Jakab Péter a Jobbik elnöke is beszélt a közös tüntetésen. 

Jakab Péter szerint Orbánék nem méltók 1956-ra emlékezni
Kép: Facebook/Jakab Péter

Egy évvel ezelőtt elmondta, hogy a mai napon, valahol az országban egy közös színpadon fog állni a közös jelölt. 

Az ígéretet teljesítettük, együtt vagyunk, győzni fogunk

- mondta Jakab. 

Jakab kifejtette, hogy emlékszik 2018-ra, amikor korábban még sosem beszéltek egymással, rádöbbentek arra, hogy egy oldalán állnak, az elnyomással szemben.

Ott omlottak le a falak

- emelte ki, és a nép mutatta meg a helyes utat! 

A Jobbik elnöke megmondta, hogy diktátorokkal és zsarnokokkal nincs alku, és kifejtette azt is, hogy miért nem méltó az Orbán-rezsim arra, hogy 1956 hőseire emlékezzen. 

56-ban orosz tankok érkeztek, most orosz hitel. Nekünk nem keleti hitel kell, hanem magyar jövő

- nyomatékosította.

Jakab szerint, a legkisebbek szívében, és gyerekben akarják elültetni a

gyűlölet magvait

és azt akarja, hogy a gyerekeknek ne kelljen fideszes ficsúrok előtt hajbókolni. Mindent vissza fognak adni, a hitet és azt, hogy a Fideszen túl kezdődik igazán az élet. 

Oszd meg és uralkodj, meg egy kis krumpli.

- ez Jakab szerint az orbáni ideológia. 

Címlapkép: Facebook/Jakab Péter

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Mintha lenne egy kis Petőfi fílingje, el tudom képzelni forradalmárként.
Tetszik, amit mond, ahogyan viselkedik, szeretném, ha nem veszne el.
Havanagi
Nem méltóak? Méltatlanok ezek még az életre is.
Nessy
Tökéletesen igaza van Jakabnak! Orbánék nem méltók megemlékezni 1956-ról, hiszen megtagadják annak minden törekvését, minden gondolatát!
Nessy
@Peller Anikó: A forradalom két arca.
ómió
Arra, eszerint, csak a bolsikkal összefekvő kisnyilasok méltók? Ez aféle bolsevista-nyilas "sajátosság", vagy szimpla elmebaj?
csak úgy....
@Horizont: a több mint 10 éves brutális rákosi rendszer szülte 1956 ot!
csetere
@Peller Anikó: Ezek voltak a nagy ellenforradalmárok! Kár, hogy nincs meg a könyvem, aminek 1956 volt a címe.
csetere
@Horizont: Szépen visszanőtt Révész Máriusz szeme. Egyet nem értek. Miért csak másnap ment kórházba!?
Nyírfa
Azt hiszem, fiatal lányként ezt a könyvet olvastam. Bizonytalan vagyok, mert Marosán György rémlett, de tőle nem találok az ellenforradalommal foglalkozó művet.

rukkola.hu/konyvek/11023-kik_voltak_mit_akartak

Még olvasni is szörnyű volt, hálát adtam a sorsnak, hogy '56-ban még csak három éves voltam.
Nyírfa
@Horizont: 17.14

Annyira volt forradalom, hogy apámat két nyilaskarszalagos igazoltatta, amikor a testvéremet próbálta biztonságba helyezni. Hogy nem lőtték helyben agyon, csak annak köszönhette, hogy az egyikük még gyerekkorukban utcabeli volt, és ismerte, tisztelte a családot, bár tudta, hogy apám fiatal kora óta tagja volt az ellenállásnak és a kommunista pártnak.

Biztos, hogy sok-sok fiatal indult neki az utcáknak a legtisztább szándékkal: jobb életet akartak, nagyobb szabadságot, de nem állt szándékukban rátörni a rendszerre. Azt mások akarták.
Nyírfa
@Horizont: Vajon az idősebb Orbán mit csinált párttitkárként '56-ban? Érdekel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.