszerű. Átlagos teljesítmény mellett politikailag lejáratódni, egy ismert ember számára nehezen kiheverhető csapást jelenthet.
Eladott Ország
Bodrogit nem értem mit keres ott a politikai kurvák között?! A nemzet színészeként nincs ő erre ráutalva. Kár érte!
Pálinkás Pál
@Nyírfa: nos..szerintem pont ezért egy " celebnek " politikailag függetlennek kell látszania a nagyközönség felé...hogy egyébként mit gondol ,az a magánügye..
Sámannus
A hüvelykünk nem a hüvelyünk, hülye gyerekünk.
Nyírfa
@Pálinkás Pál: Nem tudom, minek kell látszódnia, számomra akkor hiteles, ha tárgyilagos, és képes különbséget tenni nemes és nemtelen között.
szaboria1
Zalatnay számára van az a pénz amiért eladja magát. Márton Csaba jól meg tanította rá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.