Nehezen lehet objektíven értelmezni a Nézőpont Intézet friss kutatását, mely szerint Karácsony Gergely főpolgármester ellenzéki előválasztási kampánya elején közelebb került Orbán Viktor miniszterelnök legyőzéséhez, mint most Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

Nézőpont: Orbánt imádja a nép, Márki-Zay a nyomába sem ér

A Nézőpont Intézet honlapján közzétett, a kutatásról beszámoló írásban az áll: a hódmezővásárhelyi polgármestert azért választották miniszterelnök-jelöltnek a baloldali törzsszavazók, mert benne látták a választási győzelem esélyét.

A friss kutatás szerint "azonban Karácsony, ha minimálisan is, de közelebb került Orbánhoz, mint Márki-Zay". Ugyanakkor ez a közelség is még nagy távolságot jelent

- írták.

Közölték, a főpolgármester május közepén kezdte meg előválasztási kampányát, amely nem nagyon tudta dinamizálni még a baloldal törzsszavazóit sem.

Az angol nyelvtudás hiánya, a doktori cím és az egyetemi állás körüli bizonytalanságok, valamint a fővárosi dugók megnehezítették számára már a kampánystartot is -írták.

Emlékeztettek, a Nézőpont Intézet augusztus elején publikált trendadatai alapján május végére 28 százalékpontra csökkent a hivatalban lévő kormányfő, Orbán Viktor (49 százalék) és a Karácsony Gergely (21 százalék) közötti népszerűségkülönbség, amelyhez még 19 százalék, egyik jelölttel sem szimpatizáló választópolgár társult (vélelmezhetően a többi miniszterelnök-jelölt támogatói).

A főpolgármester rossz kampánya miatt

"a két jelölt közötti szakadék augusztusra 40 százalékpontra nőtt".

Mint olvasható, a baloldal második előválasztási fordulója után készült Nézőpont-felmérés szerint Márki-Zay nem tudta jobban megszorítani a hivatalban lévő miniszterelnököt, mint Karácsony. A kettőjük közötti népszerűségkülönbség 3 százalékponttal több mint Karácsony esetében volt: 31 százalékpont.

Arra a kérdésre, hogy "ha Ön dönthetné el", Orbán és Márki-Zay közül kit választana miniszterelnöknek, múlt héten a felnőtt magyarok 54 százaléka nevezte meg a hivatalban lévőt és 23 százaléka a hivatalba kívánkozót (további 14 százalék egyiket sem választaná miniszterelnöknek).

Jelentős különbség azonban Karácsony nyáreleji és Márki-Zay őszeleji helyzete között, hogy azóta úgy tűnik, eldőlt, ki lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az előválasztás után ugyan Márki-Zay népszerűbb, mint Karácsony volt, de a jelöltválasztás Orbán Viktor táborát még jobban mozgósította – közölték.

A Nézőpont Intézet szerint az egyes korcsoportok körében jól láthatóak a baloldali jelöltek mozgósító erejének korlátai. A vélhetően ellenzéki, 30 évnél fiatalabbak körében magasabb az Orbánnal szemben Márki-Zayt támogatók aránya (29 százalék), mint amennyi Karácsonyé volt (21 százalék). Orbán mindkét kihívójával szemben ebben a korcsoportban 39, illetve 38 százalékot kapott. Ugyanakkor a választások végeredménye szempontjából aktivitása és lélekszáma miatt fontosabb 60 év feletti korosztályban mindketten csak 22 százalékos támogatásig jutottak,

de Orbán Márki-Zayval szemben 61 százalék, Karácsonnyal szemben viszont "csak" 55 százalékot kapott (a korcsoport 13, illetve 14 százaléka más jelöltet támogatott).

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása május 31. és június 2., valamint október 18. és 20. között, ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Nézőpont intézet és kutatás egy mondatban? Gyenge vicc.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
Én is a nép tagja vagyok, de úgy útálom mint a sz...-t
Eladott Ország
@Pegero: Orbán: Én csak a javatokat akarom... cserébe meg ezt kapjátok!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/159895533_1069400440206529_3959130454658269106_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=4MVl4wuUbVkAX9RwhP7&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=1b34fed9baa2b7fbeb482e7cacf2bce4&oe=619E4E79
A rohadt bűnöző cigány és politikai prostituált gecid, mindenről pofázott, csak '56 emlékéről nem, hogy szorult volna az anyjába a komcsi spicli!
Nagy Imrét temetve, Soros pénzén került hatalomra ,majd Nagy Imre szobrát és Soros egyetemét eltiporva maradt hatalmon… Ki ez? Mert hagyjuk a lókupecet a helyén!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/116898841_912236725922902_6203815584176137080_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=lBsLq-wn79IAX986VDz&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=980036efe85ef978f612b930732fa0fa&oe=619C023B
Ezek a komcsik ( annak is a legalja) az én halálomon kapaszkodtak, fel és most eltávolítanak ők is a parlamenttől!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/138048891_112955650696886_977779470247719549_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=iwWYk7tNjW8AX_qCJ7g&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=dfe5193706df13cb2d8fb53f0b071793&oe=619D91DA
ómió
@Eladott Ország: Amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta az országot, idiótája, akkor kezdődött a vergődésetek, ami - hál' Isten - máig is tart! A bolsi tetübandádnak meg - ne hazudd ide - nemzeti ünnepe sosem is volt! Legfeljebb nemzetközi! A nemzetitől úgy ódzkodik a moslék bolsifajtád, mint ördög a tömjénfüsttől!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.