A Közép-Dunántúl kivételével a piros jelzésű, a négyfokú skálán második legrosszabbnak számító besorolást kapta Magyarország az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtól – írja az Index.

Koronavírus: Magyarország a második legrosszabb járványügyi besorolást kapta
Kép: Pixabay

Az új fertőzöttek száma és a pozitív tesztarány alapján a szomszédaink közül Románia és Szlovénia egésze, valamint Szlovákia kétharmada és Horvátország magyar határhoz közeli része került a legrosszabb kategóriába.

Az ECDC a besorolást két adatsor alapján végzi el:

a piros kódjelet azok a régiók kapják, ahol százezer lakos közül legalább 200-nál, legfeljebb 499-nél mutatták ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt két hétben, vagy 75–199-nél, ha a tesztek több mint 4 százaléka lett pozitív.

A frissített adatok alapján Románia, Szlovénia és a három balti állam teljes területe a legrosszabb helyzetben lévők közé került, de Horvátországban, Szlovákiában, Bulgáriában és Görögországban is több olyan régió van, ahol százezer ember közül 500-nál is több új fertőzöttet találtak.

A legjobb helyzetet Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, valamint Máltán tapasztalták.

Ezeken a helyeken tavaly a járvány első hulláma okozott óriási károkat, most viszont a legtöbb régiójukban alig van jelen a vírus.

Forrás: Index.hu
Címlapkép: Pixabay

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Kb. 100 busszal jöttek Romániából. Most fog igazán berobbanni, a békemenet után.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
Kurva anyátokat... a térk÷p meg hófehér mi??
Milyen második???
Megy a hisztérikus propaganda.
ómió
Ezen, nyilván, az "efftársi oltáspártiság abszolválása segített volna"! Rontani!
Németh István
@ómió: @KisTehen: @Qqberci: Nagy -nagy köszönet nektek igazai hazafiatlan csőcselék ivadékok! Migránsokat betelepíteni akaró, vakcinaellenes, nemzet irtó szar ivadékok, bal-libernyák agy nyomorékok > a hála örökön üldözni fog benneteket > jó szaftos picsán-rúgás keretében!
ómió
@Németh István: Agysorvadásod van, "Istvánka"!? Nézz valami donor után!
Németh István
@sgl: @sgl: @ómió: A balliberális mocskok oltásellenessége nyilvánvaló fantomkák! Az is nyilvánvaló, hogy a passzivitás és a moslék betartások nem azonnal, hanem később érvényesülnek! A normális emberek ezt tudják! A moslék hatalomhajhászok pláne akik az egészségügyet le is akarják bontani élvezkednek, hogy van támadhatósági felülete a kormánynak amelyet a moslék belső ellenség idézett elő! > pontosabban ti- ti moslék név nélküliek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.