Legfeljebb hetvenezer ember vett részt a 2021 október 23-án megrendezett úgynevezett Békemeneten – számol be róla az Átlátszó.

Pofon a lakájmédiának – százezren sem voltak a Békemeneten, hiába beszélnek fél millióról
Kép: Facebook

Ez a létszám nagyjából tízezer fővel több, mint a négy évvel ezelőtt megtartott hasonló elnevezésű rendezvényen résztvevők létszáma. Miközben akkor és idén is a kormányzati propaganda „sok százezres” felvonulásról beszélt. A külföldről érkező vendégek részaránya ugyanakkor idén magasabb volt, mint négy éve.

Ottó, hozzád fordulok, lehet, hogy ez lesz a legnagyobb létszámú Békemenet, pont akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá?

– kérdezte a Hír TV stúdiójában a riporter Gajdics Ottó fideszes propagandistát október 23-án, péntek délután valamivel három óra után. Ekkor a Hír TV tájékoztatása szerint az az Astoriától a Gellért térig ért a tömeg, amit a mutatott élő felvételek visszaigazoltak.

A kormánypropaganda számára váratlanul sikeres ellenzéki előválasztási mobilizáció után muszáj volt sikert felmutatni és érzékeltetni, hogy tömegek állnak Orbán Viktor mögött.

Vasárnap délután jelent meg az Orbán-kormány pártlapjában, hogy közel félmillióan lehettek a Békemeneten. A hírt három órával később vette át az origo.hu és a megyei napilapok. A Hír TV beszámolójában megemlítik, hogy a rendezvényen váratlanul többen vettek részt.

A lap szerint a 2021-es Békemenet létszámát nem volt könnyű racionálisan megbecsülni. Talán nem véletlenül, de a kormányzati propaganda hiába adott élő közvetítést a Békemenetről nyolc kamerával és drónnal, az esemény után nem jelent meg hivatalosan a teljes tömeget megmutató felvétel.

Pofon a lakájmédiának – százezren sem voltak a Békemeneten, hiába beszélnek fél millióról
Kép: Átlátszó

A Hír TV élő közvetítése idején, a tömeg egy részét mutató felvételek alapján azonban viszonylag pontosan meg lehetett határozni a vonuló tömeg kiterjedését. A tömeg kiterjedésének meghatározásában segítettek a youtube-ra a résztvevők által feltöltött amatőr videófelvételek is.

A Hír TV élő közvetítése idején nem mutatták meg egyetlen alkalommal sem a vonuló tömeg egészét, de amikor a Bayer Zsolték által vezetett tömeg áthaladt az Astorián, az élő közetítés jobb alsó kis képén látható, hogy a tömeg vége a Gellért fürdő előtt járt.

Módszertanilag viszonylag nehéz megbecsülni egy mozgásban lévő tömeg pontos létszámát. Nemzetközi gyakorlat alapján álló tömeg esetén 3,5 emberrel számolnak négyzetméterenként, mozgó tömeg esetén 2,5 emberrel, négyzetméterenként.

Googlemaps segítségével rajzolták körbe a tömeg által kitakart területet a Gellért tértől az Astóriáig. Utóbbi szorzóval 33800 ember menetelt a két távolság között. Abban a hipotetikus esetben, ha álló tömeggel számolunk, a menetben haladók száma 47500 fő.

Nagyjából 33 ezer és 47 ezer fő között lehetett a vonuló tömeg létszáma.

A 2021-es Békemenet végállomása a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében felállított színpad volt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondta el beszédét. Ezen a helyszínen szintén nem jelentek meg hivatalosan a teljes hallgatóságot bemutató légifelvételek. 

Pofon a lakájmédiának – százezren sem voltak a Békemeneten, hiába beszélnek fél millióról
Kép: Átlátszó

A tömeg a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében áll a legsűrűbben. A Műegyetem elől induló menetet itt már több ezren várták, akik látványosan olvadtak össze az érkezőkkel. Az Astoria irányában a Károly körúton nagyjából a Deák téri evangélikus templom előtti szakaszon állt a kormányfőt hallgató sokaság vége. Sűrűn álló tömeg esetében mindenképp indokolt volt a 3,5 emberrel számolni négyzetméterenként.

Az ünnepi beszéd pillanatában a Deák-tér és környékén nagyjából 60 ezer ember hallgatta Orbán miniszterelnököt.

Pofon a lakájmédiának – százezren sem voltak a Békemeneten, hiába beszélnek fél millióról
Kép: Átlátszó

A rendelkezésre álló videófelvételek és fotók hiányosságai ellenére megállapítható, hogy:

a 2021-es Békemeneten nagyjából 35-50 ezer ember vonult át Pestről Budára, ahol mintegy további 20 ezer fő csatlakozott vagy várta a felállított színpad környékén az időközben beérkező felvonuláshoz.

Felhívták a figyelmet arra, hogy természetesen tartalmazhat pontatlanságokat, de az mindenképp kijelenthető, hogy a kormányzati propagandában bemondott félmilliós vagy sok százezres tömeg csupán a fantázia szüleménye. 

Forrás: Átlátszó
Címlapkép: Facebook

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@Pegero: Sajnos nem Rákajji Kálmánka számolta...a buszoztatott oláhokat,olaszokat,lengyeleket,stb..." ALAVJU Vikotor "..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@KisTehen: Vagy csak túl közel van a szád az orrodhoz,,és azt érzed.
KisTehen
@Clavigo: inkább a te leheletedet érzem
Istenakinincsen
@KisTehen: a teheneket be fogják tiltani...tudod a metán fingszagú üvegházhatású gáz!
Bélabácsi
@Istenakinincsen: Én nem láttam a teheneket...csak egy kisfiút kezében "Milka" csokival...a vezér unokája lehetett...
Istenakinincsen
@Bélabácsi: :))
Shikarit nem láttad?Lehet hogy eltévedett szegény a nagy tömegben.
durbincs
@csak húgy...: erre maga rögvest levizelte liberális barnainges náci bányás fajgörény társait ? a @Nessy: @namihami: ?@Horizont: nevű rettegő Ótvart ? +@CsipkeRózsa: -t a szörös ruzsős IQ-bajnok férfit ? +ez a @Havanagi: a bérköcög ?@Dr.Doktorovics trinitron dr.: a bukott bányacsotányok +@Klubtag: @Giovanni Alba: @kereső: @Pálinkafőző Rézüst: ?@dr. prédikátor: @tudode: @Nyírfa: @simmering73: @lampa laz: @Eladott Ország: @silber13: @Sámannus: ? Csilletöcskölő ? + a nyomi @gina: , @Gazella: @Rockxy: @nemkati: @fergeteg mege ez a béna @jesz: az alkesz ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.