Jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja – derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatából.

Véletlen? Orbán ellen beszélt – gigabírságot kapott Bige László
Kép: YouTube

A nemzeti versenyhatóság most zárult vizsgálata feltárta, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt., illetve a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó műtrágyagyártó- és forgalmazó vállalkozások jogsértő módon meghatározták viszonteladóik számára a termékeik végfelhasználói árait, sőt azt is, hogy mely vevők felé értékesíthetik tovább azokat.

A cégcsoport emellett – a külföldről történő beszerzés korlátozása érdekében – jelentős évi minimum-vásárlásmennyiséget, illetve kizárólagosságot írt elő viszonteladóinak.

Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A nemzeti versenyhatóság versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre.

A Nitrogénművek Zrt. üzemelteti Magyarország egyetlen műtrágya gyárát, a hazai piacon így csak az import jelenthet számára versenyhelyzetet. A versenyhatósági eljárás feltárta, hogy a cégcsoport olyan komplex megállapodásrendszert alakított ki a stratégiai partnereivel, amely gátolhatta a vevőkért folytatott versenyt. A megállapodások a Nitrogénművek termékeinek szabad árazásának korlátozására irányultak, a magas kötbérrel terhelt elvárt rendelésmennyiség, illetve a kizárólagossági kikötések pedig a helyettesítő termékek beszerzésének és értékesítésének korlátozását célozták. A cég – forgalmazóival egyetemben – emellett a vevők egymás közötti felosztására is törekedett.

Az árak rögzítését, a piac felosztását célzó tiltott megállapodások a legsúlyosabb versenykorlátozásnak számítanak, mivel jelentős társadalmi károkat okozhatnak – írják.

A műtrágya-kartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt magasabb árakkal szembesülhettek. Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban a szántóföldi tápanyag-utánpótlása szempontjából meghatározó jelentőségű, a jogsértés hatásai a termelők költségeinek növelésével tovább gyűrűzhettek az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a magyar fogyasztókat.

A kartellező kilenc vállalkozás közül kettő elismerte a jogsértést és együttműködött a versenyhatósággal. Az együttműködő cégek egyike a hatályos szabályok szerint a bírság teljes elengedésében, másikuk pedig csökkentésben részesült, így nyolc vállalkozás kapott bírságot a jogsértésekért. A hosszú időn keresztül folytatott és kiterjedt jogsértésekre a Versenytanács összesen 14,1 milliárd forintos pénzbírságot rótt ki a Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása mellett a Hőgyészi Agrokémiai Kft.-re és a Cargill Magyarország Zrt.-re.

Forrás: MTI
Címlapkép: YouTube

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Az olajiparban ezt a vizsgálatot mikor ejtik meg? Amúgy lenne dolga más cégeknél is ez ügyben, akik meghatározzák a végfelhasználói árat. Ja azok a tulajdonosok baráti viszonyban vannak a vezérrel! Viszont előfordult többször is, hogy akiknek olyan barátai vannak ,mint Orbán, azoknak már nincs is szüksége ellenségre.
tudode
Ejnye!
.
Azok után még mindig alfelet csinál az egyeduralkodó az etetőjéből, hogy az EP-ben azzal etette a képviselőtket, még ezt is olvasgatva, mint a bólogató blöKI, hogy
.
orbán Mi nem soha sem vetemednénk..
www.youtube.com/watch?v=u_ybCDGDqRg..
.------------------------------
.
Már Balás Béla püspöknek az volt a 2005 advenjén a hitvallása közben, hogy AZ EMBER ADDIG HARMIS, AMIG MELEG
.
----- Orbán Viktor tanúságtétele
www.youtube.com/watch?v=RnMKDof5zlE
.
"Az ember akkor legerősebb, amikor térden áll"
--------------------
.
Á nem, csak országbiTORLÓKÉNT lelkitoprongy lett az egész ország, az eszement félelemkeltésével, mint pl. a migráncsokkal:
.
---- „A magyar-szerb határ a legkeményebb, utána jön az amerikai-mexikói” 24.hu
www.youtube.com/watch?v=dwNtsafkOV8

.
"""Orbán Viktor nemrég azt mondta, hogy sokkal rosszabb a migrációs helyzet most, mint 2015-ben. Megnéztük a határkerítés mindkét oldalát, és valóban találtunk menekülteket, ám a hat évvel ezelőtti állapotoknak a nyomát sem láttuk."""
---------------------------------
.
Saját magát korholhatja az egyeduralkodó amiatt, hogy már retteg az egyre nagyobb ÁRnyékától is, patásördögöt festve a horizontjára:
.
---Orbán: ,,A kormánynak soha nem az a dolga, hogy kormányozzon."
www.youtube.com/watch?v=_ohPINnmPAI
---------------------
.
Kiadva önmagát, már ami a kormánykerék forgatását illeti, és nem röhögi el magát amiatt, hogy bi, bá, bu TE VAGY AZ A NAGYSZÁJÚ, mivel így vezénylik őféleségét a gondolatai, vagy mi??? !
bence
Ebben az országban csak egy embernek szabad mindent , orbánnak !!! Eddig büntetlenül megúszta !
ómió
Na! Már a GVH-t is a "Zorbán" vezeti, vagy csak az a "píszí", ha ráhazudjuk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.