Tavaly első fokon már 12 évre ítélték a buszsofőrt, aki fellebbezett, kedden indul a másodfokú tárgyalás Olaszországban. Közben egy másik ügy is folyamatban van Budapesten, egy férfi ugyanis kamuprofillal mocskolódó és rasszista üzeneteket küldött a tragédiában elhunytak hozzátartozóinak.

A Blikk cikke szerint kedden kezdődik az első fokon nem jogerősen 12 évnyi börtönre ítélt V. János buszsofőr pere Velencében (bár a cikk nem tér ki rá, de gyaníthatóan az olaszországi településről van szó) másodfokú tárgyalása. A veronai busztragédia 18 áldozatának hozzátartozói ismét ellátogatnak a baleset helyszínére, de szerdán már Budapesten is lesz egy tárgyalás, amelyben ugyancsak érintettek.

Veronai busztragédia: a gyászolókat fenyegette és zaklatta egy férfi, szerdán lesz a tárgyalása

Az olasz tűzoltóság felvétele a tragikus balesetet szenvedett magyar buszról

Fotó: Twitter/Vigili del Fuoco

Tavaly nyáron született meg az elsőfokú ítélet, ami után a sofőr ügyvédei felmentésért fellebbeztek. Eddig önszántából egyszer sem nézett bele a szemünkbe, így nem is számítunk arra, hogy személyesen megjelenik. Sajnos, megteheti, hogy távol marad. Fontosnak tartjuk, hogy jogerős ítélet születhessen, és legyen végre egy, az igazságszolgáltatás által is kimondott felelőse ennek a szörnyűségnek

- mondta el a lapnak Szendrei Endre, aki az unokahúgát veszítette el a csaknem 5 éve történt balesetben.

Szendrei a keddi tárgyalás után indul is haza, szerdán ugyanis a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szeretne a szemébe nézni annak a férifinak, aki a tragédia után egy álprofillal mocskolódó, kegyeletsértő és rasszista üzeneteket küldött a Facebookon az elhunytak hozzátartozóinak. A cikk szerint a közösség tagja elleni erőszakkal és zaklatással vádolt M.F. még kiirtással is fenyegetőzött.

Szendrei Endre a lapnak elmondta, a baleset utáni évben ő is, és még más hozzátartozók is kaptak ilyen üzeneteket, többen feljelentést is tettek, de nem hitték, hogy lesz valami az ügyből. Aztán pár hónapja kaptak egy levelet, hogy a hatóságnak sikerült egy személyt beazonosítani, és az iratbetekintés során kiderült, a férfi ugyanabba az iskolába (Szinye Merse Pál Gimnázium) járt korábban, mint az áldozatok. Szendre szerint állítólag az iskolával szembeni személyes sérelmei motiválhatták a férfit.

Az első évforduló előtt kaptuk az első üzeneteket, majd másfél hónapon keresztül folyamatosan jöttek újabbak. Van, aki 70-80 irományt is kapott tőle. Olyat is, hogy nekünk is el kellett volna égnünk, mint a gyerekeknek. Érthetetlen, ha valakinek az iskolával van baja, miért minket, gyászoló családtagokat bánt. Mérhetetlen fájdalmat okozott nekünk a gyalázkodásaival 

- magyarázta a Blikknek Szendrei Endre felháborodva.

Forrás: blikk.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
" egy férfi ugyanis kamuprofillal mocskolódó és rasszista üzeneteket küldött a tragédiában elhunytak hozzátartozóinak. "

Szerintem halfasz volt.
sgl
" egy férfi ugyanis kamuprofillal mocskolódó és rasszista üzeneteket küldött a tragédiában elhunytak hozzátartozóinak. "

Szerintem halfasz volt.
sgl
@FLETÓ: ez komoly?
Egy világ omlott össze bennem a női nemről.

Egyébként lehet többen vannak, mert néha olyan ütemben szarja tele a kommentfalat amire egy ember 1 jelszóval nem képes, vagy valami robottal dolgozik, vagy villámkeze van??
FLETÓ
@sgl: Normális nőnek villámkeze van! :-)
jesz
ez az arcnélküli mocskolódó ugyanúgy beteg patkány, mint a sunyító sofőr...ráadásul a sofőr megteheti, hogy nem jelenik meg a tárgyaláson? így kell ezt csinálni...bármilyen ítéletet a végtelenségig elhúz, felmentést kér, stb..aztán tíz év múlva már nem is emlékszik, mi is történt(mert aludt)
Horizont
Milyen lelkületűnek kell lennie akár mekkora sérelem is érte, hogy ilyet csináljon. Remélem megkapja méltó büntetését.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.