Jakab Péter a Jobbik elnöke is beszélt a közös tüntetésen. 

Jakab Péter szerint Orbánék nem méltók 1956-ra emlékezni
Kép: Facebook/Jakab Péter

Egy évvel ezelőtt elmondta, hogy a mai napon, valahol az országban egy közös színpadon fog állni a közös jelölt. 

Az ígéretet teljesítettük, együtt vagyunk, győzni fogunk

- mondta Jakab. 

Jakab kifejtette, hogy emlékszik 2018-ra, amikor korábban még sosem beszéltek egymással, rádöbbentek arra, hogy egy oldalán állnak, az elnyomással szemben.

Ott omlottak le a falak

- emelte ki, és a nép mutatta meg a helyes utat! 

A Jobbik elnöke megmondta, hogy diktátorokkal és zsarnokokkal nincs alku, és kifejtette azt is, hogy miért nem méltó az Orbán-rezsim arra, hogy 1956 hőseire emlékezzen. 

56-ban orosz tankok érkeztek, most orosz hitel. Nekünk nem keleti hitel kell, hanem magyar jövő

- nyomatékosította.

Jakab szerint, a legkisebbek szívében, és gyerekben akarják elültetni a

gyűlölet magvait

és azt akarja, hogy a gyerekeknek ne kelljen fideszes ficsúrok előtt hajbókolni. Mindent vissza fognak adni, a hitet és azt, hogy a Fideszen túl kezdődik igazán az élet. 

Oszd meg és uralkodj, meg egy kis krumpli.

- ez Jakab szerint az orbáni ideológia. 

Címlapkép: Facebook/Jakab Péter

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
@Nyírfa: Én kettő voltam. Anyukám 20, apukám 27 volt. Ki nem mentek volna sehová semmilyen eseményre. Lőttek kint az utcán ők értem vagy miattam aggódtak.
Vegytiszta forradalom nincs. Igen Rákosival és a rendszerével tele volt a hócipőjük nagyon sok embernek. Jól indult aztán gellert kapott. orbánnak ezt sem fogom soha megbocsájtani ahogy bevonta a jóba azt a rémes nőszemélyt a Wittner Marist. Nekik tudniuk kellett hogy mit csinált. És mégis...
durbincs
@Nyírfa: Mert Jakab a romlott barnainges fasiszta ,és nyálkás Párizerrud ?
Nyírfa
@Horizont: Vajon az idősebb Orbán mit csinált párttitkárként '56-ban? Érdekel.
Horizont
@Nyírfa: na az engem is érdekelne.
durbincs
@jesz: tudható magát a bábák falhoz csapkodták a bányába ,születéskor,olyan amorf-nyomoronc vot , de nem eléggé ?
durbincs
@kula: Nagy barna bér-csigaként maga hogy éli meg : "A Békemeneten 300 ezren, a Moslék gyűlésén 3 ezren voltak" !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.