A Fidesz addig folytatja az aláírásgyűjtést a petíciójához, amíg meg nem talál mindenkit, aki meg akarja üzenni Gyurcsány Ferencnek, hogy nem kér még egyszer az ő "kudarcos és gyalázatos" kormányzásából – mondta Horváth László, a Fidesz szóvivője pénteken sajtótájékoztatón.

Nem adja fel a Fidesz – mindenkit meg akarnak találni

A kormánypárti politikus közölte: a "Stop Gyurcsány, stop Márki-Zay!" petíció aláíróinak száma már meghaladta az 1 millió 467 ezret.

Ez szerinte világossá teszi, hogy a magyar emberek többsége nem akarja, hogy a múlt emberei újra hatalomra kerüljenek, nemet mond Gyurcsány Ferencre, az ő bábjaira és arra a kormányzásra is, ami egyszer már a csőd szélére lökte az országot.

A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta: a Fideszhez érkező egyértelmű jelzésekből és megkeresésekből egyértelmű, hogy még nem jutottak el minden emberhez, aki csatlakozni szeretne a petícióhoz.

Éppen ezért tovább folytatjuk az aláírásgyűjtést addig, amíg meg nem találtunk mindenkit, aki meg akarja üzenni Gyurcsány Ferencnek, hogy hataloméhségből hiába tol maga elé bárkit, bármilyen bábot, akkor sem kérünk még egyszer az ő kudarcos és gyalázatos kormányzásából

- fogalmazott.

Kijelentette azt is, hogy meg kell védeni a rezsicsökkentést és annak eredményeit, ezért a Fidesz-KDNP támogatja a kormány álláspontját, miszerint ennek a tervnek megálljt kell parancsolni.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
1467000 az a fidesz matek szerint a többség. És ezt a számot is kártyából vetették ki. A többi (a kisebbség) viszont azt akarja, hogy takarodjatok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
1467000 az a fidesz matek szerint a többség. És ezt a számot is kártyából vetették ki. A többi (a kisebbség) viszont azt akarja, hogy takarodjatok.
justhpeter
Csak nem ott tartunk, hogy nemcsak a fideSS-kdnp oszlopos seggnyalói, de már a birkái is félnek ? Érthető lenne, hiszen sokáig ették a vezér sületlenségeiből álló "takarmányt", most meg amikor már megunták az állandó egysíkú kaját váltanának szívesen, de vezér csk ebből a primitív cuccból vásárolt be. Más, új kaját pedig Viktoruk nem fog beadni nekik, mert mi van, ha az eltérő kajától netán "kinyílna a szemük" ? Ezt a gazdaállatuk nem kockáztathatja.
134.bátor
Ez már beteges, komolyan mondom.!! A világon nincs ilyen,hogy egy kormányzópárt egy másik ember lejáratásánál többet kèptelen kitalálni! Nincs programjuk,nincs alternatívájuk,semmi nincs ,csak "Gyurcsányozás"
rokker33
Hahaha többen írták alá ezt a petíciót, mint a 2 körös ellenzéki szavazáson résztvevők együtt véve ez elég bizonyíték arra, hogy az emberek nem kérnek gyurcsótányból és a tolvaj ellenzékből. :)
Sziszifusz
@rokker33: 16:13

Hogy tudd elmondom neked, hogy az aláírások nagy részét házaló, rámenős aktivisták koldulták össze. A békesség kedvéért az ingatlanban élők aláírják amit kérnek tőlük, teszik ezt úgy hogy baromságnak tartják ezt, a stop ez stop az, petíciót.
Egyébként a pofátlanság csúcsa az volt amikor egy óvodában, az óvónő gyűjtötte az aláírásokat, a gyermeket kísérő hozzátartozóktól.
Nem tudom észrevetted e, hogy az utóbbi időben már az utcai pultoknál, nem a jólfésült aktivisták, hanem lecsúszott "csoze" alakok álldogálnak.
Hallani arról, hogy ezt a feladatot, kézbe kapott 1200.Ft órabérért végzik.
Az önkénteseknél, kezd elfogyni a lendület ???
justhpeter
@durbincs: Csillagom ! Nem a Márki-Zaytól félnek, hanem hogy akkorát buknak, amit még nem láttak.
rokker33
@Sziszifusz: Ez 100% hülyeség! Ha én valamit nem akarok aláírni azt nem irom alá! Egyszer szépen küldöm el az illetőt,ha erőszakos, akkor csúnyán, majd ha ebből sem ért,akkor úgy orrbavágom hogy behugyozik!! Szerencsére a második felszólítás után elmennek a patkányok,vagyis eddig ezt tapasztaltam! A bódékat is kilehet kerülni nem kötelező aláírni, csak az emberek szeretnék jelezni, hogy nem kérnek Gyurcsányból ez miért olyan hihetetlen???
Nessy
Hány hete tart ez az aláírási kampány? És még meddig fog? Na, ha mostanság jönnek hozzám, elég betyárosan néz ki a fürdőszoba, és még egy darabig eltart. Kapnak söprűt, lapátot, vödröt, felmosót stb. és lehet takarítani! Legalább valami értelmes dolgot csinálnának!
vitriol
orbánék hamarosan kifogynak a "stoppolni valóból", ha egy karakán ellenzék lenne, összegyüjthetne egy zsák lukas zoknit, amit jó szívvel megkapnának a fideszes parlamenti képviselők, s akkor folytathatnák a "stoppolást"! Ehhez persze legalább egy Jakab Péter kellene!
Sziszifusz
@rokker33: 17.15
Fidesz vezetésű kisvárosokban inkább aláírnak az emberek, mivel nem akarnak hátrányos helyzetbe kerülni.

Az, hogy Gyurcsány, amíg él, nem tűnik el a közéletből az tuti.
Ennek a petíciósdinak semmi értelme, következménye sincs.
Csupán a Fidesz aktivisták mozgósítása és a figyelem terelése a valódi cél.

Annyit ér mint a kéménybe korommal beírni, hogy STOP Gyurcsány .
Sámannus
Stoooop gecik! A mi jelöltünknek a lába nyomába se léphettek. Tiszteljétek és szeressétek őket akt gyűlölhettek azok ti magatok vagytok ringyó hazaárulók.
rokker33
@Sziszifusz: Nincs jelentősége mégis majdnem 1 5 millióan írták alá. Na mindegy a számok nem hazudnak, ha 2022 ben is ennyi lesz az érdeklődés mint az előválasztáskor,akkor csúnyán elfogják bukni a választást és pont Gyurcsány Ferenc miatt.! Én se szavaznék rá már egyszer becsapta a népet nem kérek belőle ,inkább maradjon Orbán!
rokker33
@Sziszifusz: Azért nem kell mindenáron leváltani Orbánt főleg egy ilyen felhozatallal, hát mit mondjak eléggé gáz amit műveltek, mi lesz ha ők nyerik meg!!! Inkább soha ne tudjuk meg!!!
Qqberci
Ha engem megtalálnak, rá is b@sztak...
justhpeter
@durbincs: Virítsd a lóvét banya ! A nyomi bértültelékeknek dupla jár. Azt hiszed okostojás vagy.pedig csak záp.
justhpeter
@durbincs: Van az utcában egy nagy kutya, ide senki nem mer bejönni.
Sámannus
@simmering73: Mióta kisebbség a 8 500 000?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.