Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter kommunikációjában látványos baloldali fordulat következett be előválasztási győzelmét követően, a politikus Gyurcsány Ferencet és Soros Györgyöt is megvédte október 23-án – áll a Fidesz-közeli Századvég Alapítvány legújabb elemzésében.

Végre sikerült a Fidesznek összekötnie Márki-Zayt Soros Györggyel

Márki-Zay Péter előválasztási kampányában még bátran "ellenzékváltást" hirdetett, magát elitkritikus "konzervatív", "keresztény" jelöltként határozva meg, a kommunikációjában azonban előválasztási győzelme után látványos baloldali fordulat következett be

- írták.

A Századvég Márki-Zay Péter CNN-nek, Newsweeknek adott interjúját, valamint az október 23-ai ünnepi beszédét értékelte ki – közölték.

Az elemzés szerint Márki-Zay Péter az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként látszólag kritika nélkül azonosul azon baloldali pártok politikai napirendjével, amelyek "leváltását" ígérte és amelyektől igyekezett megkülönböztetni magát.

A Századvég emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal az elmúlt években sorozatosan bírálta a nemzeti kormánynak a határok védelmére és a kontrollálatlan migráció megfékezésére irányuló bevándorláspolitikáját.

Hódmezővásárhely polgármestere – folytatva a balliberális "hagyományt" – a CNN-nek adott interjújában kiemelte, hogy

"emberséges bánásmódra" lenne szükség a menekültekkel szemben "akárhonnan is érkezzenek hozzánk".

A Századvég felidézte: amikor Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez, a DK közölte, tenni fognak arról, hogy a referendum érvénytelen és eredménytelen legyen, Gyurcsány Ferenc pedig "szégyenteljesnek" nevezte a gyermekeket érintő szexuális propaganda megakadályozását célzó jogszabályt.

Ehhez hasonlóan Márki-Zay az amerikai Newsweek magazin hasábjain úgy foglalt állást a témában, hogy "hagyományos konzervatívként" és katolikusként támogatója az "Orbán által támadott" LMBTQ-közösségeknek

- jegyezte meg az elemzés.

Hangsúlyozták: az interjúban "a baloldal miniszterelnök-jelöltje" kifejtette, "helyrehozza" az ország kapcsolatait Brüsszellel, valamint október 23-ai beszédében is megemlítette, hogy – hatalomra kerülése esetén – "az európai szövetségeseink, a NATO iránti lojalitás fogja meghatározni" a külpolitikáját.

A nemzetállamok mozgásterét szűkítő, Brüsszel javára történő hatáskör-átruházásra irányuló kezdeményezések szintén a baloldal hagyományos politikai eszköztárába tartoznak – emelték ki. Többek között Gyurcsány Ferenc 2019-es meglátása szerint "ha Európa sikeres akar lenni, csak egy út lehetséges: az európai népek még szorosabb együttműködése, az Európai Egyesült Államok ügye"

- idézték fel.

A Századvég összegzése szerint Márki-Zay Péter a baloldal által korábban kijelölt politikai irányvonal következetes folytatója, aki előválasztási győzelme után – a balliberális elitváltásra vonatkozó ígéreteit zárójelbe téve – határozottan elköteleződött Brüsszel elvárásainak "lojális" teljesítése mellett, beleértve a bevándorlók jogainak érvényre juttatását is.

A hódmezővásárhelyi polgármester "fordulatát" jelzi, hogy az október 23-án elmondott beszédében a Gyurcsány Ferenccel kötött szövetségét is igyekezett legitimálni. Ezzel kapcsolatban a kommunista, de idővel "jó oldalra állt" Nagy Imre 1956-os szerepvállalását elevenítette fel, utalva arra, hogy úgy lehet győzelmet aratni, ha "nem azt nézzük, hogy kik állnak mellettünk, hanem hogy kik állnak velünk szemben". Mindezek fényében kevésbé meglepő, hogy Márki-Zay Péter ezt követően kijelentette, hogy a jobboldal 12 év alatt nem tudott "semmit rábizonyítani Gyurcsány Ferencre", valamint az amerikai tőzsdespekuláns védelmében megjegyezte, hogy

az EU-nak évente egymillió migráns befogadását javasló "Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani"

- írták.

"Márki-Zay Péter karrierpolitikusként felismerte, hogy a baloldali pártok támogatását akkor őrizheti meg, ha maradéktalanul magáévá teszi ezen politikai erők retorikáját és üzeneteit", ez a lépése ugyanakkor azt is jelenti, hogy az ellenzék valódi megreformálása helyett pusztán a baloldali politika folytatására tud garanciát nyújtani – áll a Századvég elemzésében.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
mi van már névvel nem is vállaljátok a baromságaitokat??? =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
te meg halacska hol hagytad a fejedet árul már el nem mondom el senkinek moslékoltók már ott is béka-menet breki hová mentek? közpénzes busz + kaja nélkül ment volna max 7 fő ja igy basszátok el a közpénzt hát majd valaki mehet ám Sopronkőhidára azt Tunéziában is ismerik ám akár VÁC -ot Hm ? gánya mi?
ómió
@durbincs: Plasztikus a hasonlat! Amúgy, efftársilag, a 2,5 ezer az mindig több, mint a 800, mert az ezret "elhanyagolják" mögötte!
gina
Olyan unalmas ez a roggyant cigány, már úgy kinlódik, hazug egy szemét. tünj vissza a mocskos cigányputridba elmebeteg !!! ez is te vagy ha van becsületed akkor lemondasz, de ahhoz egy féreg vagy //// "e Orbán ellenzékiként nem csak az üzemanyag árával nem volt megelégedve, az euro árfolyama is szúrta a szemét. 2008-ban például ő maga jelentette ki:

“AZ A MINISZTERELNÖK, AKINEK KORMÁNYZÁSA IDEJÉN 300 FT FÖLÉ EMELKEDIK AZ EURÓ ÁRFOLYAMA, NEM TUD KORMÁNYOZNI ÉS LE KELL MONDANIA!”
gina
@durbincs: Te barom megszámolták csak 70 ezren voltak csalással mint mindig, a fogatlan agyhalottakat buszoztatták ez a fidesz agylágyult csalók és egy elmebeteg cigány ////
kissé felnőttem
@durbincs: anyáddal levelezgetsz stilusod alpári
Qqberci
Akkor már csak a csútkányt kellene összekötni a 220 Volttal...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.