Az Elk*rtuk producere úgy tudja, bűncselekményt követnek el azok, akik miután lefoglalják előre a mozijegyeket, végül mégsem veszik át azokat – számol be róla a media1.

"Újra támad a Gyurcsány-kommandó" – rendőrségi feljelentést tesz Kálomista Gábor
Kép: ATV

Néhány nappal ezelőtt jelent meg egy írás az Origo oldalán, melyben állítják, Kovács Gábor arra budította az embereket, hogy a lefoglalt jegyeket ne vegyék át írta az oldal. 

Kovács az Indexnek azt mondta, az irónia nem büntethető, ráadásul ő nem is mondta, hogy ne menjenek el a filmre az emberek.

Kálomista sem gondolja, hogy Kovács Gábor egyéni akciója lenne ez, úgy sejti, egy "Gyurcsány-kommandóról van szó:

Én nem gondolom, hogy ez Kovács Gábor egyéni akciója volt, azt gondolom, hogy a Gyurcsány-kommandó újabb támadása volt a film ellen

– fogalmazott Kálomista, aki szerint ez már súrolja a bűncselekmény határát.

Forrás: Media1/atv.hu 
Címlapkép: ATV

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Röhejes vagy kálomista. Majd akkor menj a rendőrségre, amikor hivnak a hazugságoktól , becsületsértésektől, é személyiségi jogok megsértése miatt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
igazi matyaros jogállam: bűncselekményt követnek el azok, akik miután lefoglalják előre a mozijegyeket, végül mégsem veszik át azokat!!! =))
kereső
Röhejes vagy kálomista. Majd akkor menj a rendőrségre, amikor hivnak a hazugságoktól , becsületsértésektől, é személyiségi jogok megsértése miatt.
Pálinkás Pál
agyon kéne ütni ezt az alkoholista kinézetű szardarabot..
teuton57
20 ev kenyszermunka Sziberiaban a mozijegyet at nem vevöknek! Az AVHs besugo lanya Jucika majd beterjeszt egy ilyen törvenyjavalatot a magyar "jogallamban" es a 133 gatyabafoso megszavazza...
Clavigo
Vazzze,,,ennek már óvodában is már " kannás bor " volt jele... (?) Ez a csávó nem olyan régen még normális volt... ( pár éve )
CsipkeRózsa
Inkább az a bűncselekmény, hogy a film, hazugságokkal ellátva a nézőket, készített egy uszító, lejárató filmet.
Néro
Film ?
Meg bűncselekmény egy mozijegy ? !
Menjetek már a jó huha anyátokba a legyártott szemetetekkel egyetemben.
kulabombaafityiszre
Készíthetnek egy másik filmet kálomistáék,az elkxrtuk a gyurcsány filmet címmel.
csak úgy....
az üldözési mánia ragályos ? :) brüsszelék vagy sorosék,eselleg pár migráncs még nem foglalt jegyet?
Nessy
Azért Kálomistánál nagyobb rendezők filmje is megbukott már a nagyvilágban, csak ők tudomásul vették,hogy ez nem sikerült, és igyekeztek legközelebb jobbat csinálni! Sci finek nem elég fantasztikus, dokumentum filmnek alkalmatlan a tények helyetti valótlanságok miatt. Hiába a remek színészi játék, ha mint film, tartalmában, cselekmény szövésében nem sokat érő.
Néro
Egyébként ez a (orbán)ista Pista ha annyira odavan csutiland problémáinak feltárásáért miért nem a covid osztályokon forgatott hogy is mondjam dokumentum filmet ? Lett volna miről OTT összejött 30 ezer VALÓDI HALOTT !!!
Emmersson71
Ma hallottam, hogy film készül a taxisblokád 4 napjáról. Jövő októberi bemutatót terveznek az alkotók.

" Elkezdődött a Blokád című film forgatása; a taxisblokád idején játszódó alkotás központi alakja Antall József, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök - írja az MTI.

1990. október 25-én robbant ki és bénította le négy napra az egész országot a taxisblokád. Most, 31 évvel később elkezdődött a viharos eseményeket feldolgozó nagyszabású mozifilm, a Blokád forgatása - olvasható a Nemzeti Filmintézet közleményében.

Mint írják, Antall Józsefet a kamerák előtt két színész alakítja, miután a két idősíkban játszódó történet betekintést enged a pályakezdő tanárként, az 1956-os forradalomban is részt vevő Antall József életébe, és beavat a taxisblokád idején a barikád túloldalán álló, a válság megoldásán dolgozó kormányfő érzéseinek, döntéseinek hátterébe is. A 24 éves Antallt ifj. Vidnyánszky Attila, míg az 58 éves énjét Seress Zoltán formálja meg."
Nessy
@kereső: Az már lett is! Az Art mozik is vetíthetik.
kereső
@Nessy: Háááááááááát, hat feltételes mód..., vetitik is?
Nessy
@Emmersson71: A múzeum igazgatói tevékenységét se feledjék Kádár idejében. Hát én elég mélyen ismertem sok mindent a négy napból, tekintve, hogy nappal én, este meg néha éjszaka életem párjával váltva szóltunk be, hogy merre megy az ügyeleti autó, honnan jön az ügyeletes orvos szolgálatba stb. Soha olyan hamar nem értek ki beteghez, nem hoztak vért, mint amikor nyitott nekik a blokád. Élőben hallgattam mikor egy kisebb csapat a Margit hidon vonult át, szidalmazva, fenyegetve a taxisokat. Az is benne lesz, amikor felvetődött a katonaság bevetése, éles lőszerrel. Csak erre Göncz Árpád, mint Közársasági elnök, és Főparancsnok nemet mondott.
Nessy
@kereső: Nem tudom. Vannak komolyabb gondjaim is, mint Kálomista lelkivilága.
csak úgy....
egyszer régen volt egy mozigépész ismerösöm,aki imádta a szovjet filmeket..
ez a müalkotás is a gépészek kedvence lesz?
Emmersson71
@csak úgy...: Nem hiszem... Én tényleg bízom Köbli látásmódjában. Olyan remek mozikat jegyez, mint a Trezor, Berni követ, A vizsga vagy az Apró mesék. Ezek mind azt bizonyítják, hogy értőn nyúl a hidegháborús korszak Magyarországát megmutató történetekhez.
human
A kép alapján úgy látom iszik ez rendesen.
134.bátor
Ezeknél előîrás a hombár fej, felpuffadt arc, ès az IQ hiánya? Mert mind îgy nèz ki kivètel nèlkül
C_3PO
"... bűncselekményt követnek el azok, akik miután lefoglalják előre a mozijegyeket, végül mégsem veszik át azokat ..."

HA KIFIZETIK, NINCS GOND!
simmering73
Nyugtassa már le valaki ezt a faszkalapot. Komolyan minden nap erről a szarságról kell olvasni?
csak úgy....
@Emmersson71: nem ismerem a munkásságát ,holnaptól csak az ö filmjeit nézem a yutubon,hogy valódi véleményt alkothassak! kössz a listát..
ómió
Még mindig nem engednék az "efftársi igazságbeszéd" megtekintését? Na, ne má'!
Toller Béla
MInden magyar ember szabadon mondhatja. hogy mit csináljon más magyar ember ! Így, általánosan véve ! Ha van bíróság, amelyiknek ez téma, azt a bíróságot kell megszüntetni !
szegfue
Rég nevettem ilyen jóizüen egy hiren!! Ilyen frappánsan megfogalmazni egy mondatban a véleményt...nem semmi! Gratulálok Kovács Gábornak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.