Elbukott a kormány egyik népszavazási kérdése. A Kúria az emberi méltóság védelme mellett kiállva tagadta meg azt - számol be róla a 24.hu.

Elbukott a kormány népszavazási kérdése, mert még a Kúria szerint is sértette az emberi méltóságot
Kép: Facebook/Orbán Viktor

A kormány homofób és transzfób népszavazási kezdeményezése során összesen öt kérdést tervezett népszavazásra bocsátani. Ezek mindegyikét megtámadták a Kúrián, amely elsőként arról a kérdésről döntött, ami így szól:

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések?

A Tasz szerint Nemzeti Választási Bizottság határozatát megváltoztatva a Kúria úgy döntött, hogy ez a kérdés nem hitelesíthető, mert a népszavazás nem irányulhat az Alaptörvény megváltoztatására, márpedig bárhogyan válaszol egy érvényes népszavazáson a többség erre a kérdésre, mindenképp az Alaptörvény módosítása válna szükségessé.

A Kúria kimondta, hogy nem lehet általánosan elvonni a kiskorúak jogát bizonyos kezelések igénybevételére, mert ezzel alapvető jogaik gyakorlásától fosztanák meg őket.

A gyermekeknek is joguk van az önrendelkezéshez és a testi integritásukhoz, a kezelés igénybe vételéről szóló döntés meghozatalának általános tiltása pedig az önrendelkezési jog lényegét vonná el.

A másik oldalról viszont a kormány népszavazási kérdésének hitelesítését épp az Alaptörvény legutóbbi, kilencedik módosítása lehetetleníti el: ha az igenek kerülnének többségbe, az Alaptörvényben deklarált „születési nem szerinti önazonosságot” sértené a népszavazás eredménye.

A népszavazási kérdés hitelesítése ellen irányuló felülvizsgálati eljárásban az I-III. rendű kérelmezőket képviseltük. A másik négy népszavazási kérdésről még várjuk a Kúria döntését, bízunk abban, hogy ezekben is a polgárok egyenlő emberi méltóságát előtérbe helyező döntés születik.

– írják.

Forrás: 24.hu
Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
"...az Alaptörvény módosítása válna szükségessé."
minek?
az alaptörvény érvénytelen!
márkizaj is megmondta. :)
justhpeter
Ennek az évnek a vége nem a legjobb lesz Orbánnak. Amennyit szopik mostanában, egészen ki fog gömbölyödni, a végén még megéri, hogy az asszony úgy fogja fogadni, hogy "Hello Röfi".
Nessy
Valami nagyon okos egyed lehetett, aki kitalálta ezt az idióta ötletet, hogy nem átalakító műtétet propagálnak az oviba. Viszont vannak olyan esetek, amikor valamilyen problémával születik a gyermek, és meghatározott időben beavatkozás szükséges. Ez nem a gyerek óhaja, hanem szükséges.
kissé felnőttem
kb mint az ex honvédelmi miszter les a távcsőbe szemlél de a kupakot azért nem vette le mit is néz? ez meg behunyt szemmel is tud olvasni hát ??? ilyenek vezetik az országot meddig ??? neki a falnak mint a bátor ? ló
ómió
Eddig úgy tudtuk, hogy a "kezeléseket" gyógyításként kell alkalmazni. A Kúria szerint már az aberrálti betegség kiteljesítése is "kezelés"? Hűha!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.