Ahogy arról korábban beszámoltunk, bekerült a világ legrosszabb filmjei közé az Elk*rtuk. Már bőven 10 ezer fölötti szavazatnál jár az IMDB-n a kormányzati propagandafilm.

"Nemcsak Gyurcsányék, a Fidesz is elk*rta" – a tévészékház-ostromlók szerint Orbán gyáván elmenekült
Fotó: Facebook/Elk*rtuk

A 444.hu számolt be arról, hogy Toroczkai László kisebb baráti társaságban tekintette meg a legújabb kurzusfilm, az Elkúrtuk című fikciós politikai thrillert.

Toroczkai és barátai, akikkel megnézte a filmet, aktív szereplői, egyes esetekben főszereplői voltak a játékfilm alapjául szolgáló valós eseményeknek:

Toroczkai volt az, aki szeptember 18-án, az őszödi beszéd kiszivárgásának másnapján tüntetők százait vezette át a Kossuth térről a Szabadság térre, az MTV akkori székházához, hogy beolvastassa a tévében a tiltakozók követeléseit. Nem engedték be őket az épületbe, az ebből fakadó konfliktus torkollt végül az épület megostromlásába.

Toroczkai most olyanok társaságában nézte meg a filmet, akik vele együtt részt vettek a székház ostromában. Sziva Balázst, Varga Balázst és Kisberk Szabolcsot mutatta be.

Torczkai szerint voltak benne jó színészi alakítások, de volt, aki hangosan horkolt a film alatt. Nem ez volt a legizgalmasabb film, amit láttak.

Ami sokkal érdekesebb, hogy ez a 2006-os Fidesz-propaganda. Szó szerint ugyanazt adják vissza. Teljesen kivágták azt a részt, hogy miért volt a tévészékház ostroma. Teljesen kivágták azt, amikor Balázzsal vittük a petíciót

- magyarázta, közben a két Balázs közül Vargára mutatva.

Hogy miből lett a tévészékház ostroma, az nem szerepel a filmben

- kérte számon, némileg joggal.

Azt a több ezer magyar hazafit, aki velünk együtt tüntetett 2006-ban az akkori kormány ellen, őket elintézik annyival, hogy néhány tucat, most szó szerint fogom idézni, elnézést kérek a szóhasználat miatt, így hangzik el a filmben, néhány tucat fasz, aki forradalmat akart játszani. Illetve fasiszta, huligán, tehát ezek a szokásos narratíva szerint elhangzó mondatok benne vannak a filmben

- mondta.

Úgy gondolja, a lényeg nem szerepel benne, "gyakorlatilag a fideszes választási propaganda köszön vissza benne. Ez így ebben a formában történelemhamisítás"

Sziva Balázs szerint politikai krimiként se volt elég ütős a film, a tévéostrom például húsz másodperc volt 3-400 statisztával "kicsit bagatelizálva volt ez a része, abszolút".

Kisberk Szabolcs, aki szintén úgy véli, hogy "Fidesz-narratívára csináltak egy filmet rettentő sok pénzből".

Nemcsak Gyurcsányék kúrták el, a Fidesz is elkúrta [...] ezt a filmet is

- tette még hozzá, amihez Toroczkai is csatlakozott, mert szerinte kihagyták a Fidesz szerepét is, hogy "gyáván elmenekült, és otthagyta az embereket az utcán".

Novák Előd is csatlakozott hozzájuk, ő is arról beszélt, hogy Orbánék magukra hagyták híveiket, Orbán "százmillió forintos páncélautóval menekült el az Astoriáról".

Forrás: 444.hu
Címlapkép: Facebook/Elk*rtuk

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
@Horizont: Anyád a barom meg a hülye gyereke vagyis Te ! Toroczkai sem akkor sem most nem adta el magát minden tiszteletem az övé!! A csótányok és cigányok takarodjanak már el innen meg az ilyen analfabéták mint amilyen te is vagy mehetsz amerre látsz !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kereső
Úgy túnik ez a film egy valamire mégiscsak jó lesz- kiderülnek valós dolgok is 2006-ról. Orbán és a fideSS szerepéről. Várom a kitárulkozásokat.
kereső
"Szájtáti, gyenge demokraták engedik másfél évtizede, hogy tudatos rendzavarást, provokációt, a demokratikus államrend elleni támadást tiszta forradalommá próbálja nemesíteni a jó- és rosszhiszemű naivitás és a hatalmi hazugság perverz szerelmi háromszöge.

A ragacsos sziruppá sűrűsödött erkölcsiség pózába merevedő szerencsétlenek egyik-másika meg most felébred, hogy tényleg mik nem történtek akkortájt. És ismétlik ellenfeleik rájuk öntött mocskát, jól el is kenik önmagukon, aztán büszkén kiáltják: én tiszta vagyok!"
rokker33
Annyit nem ér a film hogy az Ncore on letöltsem ingyen...
Pálinkafőző Rézüst
bizony, egy gyáva románcigó lókupec volt mindig, az is maradt, az is lesz...
rokker33
@Horizont: Anyád a barom meg a hülye gyereke vagyis Te ! Toroczkai sem akkor sem most nem adta el magát minden tiszteletem az övé!! A csótányok és cigányok takarodjanak már el innen meg az ilyen analfabéták mint amilyen te is vagy mehetsz amerre látsz !!!
rokker33
@Horizont: szarsz rám mert gyurcsótány imádó szar vagy azért, de nyugodj meg a tetvek nem fognak hatalomra jutni úgyhogy máris elkezdheted sírva felvágdosni az ereidet :) :) :)
ómió
A tv-székház ostromlóknak egy félszemű Orbán "jobban bejönne"?
Virág Árpád
@durbincs: A nemzetközi helyzet fokozódik... egyre fokozódik!
Aki Én
@rokker33: Picit túltolod kretén. Ennyi eszed azért nincs.
Virág Árpád
@durbincs: Az már a múlté (békaember)...most lápiemberek lepték el kishazánkat:

kepfeltoltes.zapto.org/public/20211025094855hany.jpg
evacica
Gratulálok! Ez a film egy nagy kalap 00! A Toroczkai aki akti szereplője volt az ostromnak és a cirkusznak, szerintük se igaz, hanem a! fidesz propaganda, történelem hamisítása! Mi is éltük és láttuk, hogy mi történt 2006 ban Orbánék már előtte felhergelték a tömegeket! Napokon keresztül égett a város, a Kossuth tér egy latrinává vált, kizárólag azért mert Orbán elvesztette a választást! Félek, hogy most se fogjuk simán megúszni, ha veszít! Orbán mindenre képes hatalmáért, és a pénzért!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.